BOM a fejbe, észnél vagy, haver?

December 18-án a Budapesti Olimpiai Mozgalom elnöke, Szalay-Berzeviczy Attila és Demszky Gábor főpolgármester közösen jelentették be, hogy a főváros közgyűlése ötpárti konszenzussal elfogadta az olimpiai helyszínekről szóló javaslatot, illetve azt a törvénytervezetet, amit a főváros az Országgyűlésnek nyújt be az olimpiai pályázat előkészítéséhez szükséges szervezet felállításáról.
A budapesti olimpiai játékok ötlete az Orbán-kormány utolsó évében merült fel, akkor a 2012-es év lett volna a céldátum. Az ötlet hamar a süllyesztőbe került, miután elkészült a PricewaterhouseCoopers (PwC) könyvvizsgáló cég első megvalósíthatósági tanulmánya. 2005-ben megalakult a Budapesti Olimpiai Mozgalom, amelynek az üzleti és a kulturális élet területéről is számos támogatót sikerült maga mellé gyűjtenie, és 2006-ban újabb megvalósíthatósági tanulmány készült: immár arra kérték a PwC-t, vizsgálná meg, mivel járna, ha a 2016-os, illetve ha a 2020-as olimpia megrendezésére pályáznánk a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál – illetve mi történne, ha véletlenül megnyernénk a rendezés jogát. Mivel a 2016-os játékokról már lecsúsztunk, innentől kezdve a 2020-as olimpiáról lesz szó, méghozzá a PwC elemzése alapján – újabb részletes gazdasági számítás nem is áll rendelkezésre.
Egyáltalán, mire lenne jó az olimpia? Nyilván növelné az ország turisztikai vonzerejét. Ennél fontosabb, hogy egy sereg infrastrukturális beruházást kellene megvalósítani ahhoz, hogy az idelátogató tömegek közlekedni tudjanak, mindezt az infrastruktúrát először fel kellene építeni, ami az egyik oldalról kiadást, a másik oldalról viszont befektetést és munkahelyeket jelent, az olimpia után pedig az elkészült utakat, metrókat, villamosvonalakat tovább lehetne használni, mindenki boldogságára.
A gazdasági élet szereplői úgy gondolják, van egyfajta verseny a közép-európai fővárosok között abban a tekintetben, hogy hol legyen a térség gazdasági erőközpontja – egy budapesti olimpia pedig Budapest irányába billenthetné a mérleg nyelvét.
Ha belemegyünk a játékba, akkor viszont nincs kiszállás. A fent említett infrastruktúra jelentős része még nincs sehol, a PwC 2006-os elemzése például használatba vett négyes és ötös metróról is beszél, pedig ahogy most állnak a dolgok, a négyes metró közeli elkészülésére se mernénk mérget venni. Az elemzőcég által felsorolt összes elképzelhető hátrány azzal van összefüggésben, hogy a kényszerű beruházások így vagy úgy, de felborítják a költségvetést. Ez történhet úgy, hogy alultervezik a költségeket, vagy túlbecsülik a gazdasági növekedést – hogy másról ne szóljunk, az elemzés világpiaci trendekről szóló részéből épp az a legrosszabb forgatókönyv látszik megvalósulni, amelynek bekövetkezésére két évvel ezelőtt 5 százalék esélyt adott a PwC. Az olimpia sikeres megrendezéséhez a könyvvizsgáló cég átlagosan évi 3-4 százalékos gazdasági növekedést látna szükségesnek. Jövőre örülhetünk, ha lesz egyáltalán növekedés.
A BOM is tisztában van ezzel, de azzal is, hogy ha most nem kezdjük el az előkészületeket, már 2020-ra sem pályázhatunk. Lépéseket kell tenni, hogy a potenciális helyszínek rendelkezésre álljanak, illetve, hogy vonzó ajánlattal állhassunk a NOB elé.
A főváros által elfogadott javaslat a Duna menti helyszínek verzióját fogadta el, a játékok központja a Csepel-sziget északi részén lenne, az olimpiai faluval együtt. Fontos helyszínek lennének még a Puskás Ferenc stadion, a Margit-sziget, illetve a Kopaszi-gát környéke.
Sokan arra figyelmeztetnek, hogy az olimpia hazai megrendezése sokkal inkább gazdasági érveken alapszik, kevésbé sportszempontú ötlet: miközben a sport hazai támogatása magasan elmarad az unió átlagától, jelentős summát lennénk hajlandóak elkölteni az építőiparban, hogy világversenyt rendezhessünk. Tény, hogy az olimpia kapcsán jelentős pénzeket kellene kiadnunk, más kérdés, hogy nagyobbrészt olyan infrastrukturális beruházásokra, amelyek egyébként is szükségesek lennének. A mostani döntés azonban csak a kezdet, a pályázat beadásáról 2011-ben kell dönteni, tehát még van idő a gazdasági realitásokhoz igazítani a vágyainkat, amennyiben ez szükségessé válik.

