Pünkösd rejtélyes ereje

Pentekosztész görög szó, ötvenediket jelent, ebből származik pünkösd neve. Húsvét után negyven napra, áldozócsütörtökön Krisztus egy felhőben mennybe megy, s a tanítványok magukra maradnak. Akár szét is széledhetnének, kiábrándultan, elbizonytalanodva, ám inkább összegyűlnek a teremben, ahol az utolsó vacsorát elköltötték. S akkor történik valami különös. "És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése", aztán felcsapnak "kettős tüzes nyelvek" - ilyen leírást olvasunk a Károli-fordítású Bibliában a tüneményről, amit úgy hívnak: a Szentlélek kiáradása. Az apostolok hirtelen felbátorodnak, s vállalják a hitüket, a hivatásukat, önmagukat. Közösség születik, egyház születik - ez az első pünkösd. A lélek csodája.
A templomépítő nagyvisnyói lelkész mesélte, hogy amikor egy fityingjük sem volt már, ellenben a tornyot ácsoló munkásoknak fizetni kellett volna, mindig történt valami. Pénzt hozott a postás, váratlan adomány érkezett. A lelkész nem is csodálkozott ezen. A hívők szerencsésebbje naponta átérzi, hogy a Szentlélek munkálkodása igazítja mindennapjait.
Hívhatjuk sorsnak, véletlennek vagy gondviselésnek az erőt, amely létünket irányítja. Gondolhatjuk úgy: ez a lélek ereje. Nincs rá egyenlet, nem tudjunk méterben, forintban mérni. Ám megláthatjuk pünkösdkor - ha máshol nem, hát fenn a hegyen, a csíksomlyói zarándokok arcán.

A megújulás lehetőségét hordozza
Karácsonykor látjuk a megszületett gyermeket, húsvétkor az üres sírt. A pünkösd fizikai valóságában nehezen megfogható, ám hatásában annál markánsabb - magyarázza Victor János, Nagyvisnyó református lelkésze. A tanítványok ugyanis bátorságot kaptak, s ki mertek állni a tömeg elé, hogy bizonyságot tegyenek Krisztusról. Szavaikat hallva pedig az emberek megváltoztak, s ebben a Szentlélek munkálkodását láthatjuk. Közösség született, megalakult az első gyülekezet, és az evangélium elindult világot hódító útjára.
A lélek azt kéri, újuljunk meg, erősödjön a hitünk. Az ember nemcsak testből áll. Az élet több, mint az eledel és ruházkodás gondja. Ahogy Pál apostol is mondja: mi a Szentlélek temploma vagyunk. Érdemes néha önvizsgálatot tartanunk. Vajon nem szorul-e némi renoválásra, javítgatásra ez a templom?
Vajon gyengíti-e az egyházat egyik-másik, ma divatos elmélet? Ilyen például a Da Vinci-kód című regény és a belőle készült hollywoodi film, amely azt állítja, hogy Jézus, a zsidó vallásalapító közönséges ember volt, aki gyermeket nemzett Mária Magdolnának. A regényt az olaszok nyilvánosan elégették, a filmet Thaiföldön megvágták, Fehéroroszországban és Azerbajdzsánban betiltották. A mozi mégis kasszasiker, annyian látták, mint a Csillagok háborújának harmadik epizódját.
A református lelkész szerint ez is csak olyan csoda, amely három napig tart. Mindig akadtak, akik hatalomvágyból vagy nyerészkedésből kétségbe vonták az evangélium hitelét. Néhány évtizede Nostradamus jóslatait idézgették, most a Da Vinci-kódtól hangos a sajtó. Minden korszakban tetten érhető a bibliai igazságokat kikezdő szándék. Jézus előre megmondta: jönnek majd sokan az ő nevében. Az egyház hitelét azonban az adja, amit a nevében tesznek. Hogy betegeket ápolnak, nincsteleneken segítenek, iszákosokat mentenek. Sokan talán a lelkükben tátongó űrt töltik be a felkapott elméletekkel. Hiszen Carl-Gustav Jung szerint az ember elrendeltetésszerűen, gyógyíthatatlanul vallásos lény.

Ingyenital egy esztendőn át
Magáért beszél, hogy sok pünkösdi népszokásról csak amiatt szerzünk tudomást, mert betiltásuknak nyoma maradt az egyházi iratok között - mondja Veres Emese néprajzkutató. A vallási néprajz evangélikus kutatói nemrégiben konferenciát rendeztek, hogy szót váltsanak a húsvét után ötven nappal tartott ünnep mibenlétéről.
Mint kiderült, már Jézus mennybemenetelének napjához, az áldozócsütörtökhöz is számos rítus fűződik. Brassó környékén, a Barcaságban, a hétfalusi csángóknál ekkor emlékeznek halottaikra. Tejbekását főznek, s kis csuprokban ezt adják a gyerekeknek, szegényeknek. Régen még egy-egy szál gyertyát is dugtak a kásával telt edénykékbe. Az áldozócsütörtök sok protestáns településen a konfirmáció napja, amit hajdan legényavatás kísért. Az immár felnőtt avatandót borral vagy pálinkával öntötte le a keresztapa, azaz egy idősebb legény.
A legényavatást, a pünkösdikirály-választást és főleg az ezzel járó mulatozást nem nézte jó szemmel az egyház. A fiatal férfiak virtuskodva versengtek a királyi címért, amely többek közt azzal az előnnyel járt, hogy a "koronás" személy egy éven keresztül ingyen ihatott a kocsmában. Nem csoda, hogy négyszáz éve többször is így rendelkezett a Gömör megyei evangélikus rendtartás: "Pünkösd napján régi szokás szerint királyt választani, táncolni és játszani mindenkinek megtiltatott."
Míg a fiúk kakaskodtak, a lányok az úgynevezett pünkösdölés szereplői voltak, és énekelve, szavalva járták a falut. A Dunántúlon a királynéjárás a protestánsoknál és a katolikusoknál egyaránt szokásban volt. A hat-hét esztendős, felcicomázott kiskirálynő (más szóval cucorka) a nagyobb lányok társaságában látogatta végig a házakat, s némi adományért - tojásért, zsírért, lisztért - cserébe kiváló kendertermést ígért.
A kisebb fiúk sem maradtak ki a mókából. Sopron környékén bevett volt, hogy egy iskolást török basának öltöztettek. Nadrágját kitömték szalmával, felsőtestét gallyakkal, virágokkal borították. Házról házra kísérték, s néha pálcával csapkodták, hogy ugráljon. Közben ezt kántálták: "Elhozta az Isten piros pünkösd napját, mi is meghordozzuk szegény török basát."
A pogány eredetű szokások a tilalom ellenére szívósan éltek tovább. "Pünkösdkor ennek előtte majd minden leány ablakai előtt vagy kapujánál májusfákat lehet látni, de mióta az erdőkre szigorúbb a felügyelet, e szokás veszni indul" - emlékeztet egy XIX. századi sióagárdi leírás.
A gallyakat az ünnep hajnalán a házakra, istállókra is kitűzték mondván, arra száll le majd a Szentlélek. Isten házát ugyancsak zöld ágakkal, mi több, kivágott fákkal díszítették. Sok faluban a legények két hatalmas nyárfát állítottak fel az első padsorok előtt, s ágaikat keszkenőkkel, szalagokkal, hímzésekkel díszítették a leányok.
Bár egyesek szerint a templomi májfával Krisztusnak az Olajfák hegyén eltöltött óráira emlékeztek, e hagyomány mégsem keltett osztatlan lelkesedést. Ellenkezőleg, igen sok bosszúságot okozott Tessedik Sámuel szarvasi evangélikus lelkésznek. Nem csoda, hogy 1770-ben e sorokat jegyzé fel: "A tanítók tanítványaik segítségével ősidők óta fát szoktak kivágni a pünkösd előtti napon a kertekben és a szőlőkben, s azokat nagy zenebonával a templomba vitték, hogy a sok ember számára amúgy is egészségtelen templomi levegőt még jobban elrontsák! Mily szorongó aggódó lélekkel ülhetett pünkösdkor az áhítatos faültető a levegővel megtöltött templomban, s mint fürkészhette kémlelő szemekkel az ott álló májusi fákat? Egyszerre csak elborult szeme és arca, amint szép karcsú gyümölcsfákat pillantott meg azok közt és végül a saját két-három-négy éves szépen gondozott oltványaira ismert... Odavolt egész pünkösdi áhítata, nem gondolt másra, csak szemei előtt a templomban álló ellopott fácskáira..."