Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
Huszonhat éves lány vagyok és boldog szerelemben élek. Azaz csak élnék, ha nem keserítené meg a hétköznapjaimat a barátom egyik szokása. Hat hónapja vagyunk együtt Péterrel, aki minden szempontból az igazit jelenti számomra. Egyidősek vagyunk, egyforma az iskolai végzettségünk, minden fontos dologról azonos nézeteket vallunk, hasonló a családi hátterünk, az anyagi helyzetünk. Mindkettőnk szülei szeretik gyerekük választottját.
Szépen hangzik és igaz is. De van egy dolog, ami közénk áll, és egyre nehezebben viselem. Ez pedig az, hogy Péter naponta SMS-t vált a volt barátnőjével, és szinte kétnaponta hívják egymást. Többször is fültanúja vagyok a beszélgetésüknek, ami sajnos elég meghitt. Tulajdonképpen semmi különösről nincs szó köztük, csak beszámolnak egymásnak, ki mit csinál, az új partnereikről is teljesen természetes módon beszélnek, meg minden egyébről, ami eszükbe jut. Amikor először hallottam egy ilyen csevegést, nagyon megdöbbentem. Nem a tartalom miatt, hanem a szeretetteljes hangon, a „félszavakból értjük egymást” jelenségen.
Először még nem szóltam, de egyszer nagyon kiborultam. Péter egyáltalán nem érti, mi a bajom. Azt mondja, négy évig járt a barátnőjével, két évig együtt is éltek, nem váltak el haragban, ő a legjobb barátja. Semmi okom féltékenységre, tudnom kell, hogy csak engem szeret – mondja. Tudom is, hiszen minden szava, minden mozdulata erről tanúskodik, és nem is elsősorban ez a bajom. (Bár azt is tudom, hogy egy évvel ezelőtt Zita menesztette Pétert, akit ez nagyon megviselt.) Miért ez a meghittség? Néha kitörök, máskor sírok, és egyre kevésbé bírom elviselni ezt a barátságot.
Üdvözlettel: Petra

Kedves Petra!
A nők sok mindent eltűrnek, hogy megtarthassák a szeretett férfit. Amit leírt, arra egyesek biztosan legyintenének, mondván, ennél nagyobb baja soha ne legyen. De olyan nő is akadhat, aki szakítana ezzel a fiúval, mert megalázónak és sértőnek érezné ezt a helyzetet. Úgy látom, ez most már valódi problémát jelent önnek. Azt írja, nem féltékeny. Nos, pedig lenne rá némi oka. Magam hiszek abban, hogy férfi és nő között lehet tiszta barátság, de az azért nem ilyen… Ugyanis nyilvánvaló, hogy Péter még kötődik régi szerelméhez. Még akkor is, ha most önt szereti. Az lehetett a „hiba”, hogy fél évvel a szakítás után már belevetette magát egy új, komoly kapcsolatba. Pedig szakítás esetén is el kell telnie a gyászidőnek.
Mégis azt mondom, legyen még némi türelemmel. Az idő valószínűleg megoldja ezt a gondot, és egyre gyengülnek a Pétert és Zitát összefűző szálak. Ha meg nem, akkor eljön az ideje egy nagyon komoly beszélgetésnek.
Üdvözlettel: