Kinek mondjam el?

Kedves Krisztina!
Mindketten özvegy nyugdíjasok vagyunk, kapcsolatunk öt éve tart. Az én lakásom városban, az övé vidéken található. Hol nála tartózkodunk, hol nálam. Barátom anyagilag jobban él, mint én. Amikor nálam vagyunk, nagyon kell osztani, szorozni, hogy mindenre elég legyen a nyugdíjam, és ez nekem nagy gond. Nem kérek tőle pénzt, neki pedig nem jutott még eszébe, hogy segítsen. Ünnepekre kapok ajándékot, de azt mindig visszaveszem. Ha kérnék, biztosan megsértődne, mert sajnos nem gavallér típus. A kérés számomra megalázó is lenne, mert nem voltam hozzászokva soha. Mit tegyek? Kérem, írja meg nekem!
Tisztelettel:
Ibolya

Kedves Ibolya!
Az anyagiak kezelése szempontjából is sokféle kapcsolat és számos recept létezik. Én a közös kassza elvén nőttem fel, és ma is abban élek. Ez számomra hozzátartozik a feltétlen bizalomhoz, az egymás iránti kölcsönös felelősséghez és az önként vállalt közösséghez. Ahhoz azonban, hogy ez jól működjön, soha nem szabad méricskélni a bemeneti oldal arányait. Még ha az egyik fél ötször annyit keres is, mint a másik, a kasszából való kivételnél ennek egyiküket sem szabad zavarnia. Lehet, hogy a kevesebbet kereső több munkával éri el ugyanazt, vagy nem anyagiasítható tevékenységgel járul hozzá a családi élethez, de az is elképzelhető, hogy a kocka egyszer megfordul. A lényeg, hogy legyen mindegyik félben megfelelő önmérséklet, és soha ne érezze senki, hogy kevesebb joga lenne a családi vagyon kezeléséhez a másiknál.
Vannak azonban, akik az "én pénzem, te pénzed" elvére esküsznek. Attól érzik biztosítva függetlenségüket, ha saját bevételt tudhatnak zsebükben. Azt mondják, ez kell az önbecsülésükhöz, és így jobban mernek költeni magukra is. A rezsin és közös költségeken aztán megosztoznak.
Melyik a jobb megoldás? Kinek-kinek beállítottsága, tapasztalata, szokása szerint. A lényeg - mint oly sok más esetben is -, hogy mindkét fél azonos módon gondolkodjon róla.
Az Ön esetében, kedves Ibolya, nehéz úgy konkrét tanácsot adni, hogy a kapcsolatukat csupán ebből a pár sorból ismerem. Ezek alapján mégis úgy gondolom, jól döntött, hogy eddig nem kért pénzt. Mint írja, nehezére is esne, valószínűleg társa se venné jó néven, ez pedig könnyen éket üthetne Önök közé. Nyilvánvalóan külön kasszán élnek, és soraiból úgy érzem, talán nem is olyan szoros a viszonyuk, hogy a közösködés okos lenne.
Mit tehet ilyen helyzetben? Talán egyszer elmondhatná neki őszintén, hogy az Önnél töltött időszakban kicsit szerényebben kell élniük, mert nyugdíja szolidabb életvitelre elég csupán. Ennek azonban nem szabad befolyásolnia egymáshoz fűződő viszonyukat. Ha barátja nem szeretné a "megszorító intézkedéseket", talán magától is felajánlja segítségét, amit Ön jó szívvel el is fogadhat.
És még valami: az ajándéknál soha ne a pénzbeli értéket nézze! Fogadja azokat is szívesen, viszonzásul pedig olyat adjon, ami nem feltétlenül drága vagy a kapottal egyenértékű, de mindenképp a szívéből jön!
Üdvözlettel: