Vérszegény időket élünk

E sorok írója bevallja: ájult már el az orvosi rendelőben egy "rutin" vérvételre várva, pusztán a rettegéstől, még jóval azelőtt, hogy az injekciós tűvel megcélozták volna a vénáját. Így nem valószínű, hogy valaha is a lelkes véradók táborát fogja gyarapítani. Annál nagyobb tisztelettel néz azokra, akik akár százszor is nyújtották önként a karjukat. Körükben többen vannak a férfiak.
- Először az édesanyám miatt mentem, ugyanis egy foghúzás után sok vért vesztett. Később kedvet kaptam az önzetlen segítséghez, sőt a fiaimat is rábeszéltem - mondja a szajoli Kerepesi János, aki jó négy évtizeden át rendszeres résztvevője volt a véradásoknak. Régebben még egy egész napra elengedték a donorokat a munkahelyükről, ma már azonban a főnökök nem veszik jó néven a hiányzást. Ezért is nehéz a toborzás. A Szolnok melletti községben ennek ellenére töretlen a lelkesedés, talán mert a vöröskeresztesek vacsorákkal, szilveszteri bulikkal kovácsolják össze a csapatot.
- Ha valaki megnézi a karomat, a sok szúrásnyom miatt azt is gondolhatja, hogy egy kivénhedt kábítószeressel van dolga - tréfálkozik az ötvenhat éves Vetró József. Először tizennyolc éves korában szúrták meg, s két éve miniszteri dicséretet kapott, mint százszoros véradó. Úgy gondolja: az apró kellemetlenséget érdemes elviselni egy értelmes cél miatt.
Ahhoz, hogy ne maradjanak el műtétek a vérhiány miatt, hazánkban évente több mint háromszázezer embernek kell elmennie véradásra. Főleg a nyár vége számít "vérszegény" időszaknak, amikor a donorok is nyaralni indulnak. A biztonságos ellátáshoz évi ötszázezer egység vérre van szükség, s egyetlen önkéntes akár három életet is megmenthet. A 18-65 év közötti férfiak évente ötször, a nők háromszor jelentkezhetnek s adhatnak alkalmanként legfeljebb négy és fél deciliter vért.
Az akciókat hazánkban 1939 óta a Vöröskereszt szervezi, amely hagyományosan november 27-én jutalmazta a segítőket. A legnagyobb buzgóságot a szegediek mutatják: ott a lakosság hét százaléka rendszeres donornak számít, ami európai viszonylatban is kiemelkedő. A Tisza-parti települést egyenesen a véradók városának nevezik.
Aki csak a vérplazmáját adja, az akár kéthetente megteheti, erre Budapesten, a Plazmaferezis Állomáson van lehetőség. Az állomáson naponta száz donort fogadhatnának, de csak feleennyi jelentkező akad. A vér folyékony részéből, azaz a plazmából készítik a hemofíliában, azaz vérzékenységben szenvedők gyógyszerét.

Nobel-díjas vércsoportok
Miért éppen június 14-ét választotta a véradók világnapjává a WHO, az egészségügyi világszervezet? Ezen a napon született ugyanis 1868-ban az az osztrák származású amerikai patológus, aki kifejlesztette a ma is használatos AB0-ás vércsoportrendszert. Karl Landsteiner munkáját 1930-ban Nobel-díjjal honorálták. A világnappal két éve az volt a WHO szándéka, hogy felhívja a figyelmet a véradás és a vértesztek fontosságára.
A szervezet adatai ijesztőek: a világ lakosságának 82 százaléka nem lehet biztos benne, hogy - szükség esetén - megfelelő mennyiségű, egészséges embertől származó vérhez juthat. A fejlődő országok kilencven százalékában a családtagok vagy fizetett donorok tartják a karjukat, ám viszonylag nagy a kockázat, hogy a betegbe fertőzött vért ömlesszenek. Két tucat ország akad, ahol nem végeznek rendszeres vizsgálatot az AIDS, a fertőző májgyulladás és a vérbaj kiszűrésére.
Hazánkban a levett mintákat alávetik a fertőző betegségeket kimutató teszteknek. A véradás tehát egy hasznos szűrésnek is beillik.