Beszélő tünetek

Az elv megjelenik az ájurvédikus, a hagyományos tibeti és kínai orvoslásban is. Mindegyik ősi gyógyító rendszer hangsúlyt fektet arra, hogy nem csak a testet szükséges kezelni, hanem foglalkozni kell a lélekkel, a szellem formálásával, a beteg tanításával is.

Az már bizonyos – hála a modern kutatásoknak –, hogy összefüggés van a test és a lélek között. Amikor valami elromlik a lelkünkben, az hatással lesz a testünkre is. Ennek első modern, tudományos bizonyítékait dr. Selye János kutatta és adta közre.

Két irányban történhet a folyamat. Lehet szomatopszichés, amikor a test hat a lelki működésre, illetve pszichoszomatikus, amikor a lélek hat a testi működésre.

A pszichoszomatikus betegség kialakulásának a megértéséhez tudnunk kell, hogy már a fogantatásunktól kezdve folyamatosan stresszhatásoknak vagyunk kitéve. Ezek a hatások – melyeket lehet, hogy édesanyánk élt át, míg várandós volt velünk – különböző érzelmi reakciókat váltanak ki belőlünk. Személyiségünktől, tanult viselkedési és stresszkezelő mintáinktól függően, az érzelmi reakciók befolyásolják pszichovegetatív működésünket.

A traumától eltelt idő, belső szerveink állapota és személyiségünk típusának függvényében kialakulhat enyhe funkciózavar, illetve szervi károsodás. Ezek újra személyiség-, magatartás-, illetve viselkedésváltozást hoznak létre. Végül a külső környezet (kapcsolatok) hatással vannak az eredményre: módosítják, tompítják, vagy felerősítik annak következményeit.

A pszichoszomatikus beteg a belső feszültségét nem a külvilág felé engedi el – például nem vág földhöz tányérokat –, hanem szomatikus tünetképzéssel reagál – például az elfojtott harag először csak epegörcsöt, majd hosszabb távon epekövet produkál.

Az ilyen tüneteket hívják beszélő tüneteknek. Nyelvünk nagyon leleményesen fejezi ki a betegség mögött meghúzódó lelki problémát. „Torkig vagyok vele” – gondolja az egyik fél a másikról, s lehet, hogy már érzi is a fájdalmat a torkában.

A betegség azt jelzi, hogy valamit rosszul csinálunk az életben, bizonyos helyzetekhez nem jól alkalmazkodunk, nem megfelelő a hozzáállásunk. Ilyenkor testünk kommunikál szavaink, tetteink helyett, és megmutatja, mit nem teszünk jól. Érdemes feltennünk magunknak a kérdést: „Miért van szükségem arra, hogy ne szavakkal vagy viselkedéssel, hanem kóros testi tünetekkel kommunikáljak?”

Amikor megkapjuk a választ e kérdésre, már könnyebb lesz. Ha tudom, mit kell tennem és meg is teszem, akkor a betegség, mint jelzés, feleslegessé válik. Mindez természetesen teljes őszinteséget kíván tőlem, a betegtől. De a változáshoz az is szükséges, hogy képes legyek átvinni a hétköznapokba a felismerés eredményét, és szavakban vagy tettekben is kommunikálni tudjam, hogy mi a bajom, mi az a konfliktus, amely a problémát okozza nekem. Ahhoz, hogy ezt meg tudjam tenni, legtöbbször valamilyen külső segítség szükséges, egy szakember (pl. kineziológus, pszichológus, mentálhigiénés szakember), aki támogat ebben a folyamatban, esetleg rámutat arra, hogy hol vannak a gyenge pontjaim. De magamnak kell felismernem a hibákat, és nekem kell megtennem az első lépéseket!

Alapvetően minden betegség pszichés eredetű, hátterében kimutatható a traumatikus élmény, de néhány kór már elismerten pszichoszomatikus: dadogás, tic, fekély, asztma...