Új otthon kerestetik

Derűsnek és komfortosnak mutatják az idősotthonban lakók mindennapjait a hirdetések – a legtöbb szépkorú mégsem jószántából adja fel megszokott életét. Elérkezhet azonban a pillanat, amikor a családtagok nem látnak más megoldást, mint felkutatni egy megbízható intézményt vagy egy lelkiismeretes gondozónőt…

Család-otthonPalágyi Edit2007. 08. 03. péntek2007. 08. 03.
Új otthon kerestetik

– Az édesanyánk világéletében tettre kész, szorgalmas asszony volt, megszokta, hogy nagy családot lásson el. A húgomékkal lakott, s ő főzött, vezette a háztartásukat. A kor azonban kikezdte az egészségét, egyre feledékenyebbnek bizonyult, s néha el is kóborolt – meséli az Egerben élő, középkorú Márta. A most kilencvenesztendős édesanya állapota nap nap után romlott, sokasodtak a szellemi leépülés tünetei. A lánya arra gondolt, úgy szervezi a munkáját, hogy legalább fél napra az édesanyja mellett maradhasson. Ám később már az sem volt elég, hogy az egész irodáját hazaköltöztette. A családtagok lassan azon kapták magukat, hogy egyetlen percre sem hagyhatják egyedül a mamát.
Úgy döntöttek, hogy napi nyolc órára gondozónőt fogadnak, csakhogy ez sem oldotta meg a problémát. A demens betegnek ugyanis elvész a tér- és időérzéke, elfelejt enni, s még az sem biztos, hogy az éjszakát alvással, s nem pakolászással tölti. Eljött a nap, amikor a hozzátartozók komoly lelkiismereti tusakodás után arra jutottak, otthont keresnek a mamának.
A lehetőségeknek csak a család pénztárcája szab határt. Hazánkban több száz idősotthon, összesen negyvenötezer hellyel fogadja a szépkorúakat, egyharmaduk emelt szintű ellátást biztosít. Az önkormányzati, az egyházi, az alapítványi, illetve a közhasznú társaságok által fenntartott intézményekben igencsak eltérő a szolgáltatások színvonala. Akad, ahová szoláriummal meg ingyenes uszodabérlettel csalogatják a beköltözőket.
A reklámokban minden ház a szebbik arcát mutatja. A Gazdasági Versenyhivatal például nemrégiben rótt meg egy fővárosi idősotthont, mert termálvizes, medencés csobbanást ígért, miközben legfeljebb egy-két fürdőkádat tölthetnek meg gyógyvízzel.
A havi térítési díjak jelenleg 42 ezer és 130 ezer forint között mozognak, emellett sok helyen egyszeri (két- vagy akár kilencmillió forintos) belépési díjat kérnek. Akad, ahol hozzátartozói hozzájárulást vagy külön havidíjat szednek, máshol a befizetett summának csak egy részéről adnak számlát. Az állam egyre kevesebb pénzzel száll be az otthonok költségvetésébe, a jövő évtől új emelt szintű férőhelyre nem is ad engedélyt. 2005-ben még évente 769 ezer forintot fizetett az állam a fenntartónak lakónként, idén ez az öszszeg csak 560 ezer forint.
A pénzszűke miatt többszörösére emelik a térítési díjakat az önkormányzati fenntartású intézményekben is. Egerben a tervek szerint az eddigi 44 ezer forint helyett szeptembertől havonta 108 ezer forintot kérnek. A hozzátartozóknak a zsebükbe kell majd nyúlniuk, ugyanis a gondozottak nyugdíjából nemigen futja a magasabb összegre.
Az egri Berva-völgyi nyugdíjasotthonba egyébként háromszor annyian várakoznak bebocsátásra, mint amennyi a lakók száma. Két-három évbe is beletelik, mire valaki a várólista elejére jut.
Néhány éve még bombaüzletnek ígérkezett a kényelmes élettel kecsegtető idősotthont nyitni, ám újabban csődbe ment intézményekről is hallani. Aki a gyors haszon reményében alapított idősotthont vagy rosszul kalkulált, könynyen csődbe mehet. Ez történt egy pannonhalmi intézmény tulajdonosával is, aki több tízmillió forintos köztartozást halmozott fel, majd túladott a házon. Az új gazda most azzal nyugtatja a fedélért aggódó lakókat, hogy ezentúl nyugdíjasházként működnek tovább. Csakhogy akkor nem jár nekik az állami támogatás.
– Egy nyugdíjas ellátása nagyjából százötvenezer forintba kerül havonta, s évről évre többet kell „sakkozni” a költségekkel – mondja Csepregi Teréz, a négyszázötven lakót befogadó gyömrői Idősek Falva szakmai vezetője. Sok új intézménybe csak azokat az öregeket várják, akik képesek ellátni magukat, az Alzheimer-kórral küzdőket, az időskori elbutultságban élőket és a pszichiátriai betegeket kevés helyen fogadják be. A gyömrői Nefelejcs Házban viszont a feledékeny emberek számára is biztonságos környezetet teremtenek.
Csepregi Teréz szerint az a jövő útja, hogy az egymással vetélkedő otthonok előbb-utóbb felkészülnek a speciális ápolási igényű betegek ellátására is, hiszen velük végképp nem tud mit kezdeni a családjuk.

Ezek is érdekelhetnek