Patkányméreg a fűben

NEMRÉG tizenéves lányok beszéltek kábítószerfüggőségükről egy konferencián. A probléma egyre nagyobb, hiszen nem csak utcai dílerektől, de az interneten is hozzá lehet jutni a legkülönfélébb szerekhez.

Család-otthonBiczó Henriett2017. 07. 28. péntek2017. 07. 28.
Patkányméreg a fűben

Tizenhárom évesen próbáltam ki a biofüvet, két év múlva végigfüveztem az egész nyarat a barátommal. Aztán jött a speed, a kokain, az ecstasy, nem volt megállás. A szüleim nem tudták, csak akkor derült ki, amikor már két hónapja nem jártam iskolába. Édesanyám intézte el a kezelésemet, egy életre hálás leszek neki. Most talán sikerül talpra állnom, augusztus végén pótvizsgázom azokból a tárgyakból, amikből megbuktam – meséli a 17 éves Vanessa az „Addikciós problémák női szemszögből” című konferencián, amit a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum és a Magyar Asszonyok Érdekvédelmi Szövetsége szervezett.

Vanessát az Emberbarát Alapítvány segíti, hogy megszabaduljon a függőségtől, megismerje önmagát, és célokat tűzzön maga elé.

Dorka 12 évesen nyúlt először „szerhez”, mert konfliktusai támadtak a szüleivel.

És itt van az 51 éves Ibolya, a programozó, informatikatanár. Alkohollal kezdte, fűvel folytatta, aztán 40 évesen kipróbálta a speedet, mert az még nem volt az életében. Másnap a zárt osztályon kötött ki.

Sokan még mindig nehezen veszik tudomásul, hogy a drog egyre több fiatal mindennapjainak szerves része. A szülők tájékozatlanok, fogalmuk sincs róla, hogy a neten is számtalan szerhez hozzá lehet jutni, legálisan is. Csak az utóbbi három évben 250 új drog jelent meg. – Gyógynövényfüstölő, herbál füstölő, és ehhez hasonló, igencsak vonzó meghatározásokkal árulják a dílerek a különféle készítményeket.

A biofű például nem más, mint patkányméreg körömlakklemosóval összekeverve. Az interneten az árat is feltüntetik, nincs titok – mondja Marosi Antal, aki „A drogokról másképpen” című ismeretterjesztő előadásával nyolc éve járja az iskolákat. – A legtöbb fiatalt egyáltalán nem nehéz rábeszélni, hogy megkóstoljon valamilyen szert. A baráti kör azt mondja: „Próbáld ki, ütős! Bízd rám magad, tudom, hol a határ.” Ő pedig kipróbálja, jól érzi magát, és észrevétlenül a rabja lesz. Mert esetleg a lazaságon és a feldobott állapoton kívül nem érzékel mást. Nos, az alkohol máj-, a dohányzás tüdő-, a drog pedig agyméreg. Az előadásokon CT-felvételeket mutatunk az agyról. Egyértelműen nyomon követhető rajtuk a drogok hatása, leginkább az örömközpontot károsítják. A fiatalok döbbenten szembesülnek vele, hogyan pusztul az agy – hangsúlyozta Marosi Antal.

Azt is elmondta: a marihuánával kapcsolatban sokan hivatkoznak rá, hogy az orvosok is használják a gyógyításban. Csakhogy az orvosi marihuána, amit a betegek szigorú ellenőrzés mellett kapnak.

Amerikai kutatók kimutatták, hogy a szenvedélybetegségek többségének a hátterében negatív gyermekkori élmények állnak. Erről már dr. Makara Mihály, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház főorvosa beszélt.
– Nem csak a szélsőséges esetekre kell gondolni, mint a szexuális bántalmazás, a verés vagy az érzelmi elhanyagolás. Sok gyereknek a szülők válása is elég ahhoz, hogy önértékelési és személyiségzavar lépjen föl náluk. S ez minden függőségnél kimutatható, az elhízástól a dohányzáson át az alkoholproblémáig – hangsúlyozta a főorvos, aki azt is elmondta, hogy a gyerekek érzelmi támogatása a legfontosabb mindenféle szenvedélybetegség megelőzéshez. Sajnos a függőségre való hajlam átöröklődhet, ezért is kell a szülőknek minden tőlük telhetőt megtenniük, hogy a gyerekeik egészséges lelkű felnőttek legyenek.
 

Ezek is érdekelhetnek