Kitárult nékünk Európa

Megszűnik az ellenőrzés a schengeni csatlakozás következtében a szlovák, az osztrák és a szlovén határszakaszon, de a schengeni rendszerhez tartozó határszakaszokon átkelőknek is kell hogy legyen személyazonosító okmányuk, mert lesznek szúrópróbaszerű ellenőrzések. Marad minden a régiben a horvát, a szerb és az ukrán határon. Speciális a helyzet a román határon, mert keleti szomszédunk ugyan tagja az uniónak, de még nem tartozik a schengeni rendszerhez, ahhoz hasonlóan, ahogy mi sem tartoztunk oda 2004–2008 között. Itt egyszerűsített ellenőrzés lesz, ami azt jelenti, hogy csak egyszer kell megállnia az utazónak, és a két ország illetékesei közösen végzik a szükséges vizsgálatot.
„Schengen” lényege, hogy az unió belső határain enyhül, szinte megszűnik az ellenőrzés, a külső határokon erősödik. A változás lényegi eleme egy olyan informatikai rendszer, amely lehetővé teszi a körözött személyek és tárgyak kiszűrését – vagyis aki mondjuk Németországban nem kívánatos, az nem lesz kívánatos Magyarországon sem. Megvannak azok a biztonságpolitikai fenyegetések – illegális bevándorlás, csempészet, kábítószer, terrorizmus –, amelyeket ennek a rendszernek ki kell szűrnie. E cél érdekében egységesednek az egyenruhás szervezetek is: a határőrség betagolódik a rendőrség kötelékébe.
Szomszédaink közül Szerbia, Ukrajna és Horvátország lakói nem uniós polgárok. A horvátok azonban vízum nélkül is beléphetnek a közösség területére, ezáltal a schengeni övezetbe is. A szerbek és az ukránok kevésbé járnak jól. A vízum ugyan gyorsan – tíz nap alatt – készül el, és az egész unióra érvényes, nemcsak Magyarországra, viszont fizetni kell érte harmincöt eurót – ez is kedvezményes tarifa, amelyet a közösség Ukrajnának és Szerbiának biztosít. A schengeni vízum félévig érvényes, kilencven napot lehet vele az unióban tölteni, viszont ki-be lehet vele járkálni a határon, és csak a határokon belül töltött napokat számítják. Ugyanakkor az igényléshez be kell számolni a belépés céljáról, igazolni a szálláslehetőség meglétét és még számos dolgot; az útlevél csak egy lesz a szükséges feltételek közül.
Persze lesz mód az anyaországba látogatni a határon túliaknak is: az úgynevezett nemzeti vízum teremt erre lehetőséget, amellyel öt évet itt lehet tartózkodni – viszont munkát vállalni és tanulni nem, ehhez tartózkodási vízum kell. A határ mentén élők forgalmát hivatott megkönnyíteni a kishatárforgalmi egyezmény: ennek lényege, hogy a határ melletti 50 kilométeres sávban lakók vízum nélkül átmehetnek szomszédolni. Ukrajnával ratifikálunk ilyen egyezményt, de Szerbiával nem – az ottani magyar szervezetek szerint ezzel feleslegesen megosztanánk a vajdasági magyarokat, illetve lendületet adnánk a szerbeknek, hogy még többen költözzenek ebbe az eredetileg magyarlakta térségbe.

Oltalomlevéltől világútlevélig
Hihetetlen, de mégis valóság: december 21-étől szabadon járhatunk-kelhetünk három szomszédos ország, Ausztria, Szlovákia és Szlovénia határán keresztül. Hihetetlen, hiszen nem is olyan régen még útlevéllel is nehézkes volt az átkelés, a zöld határról nem is beszélve. Pedig volt már olyan időszak a történelmünkben, amikor a mainál is szabadabban közlekedhettünk. Erről is beszélgettünk a szegedi egyetemen Bencsik Péter történésszel.
– Mióta létezik egyáltalán útlevél?
– A mai értelemben vett utazásról csak az újkortól beszélhetünk, ezért az útlevél viszonylag új keletű „találmány”.
– Ha nem is annyian, mint manapság, de némelyek azért mindig is útra keltek.
– Hogyne, kereskedők, diplomaták már az ókorban is. Számukra megbízólevelet adott ki az uralkodó.
– És a középkorban?
– Tömegesen még akkor is csak a seregek vagy a menekültek lépték át a határokat, értelemszerűen mindenféle okmány nélkül.
– Ellentétben, gondolom, a céhlegényekkel, diákokkal.
– Nekik valóban volt okmányuk. Ezt a középkorban oltalomlevélnek, latinul salvus conductusnak nevezték. Ebben a király kérte, hogy a külhoni hatalmasság vegye oltalmába azt, aki a levelet felmutatja.
– És aki nélküle kelt útra?
– Az könnyen úgy járhatott, mint egy Kálmán nevezetű ír herceg a XI. században. Bécsig jutott el, ahol nem tudta igazolni magát, ezért felakasztották. A csavargókat, különösen a háborús vagy járványos időkben egyébként sem szenvedhették, akit elkaptak, azt bebörtönözték.
– Aki viszont oltalomlevélért folyamodott, az mindig meg is kapta?
– A XVII. században már bizonyosan, erről törvény rendelkezett. II. Rákóczi György erdélyi fejedelem uralkodása idején, 1653-ban az országgyűlés kimondja, hogy az előkelőknek a fejedelem adja ki az útlevelet, a köznépnek az ispánok. Apafi Mihály pedig a világon elsőként mondta ki, hogy mindenkinek joga van útlevéllel rendelkeznie, sőt annak kiadását nem szabad késleltetni.
– Évszázadokkal előzte meg a korát…
– Fel is háborodott ekkora szabadságon Mária Terézia. Amint tudomást szerzett a rendelkezésről, azonnal eltörölte. Viszont rendezte a belső utazási lehetőségeket.
– Mert addig az országon belül sem lehetett szabadon utazni?
– A középkorban vámhelyek, harmincadkapuk, porkolábhelyek hálózták be Európát. Ezért is nevezik az útlevelet passportnak, vagyis a kapun való áthaladásnak. Ezeket nálunk fokozatosan törölték el, s amikor a reformkorban John Paget angol utazó hozzánk ért, e téren Angliához hasonlította országunk szabadságát – ellentétben az osztrák, német vagy éppen itáliai szigorral.
– Az ország elhagyásához azonban továbbra is engedély kellett, gondolom…
– Hogyne, II. József óta a Helytartótanácshoz kellett fordulni. Széchenyi is sokat házalt érte.
– Tanulhattak volna Apafitól…
– Hát még a Bach-korszakban, amikor a megyét sem lehetett elhagyni úti okmányok nélkül! A kiegyezés után azonban ez is rendeződött. Előbb egy évre egész Európa területére szóló okmányt lehetett igényelni a Belügyminisztériumtól – alakja lap formájú, innen a ma is használatos útlevél kifejezésünk –, majd hamarosan ezt is eltörölték, s Oroszország, Törökország, Románia és Szerbia kivételével útlevél nélkül is bárhová szabadon utazhattunk.
– Ezek szerint Amerika sem kért útlevelet a bevándorlóktól?
– Amerikát ebben az időben csak az érdekelte, hogy a bevándorló egészséges legyen. Nálunk pedig 1903-ban törvény mondta ki, hogy az utazáshoz nem szükséges útlevél.
– Miért kellett ezt kimondani törvényben, ha addig sem kellett?
– Mert ekkor szabályozták a külföldiek itt-tartózkodását, a határrendészetet, valamint a kivándorlást is, ami akkor már aggasztó méreteket öltött.
– Korlátozni akarták?
– Nem korlátozták, hanem szabályozták. Ügynökök járták az országot, s csábították kivándorlásra a lakosságot. Ezt tiltották. A hajók zsúfoltsága miatt az utazási körülmények embertelenné váltak. A magyar kormány kizárólagos utaztatási szerződést kötött a Cunard Line-nal – amit a kivándorlók el is neveztek Gúnár Linának –, amely a fiumei kikötőt használta. Csak az szállhatott hajóra, akinek volt kivándorlási okmánya, de ezt, hangsúlyozom, szinte minden igénylő megkapta.
– A hamburgi, brémai hajótársaságok mit szóltak ehhez?
– Természetesen óriási ellenkampányba kezdtek,. Azt terjesztették, hogy a magyar kormány a Cunard Line segítségével kíván megszabadulni a beteg és elmeháborodott polgáraitól. 1911-re el is érték, hogy ismét legálisan szállíthassák a magyar kivándorlókat. A világháború viszont merőben új helyzetet teremtett. A kivándorlás megszűnt, utazni pedig csak útlevéllel, illetve a fogadó állam vízumával lehetett.
– A háború után visszatért a korábbi állapot?
– A korábbi szabadság többé nem tért vissza. Amerika is bevezette az útlevelet, s leállította a korlátok nélküli bevándorlást. Magyarország pedig feldarabolódott, az utódállamok az utazásokat korlátozták, néha napokig kellett sorban állni a vízumért. Néhány év múlva viszonylag normalizálódott a helyzet, sőt a határ mentén élők átjárhattak a túloldalra művelni a földjeiket.
– A kettős birtokosság, ha jól tudom, a második világháború után is tartott.
– A negyvenes évek végén szűnt meg. Gyakorlatilag mindenféle utazás leállt, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság csak a munkáspártok közbenjárására adott ki engedélyt. Az ötvenes években pedig gyakorlatilag csak neves személyek – diplomaták, sportolók, művészek – utazhattak.  Ausztria és Jugoszlávia felé teljesen ellehetetlenítették az átjárást. A forradalom előtti időszakban már enyhült a helyzet, az aknákat felszedték, később viszont újratelepítették. Végül a hatvanas években műszaki zárra cserélték.
– S ekkor már ismét lehetett Nyugatra utazni.
– Így van, megalkották az útlevelekről szóló törvényerejű rendeletet 1970-ben, amely szerint az elutasítást indokolni is kell.
– Ami sokszor csak annyi volt, hogy az utazás államérdeket sért…
– Érdemben valóban nem indokoltak. A hatvanas években az útlevélkérelmek 15 százalékát utasították el, a nyolcvanas években 2-3 százalékát. Viszont aki ki akart utazni, annál titkosszolgálati módszerekkel környezettanulmányt végeztek. Később bevezették a piros és a kék útlevél rendszerét, a betétlapokat, a kishatárforgalmat, ’84-től pedig az egységes kék útlevelet, majd ’88-tól a korlátlan utazást lehetővé tévő világútlevelet. Ekkortól csak anyagi akadálya lehetett az utazásnak.

Rendőrök a horvát határon
A Pécsi Határőr Igazgatóság ezen a néven december 31-éig látja el feladatát. Azt követően is marad a magyar–horvát szakaszon a szolgálat, hiszen Horvátország nem tagja az uniónak. A munka végzésében viszont lesz némi változás. Erről beszélgettünk az igazgatóság megbízott igazgatójával, Zámbó Péter ezredessel.
– A szervezeti változás hogyan érinti az igazgatóság eddigi területét?
– Januártól ez az igazgatóság megszűnik, és a jövőben a megyei rendőr-főkapitányságok határrendészeti szolgálatai veszik át a feladatot. A horvát szakasz így három megyéhez – Baranya, Somogy, Zala – tartozik majd. A végrehajtás nem változik, a határrendészeti kirendeltségek tovább működnek.
– Miként ellenőrzik a horvát határon a Magyarországra belépőket?
– A külső határok ellenőrzését uniós jogszabályok határozzák meg. Fontos, hogy az uniós országok polgárainál is legyen olyan okmány, amellyel igazolni tudják személyazonosságukat. Ha olyan országból érkezik valaki, amelyből nem kell vízum, az csak szúrópróbaszerű igazoltatásra számíthat. Ha egy úgynevezett harmadik ország polgára kíván belépni Magyarországra, már alaposabb a vizsgálat. Ellenőrizzük a vízumot, az unióban való tartózkodás megélhetési feltételeit, vizsgáljuk közbiztonsági és akár egészségügyi szempontból is az érkezőt.
– A közelmúltban felújították a mostani pécsi központot. Akkor elhangzott, hogy itt helyezik majd el a mobil bevetési erőket. Mit takar ez a beosztás?
– Ez az egység mélységi hálót képez, az itt tevékenykedőknek nincs konkrét felállítási helyük. Általában vasútállomásokon, buszpályaudvarokon, közúti csomópontokban látják el feladatukat, ott igyekeznek kiszűrni az esetleges határsértőket, de már a határoktól távolabbi helyeken. A legjobban kiképzett munkatársaink tartoznak ide, akik amolyan tartalék erőt jelentenek, mert bekapcsolódnak a rendfenntartó munkába, részt vesznek a veszélyes bűnözés elleni harcban és segítenek a katasztrófavédelemnek is.

Schengeni vasfüggöny?
A szabadkai konzulátus 2006-ban 130 ezer vízumot adott ki. Az igénylők 60-65 százaléka vajdasági magyar volt. A kérelmezők száma idén még nagyobb lehet. A magyar konzulátus által kiadott vízumokat január 1-jétől a szerb állampolgárok más schengeni országba való belépéskor is használhatják, ami egyértelmű előnyt jelent a korábbiakhoz képest. Sok magyar mégis úgy véli, hogy január elsejétől új vasfüggöny zárja majd el az utat a családi, kulturális és üzleti kapcsolatok elől. Megalázónak érzik a sorban állást a konzulátusok előtt, bonyolultnak tartják az okmánybeszerzést. A 35 eurós – csaknem 9 ezer forintnyi – vízumár sem kevés az itteni bérekhez képest. Magyarország szabadkai főkonzulátusának vezető konzulja, Tápi Lajos az aggodalmakat eltúlzottnak tartja, szerinte szó sincs semmiféle nehezítésről, de az adminisztrációs eljárás természetesen időigényes.
Az ukrán–szlovák határon fekvő, kizárólag magyarok lakta Kisszelmenc (az egykori Szelmencet a falu közepén a határ vágta-zárta ketté, a szlovák oldalon lévő Nagyszelmencet is csak magyarok lakják) polgármestere, Illés József elmondta, hogy a településen félelemmel vegyes várakozással néznek a schengeni határzár elé. Szerinte azonban ennél, ami most van, csak jobb lehet, főleg, ha más nyugati országokba is jó lesz a vízum. A falu első embere úgy véli, számukra az igazi megoldást a Szlovákia és Ukrajna közötti kishatárforgalmi szerződés jelentené.

Győri Károly, Hadas János (MTI) felvételei