Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Egy kedves, rokkantnyugdíjas ismerősöm érdekében szeretnék tanácsot kérni. A hölgy 56 éves és elvált, három gyermeke van, már családosok. Fia albérletben lakik, nagyobbik leánya pedig férjével és négy gyermekével egy közeli községben. Másik lánya – akinél ő is lakik – egy szintén közeli városban él családjával. A hölgy takarít, mos, vasal – szinte cselédként. És persze vigyáz a gyerekekre. A nagy házban, lent van egy pici kis lakrész, az a „birtoka”, a főzéshez saját pb-palack van, a villany és a fűtés a ház központi hálózatáról működik. A számlák egynegyedét kell kifizetnie.
A lányáék most a fejükbe vették, hogy elköltöznek a Dunántúlra, mehet velük, de ha építkeznek, akkor neki is hozzá kell járulnia a költségekhez. Ugyan miből? 53 ezer forint a rokkantnyugdíja, ebből nem tudna hozzájárulni – de ha marad, nem telik majd albérletre sem.
Már nagyon belefáradt a kiszolgáltatottságba, és amúgy is szeretne ezen a vidéken maradni. Magamhoz nem merem venni. 67 éves, nyugdíjas vagyok, özvegy, egyedül élek. Ha befogadnám, a halálom után nyilván gond lenne az örökösömmel. Talán az lenne a legjobb, ha sikerülne a lánya falujában egy helyiséget szereznie, ahol elraktározhatná bútorait. És akkor – ha ő is úgy akarná – ideiglenesen, de az én életem végéig ellakhatna nálam. Kérem, adjon tanácsot: hogyan segíthetnék neki, de úgy, hogy ne bántsam meg az ajánlatommal?
Üdvözlettel:
Ferenc

Kedves Ferenc!
Sajnos nem adott elég információt a hölggyel kapcsolatban. Ha jól értem, az a fő gond, hogy ha nem akar a lányáékkal költözni, akkor nincs hol laknia. Nem tudhatom, hogy alakult ki ez az élethelyzet, miért nincs saját otthona, mindenesetre ez nagyon komoly gond. És itt már felesleges az ilyenkor adható általános tanács is. Pedig az a véleményem, hogy ha csak lehet, ne költözzünk össze felnőtt gyermekeinkkel. Meglehet, hogy itt nem volt más megoldás.
Nem egészen derül ki soraiból, hogy vonzalom fűzi a hölgyhöz, vagy csupán sajnálat. Ha az előbbi, akkor nyilvánvalóan udvarlással kell hozzá közelednie. Ha csak az utóbbi, akkor viszont nagyon gondolja meg, befogad-e egy idegen nőt az otthonába. Ismeri a természetét, a szokásait, biztosan jól kijönnek majd egymással? Jól érzi azt is, hogy ez későbbi konfliktus forrása lehet az örökössel, vagyis az ön saját gyermekével.
Mivel nem ismerem kapcsolatuk természetét, nem tudhatom, hogyan fogadná az ajánlatát. Ha tényleg kétségbeejtő a helyzete, akkor talán örömmel. Mindenesetre üljön le vele, és óvatosan, fokozatosan tárja elébe megoldási javaslatát.

Üdvözlettel: