Az én képernyőm: Bántalmazás az iskolában

Havonta jelentkezett a meghívott szakértőkkel, az adott témához kapcsolódó rövid, színészekkel eljátszatott példajelenetekkel. Jó szívvel emlékezhetünk a mindig komoly műsorvezetőre, Kelemen Endrére, a mosolygós, a kor szakértőihez képest üdítően közvetlen Ranschburg Jenőre, a Janikovszky Éva-monológokat finom humorral előadó Bánki Zsuzsára, és persze a tündéri Ullmann Mónikára.

Most, annyi év után csak csodálkozva lehet visszagondolni azokra az időkre, amikor egy ország fél lakossága hajlandó volt főműsoridőben pedagógiai műsort nézni. És tán okulni is belőle. Még ha csupán egy csatorna volt is…

Csak üdvözölhető, hogy a Duna Tévé leporolta a régi műsort, ami néhány éve újra jelentkezik. Persze már nem főműsoridőben és nyilván nem is kiugró nézettséggel. Meg hát, ugye, éppen azok a szülők nem nézik, akiknek a legnagyobb szükségük volna rá. De hát ez már csak így van a leghasznosabb műsorokkal…

Ha a mai pedagógiai problémák másfajták is, mint harminc-negyven éve, nem kevésbé súlyosak, mint azok voltak, sőt. S a mai szülők sokkal inkább magukra vannak hagyatva a rájuk zúduló információs tengerben. Soha nem volt ilyen mély a generációs szakadék! Még azok a szülők sem értik igazán a gyerekek, kamaszok internetes világát, akik maguk is napi szinten használják a számítógépet. A nagyszülőkről már ne is beszéljünk! De legalább próbáljunk a legfontosabb veszélyekről beszélgetni, amihez az kell, hogy felismerjük ezeket. Ebben ad témáival fontos segítséget ez a műsor.

Legutóbb az iskolai zaklatásról volt szó. Amire már külön szakszó is van: bullying. Definíciója: „Szisztematikus, hosszabb időn át elkövetett, szándékos és tudatos bántalmazó cselekvéssor, melyben a viszonyok kiegyenlítetlenek, a szerepek pedig nem cserélődnek fel. Az áldozat áldozat marad, míg a bántalmazó bántalmazó. Kiegészítő szereplői a jelenségnek a »szemlélők«, akik kulcsfontosságúak. Ha közülük csak egyvalaki is képes beavatkozni, a dinamika megtörhetővé válik, a játszma más irányt vehet.”

A bullying nem feltétlenül jár fizikai bántalmazással. A gúnyolódás, cikizés, ha ismétlődő, ugyanolyan, néha egész életre szóló lelki sérüléseket tud okozni.

Egy ismerős kislányt például éveken át alázott osztálya egyik hangadója és a köré gyűlt slepp. Azzal, hogy kövér és ronda (nem volt az), hogy a szülei öregek (nem voltak azok), hogy bénán öltöztetik (nem volt igaz), sőt a fő zaklató lány a netre is feltette véleményét a saját blogjába. Tizenegy évesek voltak. A gyerek teljesen tönkrement, a végén másik iskolába kellett íratni, s évek teltek el, mire valamennyire helyre jött egy másfajta közegben.

Hasonló esetet mondott el a műsor egyik vendége is, egy fiatal lány. A példajelenetek pedig azt a tipikus helyzetet mutatták be, amikor egy kis növésű, sápadt, szőke kisfiú egy 4-5 tagú „banda” célpontjává válik. Ezek az osztálytársak – élükön egy nála kétszer nagyobb fiúval – teljesen rászállnak, megkeserítik a napjait. Otthon is csak sokára veszik észre, hogy baj van.

A műsor pszichológus szakértőjétől tanácsokat kaphatunk arra, hogyan figyeljünk oda jobban a gyerekre. Ha megváltozik a szokott viselkedése, túl befelé forduló vagy éppen túl izgága lesz, ha nem akar iskolába menni, ha keresi a magányt – mindig valami oka van. A gyerekkel többet kell foglalkozni, nem lehet mentség sem a sok munka, sem a háztartási teendők. Erősíteni kell a bizalmat: neki tudnia kell, hogy a szülő mindig, minden körülmények között mellette áll!

És a bántalmazók? A tevékenységüket nézve legszívesebben mindegyiküknek lekevertem volna egy hatalmas pofont. De persze ez sem helyes reakció. Mert ezek a gyerekek sokszor maguk is bántalmazottak otthon, vagy éppen teljesen közönyös, rideg világban élnek. Az ő lelkük is sérül, a jellemük tönkremegy még akkor is, ha az erősebbik oldalon állnak.

Tehát volt min elgondolkodni a műsort nézve. És ez a Családi Kör esetében mindig így van.