Egyelőre szivacslabdával
Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöki posztjára pályázik.
– Az ön sportágának mit hozhat a reménybeli olimpia?
– Magyarországon a kézilabda az egyik legnépszerűbb sportág, és ezt nem csak az élcsapataink közönségsikere mondatja velem. Az utánpótlás szervezése egy szenzációs magyar kezdeményezéssel folyik. Tízezrekben mérhető azoknak a gyerekeknek a száma, akik szivacslabdával űzik ezt a sportot már az óvodás kortól. Számukra országos bajnokságot is rendezünk. Az ötlet Hajdú János tanár úréktól való, és csak Székesfehérvárott félezer apróság dobálja a szivacslabdát. Egy esetleges olimpiai rendezéssel ez a szám százezres nagyságrendűre növekedhetne, ami elképesztő magasságokba repítené a sportágat.

– Önnek nyilván azt is tudnia kell, mivel világesemények gyakori résztvevője, hogy milyen létesítményeket igényelnének a teremsportok…
– Jelenleg a Papp László arénánk a legkorszerűbb, ám csoportmecscsek lebonyolítására még az sem lenne alkalmas. A döntő helyszínéül pedig egy húszezres csarnokot kellene építeni. Természetesen mindez rengeteg pénzbe kerülne, ám ha komolyan vesszük a rendezés szándékát, minél előbb el kellene fogadnia a parlamentnek az olimpiai törvényt, ami a költségvetést is módosítaná, és a mindenkori pénzügyi kormányzat kezeskedne a szükséges repülőterek, sportpályák, vasútvonalak megépítéséért. Most tehát az országgyűlési képviselők térfelén a labda.

– Éppen most pályázik a MOB alelnöki posztjára. Nem túl nagy vakmerőség ez?
– Nézze, ha az ember semmit nem csinál, abból nem jön ki semmi. Részese lenni egy hatalmas feladat megvalósításának – nincs ennél izgalmasabb és nagyszerűbb kihívás. Márpedig a sport, ami az életemet eddig kitöltötte, pontosan erről szól!

Miben bízzunk? „Mi elvégezzük az előkészítő munkát, hogy a következő közgyűlés és a következő kormány megalapozott döntést tudjon hozni három év múlva. Egy biztos: az olimpia ugyanolyan esélyt jelent a városnak 2013 után, mint az Európai Unió támogatásai 2013-ig. Budapest fejlettsége miatt a következő uniós fejlesztési ciklusban jóval kevesebb pénzre számíthatunk, az olimpiai felkészülés ugyanakkor a fejlődés újabb katalizátora lehet” – hallhattuk Demszky Gábor főpolgármester szavait a december 18-ai közgyűlés után. Aztán az egyik rádióban azt is hallhattuk Demszkytől, hogy Budapest taktikája akár az is lehet, ami az Expo idején volt. Akkor a főváros nem támogatta a világkiállítás tervét, de Budapest mégiscsak profitált az álmokból, például megépült a Lágymányosi híd. Szerettünk volna a főpolgármestertől többet megtudni a főváros valódi szándékáról, de sajnos a főpolgármesteri hivatal sajtóosztálya egy hét alatt nem tudott válaszokat adni kérdéseinkre.

