Szemfedőtől a rögfogóig

- Ha az elhunyt vallásos volt, akkor ezt ajánlanám. Az oldalára az utolsó vacsora jelenetét faragták - így kalauzolja ügyfelét az egri Brinza Béla a koporsók sorfala közt. A legolcsóbb húszezer forintba kerül, laminált lapból rakták össze. Ehhez még választanunk kell szemfedőt és belső kárpitot, mindkettő ára tíz-tízezer forintot tesz ki. A legdrágább darabért 140 ezer forintot kérnek, ez persze igazi olasz remeklés, ébenfából készült.
- Igen, minden pénteken áldozott - folytatja elgondolkozva a 95 éves korában meghalt néni veje. Aztán mégsem a faragottat választja. Egy másikat inkább, egy közepes árfekvésűt, áfa nélkül 65 800 forint az ára, de praktikus, hogy paplan-szemfedő jár hozzá.
- Nem fontos az előleg, hirtelen halálesetkor nem ragaszkodunk hozzá - nyugtatja meg a temetkezési vállalkozó az idősödő urat. A vevő szabadkozik: váratlanul állt meg a néni szíve. Holnap "megtámadja" az OTP-t, de ilyenkor már nem fér hozzá a számlájához. A vő választ még néhány kelléket: faragott sírkeresztet, kis táblácskát "Béke poraira" felirattal meg egy forgáccsal bélelt "rögfogó" takarót, hogy a koporsóra dobált göröngyök ne dübörögjenek annyira.
- Már látom, hogy nem jön ki kétszázezer forintból - vakarja fejét a vő. Az anyósa ugyan rakosgatott félre valamennyit a saját temetésére, de azt a pénzt már elvitte a betegeskedése. (A vidéki ember ugyanis akkor nyugodt, ha félrerakta, összespórolta a temetésére valót, erre se legyen gondja a családjának.) Csak odáig 150 ezer forintra rúg a költség, hogy a mamát felravatalozzák a 150 kilométerre fekvő falujában. Ebből a szállítás 35 ezer forint, számolgat a férfi. Adjuk hozzá a harangozást, a papnak járó harmincezret; a sírásókat nem is számolva. Hiába, Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen...
Brinzáék 110 éve temetnek Egerben. A vállalkozó nagyapja asztalos volt, még saját maga készítette a koporsókat. Az üzlet jól ment, a fiai tehát folytatták. A város három csücskében nyitottak üzletet, már-már egymással versenyeztek a földi maradványok elhantolásáért. Néhány évtizedes kihagyás után az unoka, a ma már nyugdíjas Brinza Béla is kiszögezte a cégtáblát. Gépészmérnöknek tanult, ám 1990-ben, amikor feloldották a temetkezés állami monopóliumát, belevágott a vállalkozásba. A fiával közös boltnak azonban riválisa támadt. Brinza Béla bosszúságára a veje szintén a jól hangzó Brinza nevet festette a cégérre. Ráadásul ő is ugyanebben az utcában. Épp átellenben a kórházzal...
- Csak a számlát egyenlíteném ki - kopog be egy újabb ügyfél, Ungvári Károly. Tegnap temette el a feleségét, aki vele egykorú, 72 éves volt. Váratlanul hunyt el, több szívműtét után, Debrecenben. Odafelé még mentőhelikopterrel vitték, hazafelé már a fekete kocsi hozta. A boncolási jegyzőkönyv szerint lehetséges, hogy orvosi tévedés miatt halt meg. Az asszonyt eredetileg hátsó fali infarktus miatt szállítottak be az egri kórházba. A rendőrség vizsgálódik, ugyanis lehet, hogy az egyik beavatkozás közben véletlenül átszúrták a szívburkot.
- Számítottunk halálesetre, de azt hittük, én megyek el előbb - vallja be a szívbeteg férfi. Szerencsére a felesége előrelátó asszony volt, összekuporgatta a vésztartalékot. Az özvegy készségesen sorolja a költségeit. A kórháznak fizetnie kellett a test tárolásáért. A hamvasztás 23 ezer forint volt, az urnáért hétezret kértek. Végül csaknem kétszázezer forintba került, mire az elhunyt hamvait elhelyezték a tavaly 15 évre megváltott urnahelyre, a fiuk mellé.
A család nem volt vallásos, de kértek árajánlatot a paptól is, aki 18 ezer forintnál olcsóbban nem búcsúztatott volna. Hallottak rémtörténetet az iszákos kántorról, aki illuminált állapotában csaknem beleszédült a sírgödörbe, ezért vele nem próbálkoztak. Egy nyugdíjas színészt fogadtak, aki veretes versidézetekkel és nagy gyakorlattal kísérte utolsó útjára az elhunytat. S nem kért többet tízezernél.
Mi lesz azok az elhunytakkal, akiket nincs, aki eltemessen? Az ő hamvaik Egerben a "mindenki temetője" feliratú parcellába kerülnek. A hamvasztásos búcsúztatás árát a város állja. A pénzt nem utalják azonnal, ezért műanyag edénykék várakoznak az üzlethelyiség sarkában. Tetejükön csak egy név. Kis, tépett cetlire írva.

