Mindenkinek jutott kalács

LEZÁRULT a húsvéti kalácspályázatunk. A különböző tájakról érkezett pályamunkákból nemcsak kalácsokat ismerhettünk meg, hanem a hozzájuk kötődő hagyományokat is. Valamennyi pályázónak köszöni a munkáját a zsűri, és kívánunk minden kedves olvasónknak áldott húsvéti ünnepeket!

Család-otthonDr. Györgyi Erzsébet néprajzkutató2018. 03. 30. péntek2018. 03. 30.
Mindenkinek jutott kalács

A Szabad Föld húsvéti pályázatának minden résztvevője dicséretet érdemel, mert tartalmas, szép munkával jelentkezett. A díjak sorrendjében értékeljük ezeket.

Nagy dobozban gyönyörű citromos kalács érkezett a Békés megyei Nagybánhegyesről, Tóth Lászlónétól: klasszikus húsvéti fonatos kerek kalács, amely körülfog egy húsvéti tojást. Ez most ugyan sztaniolbevonatos csokoládétojás – de megértjük, hogy a „fő helyre” a postai küldeményben nem kerülhetett keményre főtt festett tojás, hiszen az könnyen megromolhatott, esetleg megsérülhetett volna, mire a szerkesztőségbe ér. Még egy kis „patchwork” – foltokból összevarrt – terítőcske alátét is tartozik a pályázati anyaghoz, no meg természetesen a recept, amelyet olvasóink is megismerhetnek. Az első díjat Tóth Lászlónénak ítélte a zsűri. 

Részletes leírást kaptunk JászNagykun-Szolnok megyéből, Tiszafüredről Czinege Györgynétől, aki szülőfaluja, Tiszaörs egész nagyheti, húsvéti ünnepi szokásrendjét ismerteti. A húsvéti „nagy kalács” hagyományos sütését már csak az idősebb korosztály, a nagymamák őrizték meg. Ők a mai napig megsütik a család ünnepi asztalára, az egészben főtt házi sonka mellé. „Édesanyám mindig nagyszombaton sütötte ki, hogy friss legyen az ünnepre – írja Czinege Györgyné. – Mindig két nagyobb lábassal és egy kicsivel sütött, hogy kitartson az ünnepek alatt.” A kerek lábas megadta a kerek formát. Érdekes megoldás – amit rajzban kaptunk meg –, hogy a kerek kalács közepére mintegy felezővonalként két ágba font, hármas tagolású fonat kerül. A  nagy kalácsot nem szegték meg, csak a húsvétvasárnapi mise után reggel. 

A régi időkben szokás volt Tiszaörsön húsvét vasárnapján reggel a 8 órai kismisén a sonka-, tojásés kalácsszentelés. A tojásra pitypanglevelet, cickafarkat szorítottak selyemharisnyával, ez adta a díszítményt, és vereshagyma vagy fokhagyma héját tették a főzővízbe, hogy megszínezze. „Helyi szokás volt, hogy húsvétvasárnap családostul ment a falu a kismisére, karjukra akasztva vagy kézbe fogva az asztalruhába bekötött szentelni valót – folytatódik a leírás. – Beharangozás előtt kirakták a padsorok szélére az étkeket. A pap a kismise előtt végigment a padsorok között, megáldotta, megszentelte az ételt. Mise után, mikor hazament a család, csak akkor volt szabad enni belőle. Húsvétvasárnap reggel kocsonyát és kalácsot ettek. De a szebbik nagy kalácsot nem szegték meg, azt eltették a sonka mellé húsvéthétfőre. Mert akkor jöttek a rokonok, szomszédok vendégségbe, locsolkodni. Megnézték ám, mi van az asztalon! A gazdaaszszony és a menyecske ügyességét dicsérte a szépen megterített asztal, rajta az egész sonka, a nagy kalács, tojás és a kocsonya. De azt is jelezte, milyen szeretettel, szívélyességgel készült a rokonság és vendégek fogadására.” 

A család körében és a vendégekkel elfogyasztott kalács mellé egy harmadik, kisebb is készült, azt szokás szerint a Kunmadarasról átjött hadirokkant, szent énekeket éneklő „falábú koldus” kapta, de jutott belőle a kéregető tiszaigari cigányaszszonynak is. (A tiszaörsi cigányaszszonyok nem jártak húsvétkor koldulni.) Czinege Györgyné is elküldte a húsvéti nagy kalács receptjét. Pályamunkájában visszamegy a farsangig, a böjt kezdetéig, ismertetve a helyi szokásokat, a szigorúan betartott böjtölést. Írásával pályázatunkon a második díjat nyerte el.

Kerek kalács fényképét küldte Nagy Györgyné a Komárom-Esztergom megyei Rédéről, kalácsát négy, különbözőre festett tojás díszíti. „A mi családunkban hagyomány a tojásfestés, a tojásgurítás, a főtt sonka, a kalácssütés, a húsvéti locsolás. A családomtól dicsérő szavakat kapok a finom kalácsért” – írja. Krémes kalácsának receptjét ugyancsak közöljük, és Nagy Györgynéé a harmadik díj. 

Greges Jánosné a Baranya megyei Felsőszentmártonból küldött képeket és leírást a Dráva menti horvát falvak – Drávasztára, Drávakeresztúr, Felsőszentmárton, Szentborbás, Lakócsa, Tótújfalu, Potony – húsvéti népszokásairól. Máig él itt is a húsvéti ételszentelés hagyománya, a kosarat gyönyörű szőttessel takarják le, de a kosárban a húsvéti sonka, tojás, só mellett kenyér van és nem kalács. Greges Jánosné a régi felszentelésekről így ír: „A szertartást követően mindenki igyekezett haza, mert ugyancsak tartotta magát az a meggyőződés, hogy az elsők között hazaérők egész évben gyorsak lesznek a munkában és szerencsések az élet dolgaiban. A megáldott étel az ünnepi abrosszal megterített asztalra került, a család valamennyi tagja pedig körülülte az asztalt és hozzáfogott az étel elfogyasztásához. 

A kisgyerekeket a szülők, nagyszülők ölükbe ültették és etették őket, ügyelve arra, hogy ne kerüljön étel a földre, tudniillik nagy bűnnek számított, ha megszentelt étel került a földre, mert minden felszentelt falatot meg kellett becsülni.” Kaptunk – 1999-ben készült – szép fényképet a Dráva menti tojásolásról, tojásgurításról is, amikor a népviseletbe öltözött iskolások, hittanosok körbeülve, -guggolva, térdelve hímes tojásokat gurítanak egymásnak a faluszéli réten. Greges Jánosné munkáját különdíjjal ismeri el a zsűri. 

Valamennyi pályázónknak köszönjük, hogy az ünnepi készülődés közepette időt szánt rá, hogy olvasótársai elé tárja szűkebb hazája húsvéti hagyományait. Külön öröm számunkra, hogy ezek jó része elevenen él ma is! 

Ezek is érdekelhetnek