Önfegyelmezések
Rég építettünk már valami jó nagyot. Művészetek Palotáját, Nemzeti Korzót, Dunára néző Hűha-házat. Legalább választások előtt mindig le szokott esni az építőiparnak valami nagy kormányzati megrendelés: üvegkocka, betonmignon, mindegy, lényeg, hogy pörögjön a vakolókanál. Most meg semmi. Az egyetlen, nyavalyás kormányzati negyedet lefújták. Akkor legalább később legyen valami, biztosítsuk a hosszú távú jövőnket. Olimpia, ez kell nekünk. Persze az olimpia nem kizárólag azért kell, hogy lehessen stadiont építeni. Hanem hogy biztosan megépítsük azt, amit amúgy is megépítenénk. Például a négyes metró is elkészül húsz év alatt, kellene valami biztosíték, hogy az ötöset tizenkét év alatt sikerül kitúrni.
Csináljuk azt, hogy vállalunk egy jó nagyot, és akkor már nem szabad elszúrni, mert az egész világ rajtunk röhögne. Ez lenne az olimpia Magyarországnak. Hogy ha már magunknak nem vagyunk hajlandók rendesen megszervezni a sportot, az infrastruktúrát meg a gazdaságot, akkor hátha nemzetközi kiröhögés terhe mellett mégis erőt veszünk magunkon.
Van ebben ráció, csak kicsit szomorú.
Ugyanakkor szó sincs arról, hogy azért, mert lesz olimpiai törvény, még olimpia is lesz. A megvalósíthatósági tanulmány meglehetősen szigorú abban a tekintetben, hogy évi három-négy százalékos gazdasági növekedés híján álmodozni is illetlenség olimpiáról. Most éppen ez a helyzet. A Budapesti Olimpiai Mozgalom többek között arról is álmodik, hogy 2011-re, amikor el kell dönteni, hogy végül pályázunk vagy nem pályázunk, ez az ország nem lesz ugyanolyan gyalázatos gazdasági helyzetben, mint most. Mitől is lenne, hisz éppen a választások után leszünk, a parlamenti választások éve pedig Magyarországon a példás költségvetési fegyelemről szokott szólni.
Egyébként azt, hogy a nemzetközi kiröhögés lehetősége mennyire hat fegyelmezően a magyar döntéshozókra, addigra alaposan meg lehet majd figyelni a Pécs: Európa Kulturális Fővárosa projekt kapcsán.
Momentán úgy tűnik, semennyire.