Temetői tarifák
Túl a temetésen... Kicsit megnyugodhat a család. Lelkileg. Anyagilag csupán pár hónapig. Amíg erőt gyűjt. A sírkőhöz. Mert falun-városon egyaránt "kinézik" az embert, ha nem állítanak sírkövet az elhunytnak. Ugye nem mindegy, milyen anyagot választunk. Nyíregyházán műkőből a legolcsóbb, 150-200 ezer. Szürke márványból már 300-400 ezer. Fekete gránitból a legdrágább: 450-600 ezer forint. Ezek alapárak, szabványos, egyszemélyes, koporsós sírra. A felirat: fehér márvány alapon fekete betűkkel. Minden más díszítés, formázás extrának számít, pluszpénzért. Olcsóbb az urnasír köve, az - az említett anyagok sorrendjében - 60, 120, 180 ezerbe kerül. A műkő tartósságát harmincöt évre tervezik. A fekete gránitról száz évig csak a port kell letörölni. És még nincs vége a költségeknek! A magyar törvények szerint egy szabvány sír mérete 189×94 centiméter, a porladási időt huszonöt évben határozták meg. Erre az időszakra használati jogbérleti díjat fizet a hozzátartozó, egy nyírségi faluban néhány ezer forintot, a fővárosi Fiumei úti sírkertben kétszázezret. Lejártakor még egyszer meghosszabbíthatják újabb huszonöt évre. Az első periódusban két koporsót helyezhetnek el a sírban és egy harmadikat a meghosszabbított bérleti időben. Ezt azért fontos tudni, mert a "rátemetés" a leggazdaságosabb koporsós temetés. Kevesebb költséggel jár, ezért egyre népszerűbb a hamvasztás. Kellékei: könnyen égő hamvasztókoporsó és lepel. Ára húszezer forint. A teljes "szolgáltatás" urnasírral és a bérleti szerződéssel együtt 150 ezerbe kerül. Ugyanez sír nélkül, a szóróparcellában szétszórt hamvakkal "csak" 120 ezer.

Porhüvely, dísztelenül
Talán a bűntudat az oka, de sokan csak akkor igyekeznek, hogy megadjanak mindent hozzátartozójuknak, amikor az illető már meghalt. A mama, akit hónapokig nem látogattak, díszes temetést kap. A gyászolók olykor különleges kívánságokkal állnak elő. Például felékszereznék a holttestet; de ez tiltott dolog. Nemesfémből készült tárgy - például jegygyűrű - nem juthat a sírgödörbe. Módos romák előszeretettel választják az üvegkoporsót, hogy abban helyezzék végső nyugalomra elhunyt gyereküket. Csakhogy elvileg ez is tilos, a földbe csak elbomló anyagból készült tárgy kerülhet. Aki ragaszkodik az üvegkoporsóhoz - kriptát kell építtetnie hozzá.

Most még felmehet...
A temetőben mindig ősz van. A sírokon tavasszal is őszirózsa, a szomorúfűz akkor is maga a (történetesen zöld színű) gyászjelentés, amikor a kerítésen kívül pompázik a vegetáció. A vidéki város sírkertjében régi ismerősök köszönnek rám a márványtáblákról: szemembe ötlenek nevükkel és a dátummal, mely a távozásukat jelzi. Egyre többen vannak...
Elmondom, ami egyszer meghökkentett. Ma már nem is nagyon hökkent meg.
Az élet zajai itt megsokszorozódnak. A felhőtlen társalgás, a nyikkanó kacagás már-már hangrobbanásnak számít. Elindulok a forrás irányába, ám nem könnyű felfedezni, honnan is ered a könnyed terefere. Végül egy nyitott kriptaajtó mögött találok rá egy népes csapatra. Lent, a lépcső aljában ülnek, a hűvös márványon, kezük ügyében üveg sör, és diskurálnak az élet dolgairól. Szó, ami szó, jól választották meg a helyet, mert a hangulat ugyan őszt idéz, de a hőmérő tanúsága szerint azért kánikulát írunk, és a csillogó-villogó katakombában egészen tűrhető a klíma. Jól ismerem a családot, szóba elegyedünk.
- Szokjuk a helyet, tudja, jó uram - mondja a családfő. - Nem volt kis pénz, amibe került, és ha már odafent nem futotta a flancra, hát legalább itt legyen meg mindenem, igazam van? - kérdi, és jót húz a sörből. A fiatalok buzgón követik a példát, nagyokat kortyolnak a hűs italból. - Jöjjön le bátran, ne féljen, most még felmehet, nem úgy, mint a drága feleségem meg a szemem fénye kisfiam, akik itt nyugszanak - és nagyot csap a falra.
Könnyet keresek a szemében vagy vigasztalhatatlan bánatot, de nem találok. A természet soros dolgait rendezi az ember olyan józan egyszerűséggel, ahogy az öreg magyaráz ebben a megrendítő közegben. Lépek néhányat lefelé, de aztán megcsap a föld alatti világ hűvös lehelete. Föl, föl a fényre...! Jó időtöltést kívánva elköszönök, és sürgősen odébbállok.
A dolog nem hagy nyugodni. Ebben a tárgyban, ami az élet meg ami utána következik, kinek van igaza? Annak, aki nyüszítve riadozik az idő múlásán, vagy aki életében megbarátkozik a gondolattal, hogy talán még ő sem halhatatlan?
Az eset óta többször elmentem a kripta előtt. Intettem az öreg cimborának, aki azóta már a felhők habjával kortyolja a sörét.
Együtt a feleségével és a szeme fénye kisfiával.