Kókadozó büszkeségeink

Maradjunk még kicsit a fűszerpaprikánál: mindenki számára első helyen szerepel, ha hungarikumokról van szó. Pedig ez nem igazán jogos: az Amerikában őshonos „vörös törökbors”, ahogy akkoriban nevezték, „csak” az 1570-es években került be az országba. Általánosan ismertté csak az 1800-as években lett, akkor alakult ki Kalocsa és Szeged környékén két termőtáj. E két városból indult diadalútjára a magyar paprika, s innen startolt a mérgezett paprika története is. Mindenki emlékszik a nagy port kavart brazil paprika esetére: a mérgező aflatoxint tartalmazó magyar paprikából Szlovéniában mutatták ki a káros anyagot. A történet azért tanulságos, mert az aflatoxinprobléma hozta nyilvánosságra azt a tényt, hogy a magyar fűszerpaprika már régen nem magyar alapanyagból készül. Ez bizony nem tett jót senkinek.
Sorolhatjuk – sajnos nem is röviden – a paprika bajban lévő hungarikumtársait. Nem kímélte a válság a magyar húsipart sem, beütött a gyulai kolbász üzemébe is – a Gyulai Húskombinát Zrt. helyzetéről, illetve a Herz Szalámigyár Zrt.-nél kialakult pénzhiányról lapunk 15. oldalán olvashatnak bővebben. Ennivalóról innivalóra váltva: tavalyhoz képest már az év első hónapjaiban felére csökkent a balatoni borászok forgalma, s az ötszázalékos áfaemelés miatt tovább eshet a hazai borok fogyasztása. A szigorúbb szabályozás ráadásul tovább rontja a magyar termékek versenyképességét az olcsóbb külföldi, többségükben olasz borokkal szemben.
Nem sokan jósolnak fényes jövőt a magyar porcelángyártóknak sem. Március közepén a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kisebbségi tulajdonrészének eladása mellett döntött Pécs közgyűlése. A nagy múltú Zsolnay-gyár az utóbbi években folyamatosan veszteséges volt, és az ellehetetlenülés fenyegette, mint ahogyan most is. Az eladósodott Ajka Kristály még áprilisban kért csődvédelmet, és az E.ON áramszolgáltató május 5-én kikapcsolta az üzemben az áramot.
A hungarikumként számon tartott tájegységeink is érintettek. Előrejelzések szerint idén a hazai idegenforgalom várhatóan 20 százalékot zuhan, az éttermek bevétele 30-40 százalékkal csökkenhet, a turisták az eddigi évi 20 millió vendégéjszakából már csak 16 milliót fognak eltölteni, amit erősen meg fognak érezni az idegenforgalmi létesítmények. Mindent összevetve: a felsorolt ágazatok több száz munkavállalója szomorú évnek néz elébe.
Hungarikumnak számít azért a sajátos humorunk is. Az anekdota szerint az egyszeri magyar diplomatának, román kollégájával egyetemben, érvelnie kellett az uniós döntnök előtt, ugyan miért melyikük nemzetét illeti meg a „pálinka” szó használata. A szakértő egy hosszas előadásban magyarázta el, miért is formál hazája kizárólagos használati jogot gyümölcspárlatainak pálinka néven való forgalmazására a világban. A hosszú érvelés után a mi emberünk következett: felütötte a román nyelv értelmező szótárát, és rábökött a szócikkre: palinca, magyar eredetű szó stb. Mindenesetre a „pálinka” a miénk – más kérdés, hogy szláv, közelebbről szlovák eredetű a szó.
Hát ilyen a hungarikum. Ami minden gazdasági bajok közepette sem lehet kérdés: a hagyományos módon, szívvel-lélekkel készített magyar termékekben a történelmünk egy-egy darabkája él tovább, s ezért valahogy meg kellene őriznünk valamennyit. Mert vannak jól „működő” hungarikumok is: gondoljunk például a mindig sikeres Unicumra vagy a halasi csipkére.