Hunn új olimpiák
Bátran elmondhatjuk, hogy mi, magyarok ott bábáskodtunk az újkori olimpia bölcsőjénél! Sőt: kevés hiányzott ahhoz, hogy mi kerüljünk az újjászülető világverseny történelemkönyvének első oldalára. Senki nem kívánta elvitatni Athéntől az első, 1896-os újkori olimpia rendezésének jogát, csak hát a görögök addig vacilláltak, mígnem a NOB – Coubertin báró egyetértésével – elő nem vette a mi pályázatunkat, amelyet dr. Kemény Ferenc terjesztett elő ekképpen: „Az ezeréves fennállását ünneplő Magyarország fővárosa legyen az első újkori olimpia színhelye.” Végül a görögök „összekapták magukat”, és másfél évezred után Hellász földjén lobbant ismét fel az olimpiai láng. Mi, magyarok ugyanebben az évben Ezredéves Torna és Sportünnepélyt rendeztünk, amelyen Ferenc József is megjelent.
Azért Athénben sem vallottunk szégyent, Hajós Alfréd két úszószámban – 100 és 1200 méteren – is aranyérmes lett. Volt ennek az olimpiának egy másik magyar hőse is, akiről méltatlanul kevés szó esik: Kellner Gyula, aki a legklasszikusabb számban, a maratoni futásban a harmadik helyen végzett, és miután bronzérem nem volt, György hercegtől egy ezüst zsebórát kapott. Sírját a szolnoki temetőben találtuk meg, és ma utca van róla elnevezve a megyeszékhelyen.
Az olimpikonok vendégül látásának szándékáról nem tettünk le később sem, végül lelkes nekibuzdulásunk már-már sikerrel járt: 1914. június 20-án a párizsi automobil klubban ülésező olimpiai bizottság Budapestnek ítélte az 1920-as ötkarikás verseny rendezésének jogát. Alig egy hónapra rá – kitört az I. világháború. A házigazdák így 1920-ban a belgák lettek helyettünk, akik Antwerpenben felejthető olimpiát rendeztek. A háború veszteseit – a németeket, a magyarokat és az osztrákokat – meg sem hívták. Talán éppen száz évre rá döntenek majd kedvezően a kandidálásunkról?
Azért az olimpia rendezésének gondolata időről időre fel-felbukkant.
Például eljátszott a gondolattal Rákosi Mátyás is. A Népstadion építésekor gyakran buzdították azzal az építőket, hogy egyszer majd olimpiai versenyek helyszíne lesz a betonkatlan. Azt mondták a munkálatokban részt vevő kubikosok, hogy ilyenkor szaporábban nyikorogtak a talicskák. A mű elkészült, 1953. augusztus 19–20-án fel is avatták, de az 1960-as olimpia házigazdái megint csak nem mi lettünk, hanem Róma. Pedig akkortájt még tíz körül tartott az aranyérmeink száma.

Ítél a nép
A budapesti olimpia gondolata heves érzelmeket és véleményeket váltott ki az internetezők között. Íme néhány.

Nem értem, mi a probléma, addigra már Magyarország sem lesz, amúgy Szomália fogja elemelni előlünk az olimpiát.

Nem kell hibáztatni szegény képviselőinket, akik ezt kitalálták, ők még nem jártak Csepelen, csak megtalálták a térképen, és ott valóban jól néz ki.

A pályázatot azok finanszírozzák, akik majd a hasznából is primer módon részesülnek. Ingatlantulajdonosok, tervezők, építők, üzemeltetők, vendéglátók, taxisok és még mit tudom én hányféle, üzletileg érdekelt csoport fogjon össze, reszkírozzon meg néhány százmilliót, s készítse el a pályázatot. Ne a költségvetésből – tehát az én, a te, az ő, a mi, a ti zsebetekből –, hanem az övékből kezdődjék a móka.  Ha nyerünk? Boldogok leszünk! S legyen övék a haszon java része. Jut is, marad is, nekik is, nekünk is.
Szerintem lehet esélyünk, az itthoni világversenyeket jól meg szoktuk szervezni (végül is az úszó EB-t is az eső szúrta el:), ráadásul sok néző szokott lenni, ami azért szempont. Párizs tényleg elbukott, de nem ezt kell nézni. Szóval hajrá, BOM!
És amiről senki sem beszél: hol lenne megrendezve a vitorlázás? Tudtommal jelenleg nincs Magyarországnak tengere. Majd megkérjük a horvátokat, adják kölcsön a tengerüket...
Eddig egy olyan országról nem hallottam, ahol az olimpia rendezése csak ráfizetést, és csak bajt hozott volna. Nyilván megvan az oka, hogy sorban állnak a rendezésért.
Ismerem az idevonatkozó fantazmagóriákat fejlődésről, munkalehetőségről meg a csíkos macskák párzási szokásának befolyásolásáról stb. Nálam már a BOM nevű pénzmosoda és gittegylet is kiverte a biztosítékot (a sporttól halásszák el a szponzorokat és még irodájuk is van!), hát még a pesti olimpia!  Mindig akadnak olyan pesti vigécek, akik találnak alkalmat, hogy idióta eszmefuttatásokat tereljenek a honi média hülyeségre éhes tányérjára.
Ahogy tapasztalom, a médiába kerülés mindent felülíró vágya erősen rátelepedett elöljáróink egyre fogyatkozó szürkeállományára mind országos, mind helyi szinten.