Vetélőből lábítóval

Hol vannak már a kézzel szőtt anyagok? A textilipar sorozatgyártásban előállított termékei fokozatosan kiszorították a kézműves munkákat. De mintha napjainkban egyre többen keresnék a kézzel szőtt, egyedi szőnyegeket, asztalterítőket. Én is a nyomukba eredtem, így jutottam el Körösladányba.

Család-otthonMolnár Lajos2008. 03. 07. péntek2008. 03. 07.

Kép: Kőrösladány, 2008 február 29. Dunai Józsefné, szövőnő. Fotó: Ujvári Sándor

Vetélőből lábítóval
Kőrösladány, 2008 február 29. Dunai Józsefné, szövőnő. Fotó: Ujvári Sándor

Amint beléptem a házba, láttam, hogy a folyosón rongyszőnyegek hevernek egymáson. Dunai Józsefné a konyhában rongycsíkokat csévél rövid fémcsövekre. Örömmel újságolja, hogy ma már öt darab rövid szőnyeget eladott.
Margit néni 79 éves férjével él a Békés megyei kisvárosban. Megtudom tőle, hogy nagyanyja és édesanyja is szőtt. A második világháború előtt működött a faluban egy szövőüzem, az asszonyok a napi munkájuk elvégzése után odajártak dolgozni. Szőttek mindent, amire a háztartásban szükségük lehetett. Margit néni több mint negyven éve kezdett el szőni, bedolgozott a mezőberényi háziiparnak. Akkor vált el az első férjétől és egyedül maradt a lányával, így nagy szüksége volt a pénzre. Napközben egy kertészetben dolgozott napi tíz órát, otthon pedig a házimunka elvégzése után jutott ideje a szövésre is. Előbb törölközőket készített, de amint a nagyipari törölközők ellepték a boltokat, átálltak a népművészeti szőnyegekre. Abban az időben többen is szőttek a faluban, s bár nem kerestek vele sokat, mégis dolgozhattak valamit otthon az asszonyok. Gondoskodtak a családról, ellátták a ház körüli munkát, s mindezek mellett egy kis pénzt is kerestek. Ez a hetvenes évek elejéig tartott. Azóta saját maga adja el munkáit.
– Sajnos ma már nincs olyan cég, amely a szövőnőket összefogná és felvásárolná a munkáinkat. A falubeliek viszik el a szőnyegeket. Ha elmennék messzebbre árulni, biztos, hogy többet kapnék értük, de akkor meg nem lenne időm szőni.
Megmutatja azokat a munkáit, amelyekre a legbüszkébb. Ezeket a szőnyegeket és faliszőnyegeket a háziiparban népművészetinek nevezték, bár valójában inkább népies stílusúak – de mindenképpen tetszetősek. A minták miatt igencsak munkaigényesek.
– Akkor volt a legtöbb munkám, amikor még működött a faluban a bőrüzem – emlékszik vissza. – Ugyanis ott nem fával vagy szénnel, hanem ronggyal fűtöttek. Abból tudtak hazahozni a dolgozók, hogy szőnyeget készítsenek belőle. A rongyszőnyeg alapanyaga most sem kerül pénzbe, egyedül a fonalért kell fizetni. Ha valaki fantáziát látna a rongyszőnyegek értékesítésében, megszövetésükkel jó néhány munkahelyet tudna teremteni.
Margit néni leül a szövőszékhez, keze is, lába is dolgozik. A föltekert csévét beleteszi a vetélőbe, a lábító lenyomása után azt áthúzza a fonalak közt jobbról balra, majd vissza. Ez a legegyszerűbb szövés. Azt mondja, a fiatalokat nem nagyon érdekli ez a munka, bár néhány nőt már megtanított rá. Ő többeknek is szívesen átadná tudását. Sajnos a családban nem öröklődött tovább ez a szép hagyomány. A lánya fiatalkorában elkerült otthonról, aztán egy üzemi baleset áldozata lett.
– Megszoktam, hogy mindig csinálok valamit. A szövés leköti az időmet. Kell is ez a kiegészítés az ötvenezer forintos nyugdíjamhoz. A kettőnk pénze csak valamivel több százezernél, ezt a keveset nagyon be kell osztanunk.

Ezek is érdekelhetnek