Horváth-Mester Anita hét évvel ezelőtt, az egyetem után tejelő- és húsmarhák gyógyításával kezdte Bátonyterenyén. Azóta körülbelül háromezer szarvasmarhát és sok más jószágot kezelt. A környék népszerű doktornője gyerekkorától állatorvosnak készült.

Vigyázza és gyógyítja az állatokat: Horváth-Mester Anita

Állatszerető kislányként, mint annyi gyerek, jómagam is állatorvos akartam lenni. Aztán beláttam, ez a hivatás nemcsak abból áll, hogy gondozzuk és dédelgetjük őket, amikor egészségesek. Az állatorvos munkája gyakran kemény harc az életért, műteni, vágni kell, világra segíteni a kis jövevényt. S ha szükséges, menni éjjel is, a jószág nem várhat. Anita is tudta mindezt, s vállalta.

– A vért ma sem bírom – kezdi. – Azt sem, ha más műt, mert forogni kezd velem a világ. Gyerekkoromtól afféle hipochonder, képzelt beteg voltam. Az egyetemen, parazitológia­órán mindenhol férgesnek éreztem magam. De ez elmúlt. Éles helyzetben csak az jár a fejemben, hogy meg kell mentenem a jó­szágot.

Kislánykorára így emlékezik: – Nagyapa mindenhova vitt magával. Szarvaslesre mentünk, kémleltük a rét csodálatos élővilágát, de én a tehéntrágyát is kerestem. Így lettem végül tehenes.

Ekképp jutott el az érettségi után az állat-orvostudományig. Az egyetemen gyakorlatra olyanokhoz szegődött, akiktől sokat tanulhatott. A gyakorlatok – melyek során megtapasztalta a munka szépségeit és nehézségeit – megerősítették: ez az ő útja. Nógrád megyében nagyüzemi állatorvosból hiány volt, így el­határozta, hogy a szülővárosában, Bátony­te­renyén marad, hazahúzta a szíve, a 2002-ben vásárolt családi tanyájuk meg a vidék szeretete.

Miután 2012 februárjában megszerezte a diplomáját, hamar eljutott az első ellés levezetéséig.

– Egy tehenet kellett megcsászározni – mondja, és szavaiból érzem, mekkora élmény lehetett. Sikerült, és később erre tudott építeni, jól mentek a dolgok. A sikertelen esetek számát egy kezén meg tudja számolni.

Mindent megtett mindig, amit csak megtehetett. Történt, hogy egy csikót kellett a világra segíteni, és három szakmabeli sem boldogult vele. Amikor a ló gazdája meglátta, döbbenten kérdezte: ő az állatorvos? – Az akkori huszonhat évemmel és negyven kilómmal megértettem a reakcióját – meséli. – Annyira szerette a család a lovat, hogy nagyon boldog voltam, amikor a csikójával együtt sikerült megmentenem. Az ellést szeretem a legjobban a szakmámban, mert az egész élet benne van.

Néhány hónappal az egyetem után már két négyszázas állományú tejelő tehenészetben dolgozott Mátramindszenten és Csécsén. Később húsmarhatartók keresték meg, hogy legyen az állatorvosuk. Egy év elteltével tizennégy állattartó telep jószágait gondozta a környéken. Előbb csak teheneket és húsmarhákat, aztán lovat, disznót, tyúkot, kutyát, cicát, mindent vittek hozzá a Mestertanyán – a családjuk tanyáján – megnyitott rendelőjébe.

A tehenészetekben mindig sok dolga volt.

– Nyomon kell követni a vemhességeket, megnézni a frissen elletteket és a borjakat – sorolja. – Amelyik tehén nem vemhesül, azt megvizsgálom, miért nem. Abban is próbálom segíteni a gazdákat, hogy a tehénre melyik bikát rakjuk rá. Nem mindegy, hogy milyen fejméretet örökít a borjúnál, milyen lábazatot, az ellésnél ez sokat számít – magyarázza.

A családja mindig mellette állt, hogy azt csinálhassa, amit szeret. Édesapja – akitől kitartását, talpraesettségét örökölte – ezért vásárolta meg a csaknem kilenchektáros területet Mestertanyán, ahol állatokat tarthat maga is. Édesanyja is nagyon sokat segít, nemkülönben a férje. Mosolyogva mondja, hogy Ferenc, aki közgazdász, az első randevújukon egy tehén császározásában segédkezett neki.

Anita most az anyaság örömteli napjait élvezi, de mellette, félállásban már fogad állatokat a rendelőjében. Túlterhelni nem akarja magát, a legfontosabb számára a család, s persze az állatok. Olyan egyensúlyt akar kialakítani, ami mindenkinek jó.

Szerinte nem érdemes vitatni, hogy ez nőnek való szakma-e. Mert nem nyers erőre van hozzá szükség, az ellésnél sem. Valami másra: alázatra, szenvedélyre, finomságra – női érzékenységre is. Tudni kell és érezni, hogy Fifike az egyetlen, aki még Manci néninek megmaradt, hogy Bejgli cica már tíz éve a család tagja, hogy Gizella tehén egy egész családot lát el tejjel.

Anita doktornő életében sok minden történt, amióta felnőtt, de a lényeg ugyanaz, mint gyermekkorában: ő a szívével is lát, s számára minden jószág jó barát.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.