Teszt-vesz sarok

Hab a sörön

Család-otthonPalágyi Edit2007. 08. 17. péntek2007. 08. 17.
Teszt-vesz sarok

Tudom én, hogy nőnek sörről értekezni olyan, mintha férfi okítaná a keresztszemes hímzés csínját-bínját. Ám az erősebb nem azon képviselői, akik hosszú évtizedeken át ragacsos kocsmapultok mellett tanulmányozták a seritalt, nem is tudnák néhány sorban összefoglalni mondandójukat.
A megkóstolt sörök igazán két, markánsan elkülönülő csoportba oszthatók. Az első természetesen az igazi csapolt, melynek tetején jobb esetben kemény hab képződik, míg a másik az üveges, melyet mindenki igyekszik úgy a pohárba önteni, hogy megmaradjon a csapolt sör illúziója, mégse csöpögtessük össze vele a frissen kitisztított torontáli szőnyeget. Az elfajzott változat az úgynevezett dobozos, mely minden valamirevaló sörivót elriaszt, így ettől tartózkodtunk.
Arra jutottunk, hogy a barna vagy fekete sörök királya az ír Guinness. Ennek üvegébe kis patront helyeznek, mely arra hivatott, hogy csapolt minőséget és krémes habot produkáljon. Persze az így poharunkba öntött ital össze sem mérhető azzal a csodával, melyet mondjuk valamely kis pubban csapolnak, vajszerű habbal a tetején. Némiképp „nőiesebb”, édesebb ízű a belga sörök barna hercege, a Leffe, melyről ki-ki ízlése szerint dönti el, hogy aromája inkább fahéjas avagy fanyar.
Egy valamirevaló falusi kocsmában persze Borsodit kortyolnak, de arra vendéget ne hívjunk. Erős a cseh és a szlovák hatás is – már csak azért is, mert külön bukét adott például az úgynevezett 10-es Gemernek, hogy a vámos figyelmét elkerülte, mikor becsempésztük Wartburgunk mindent elnyelő csomagtartójában.
A germán sörök leginkább jellegtelen keserűségükkel tűnnek ki, míg az északi szomszédunknál, illetve Hrabal mester országában főzött sörök markánsságukkal és igazi mélységükkel. Gondoljunk csak a már nálunk is gyártott Kozelre vagy a Staropramen világos és barna változatára, netán az egyszerű és olcsó – bár dobozos! – Sarisra.
Az se baj, ha a hörpöléstől kikerekednek az urak. A kozmetikumok piacán már megjelent a csak nekik gyártott új krém, a „sörhasapasztó…”