Lelki bajok fogságában

Magyarországon minden harmadik ember életét keserítik a lelki zavar tünetei, honfitársaink 7,6 százaléka pedig már súlyosan depressziós. A nők közül minden ötödik birkózik e kórral. A pszichiáterek szerint azonban a hazai betegek jelentős része semmilyen kezelésben nem részesül. A depresszió gyakorisága egyébként világszerte riasztóan emelkedik. Az egészségügyi világszervezet, a WHO előrejelzése szerint 2020-ra a depresszió lesz a munkaképesség-csökkenésért felelős második leggyakoribb megbetegedés, csak a szív- és érrendszeri bajok előzik meg. Nemcsak az egyes országok egészségügyi büdzséjét terheli meg a lelki zavar kezelése, de a betegség a családokat is szétzilálhatja.

A stressz, a bizonytalanság, a védőerejű közösségek széthullása mind azt eredményezi, hogy sokan elvesztik lábuk alól a talajt. Ugyanakkor hazánkban gyakorlatilag nem működik lelki egészségvédő hálózat.

Pedig a tragédiák jó része elkerülhető lenne. Az egyik első depresszióellenes modellt egy svéd szigeten valósították meg, ahol korábban sokan önkezükkel vetettek véget az életüknek. A híres gotlandi kísérletben elsőként a családorvosokat képezték ki, hogy időben felismerjék a depressziós eseteket. Európában ma az OSPI nevű program próbálja megakadályozni, hogy a lelki betegségek öngyilkosságba torkolljanak. Ilyen kezdeményezést indítottak már Portugáliában, Írországban, Németországban. Hazánkban Miskolcot választották a támogatott uniós modell központjául, mivel a város térségét erősen sújtotta a válság, emellett itt kiugróan magas az öngyilkosságok száma – főleg az idősek, a hátrányos helyzetűek és a kilátástalan helyzetű munkanélküliek közt. Az idén januárban kezdődött és 18 hónapon át tartó miskolci program – melynek szakmai munkáját a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete fogja össze – a családorvosok továbbképzésén túl arra is gondot fordít, hogy a hivatásos segítőket (lelkészeket, rendőröket, mentősöket, pedagógusokat) is bevonja a megelőző munkába. A közösségi kapcsolatok megerősítésével, a betegek és a családtagok támogatásával igyekeznek elejét venni a még nagyobb bajoknak.

Néhány éve hasonló akciót indítottak a szolnoki kistérségben, ahol azt tapasztalták, hogy két év alatt a befejezett öngyilkosságok száma csaknem 50 százalékkal csökkent. Amíg a program tartott, több hívást kaptak a lelkielsősegély-szolgálatok, és többen kopogtak be a pszichiátriai gondozóba. Főleg a máskor zárkózott középkorú férfiak vettek erőt magukon, hogy megosszák a problémáikat.

Sokszor már az is könnyebbség egy-egy nehéz élethelyzetben, ha van kinek elmondani, mi gyötri az embert. Egy lélekgyógyász mesélte: terápiára járt hozzá egy fiatalember, aki kilátástalannak ítélte a helyzetét, ugyanis együtt kellett laknia a basáskodó, mindent megkritizáló anyjával. Néhány beszélgetés után a férfi megnyugodott, és elmaradt a találkozókról. A pszichológus megkérdezte, mi történt, elköltözött végre a mamától, netán megváltozott a zsémbes szülő? Mire a fiú így felelt: „Anyám még mindig ugyanolyan, de már nem érdekel…”

Nem minden bánat depi
Ha egy rossz nap miatt pocsék kedvünk lesz, hajlamosak vagyunk rávágni: depisek vagyunk. A lélekgyógyá­szok szerint ez nem szerencsés, így ugyanis a hétköznapi bánatra és a természetes krízishelyzetre is ráragasztjuk a depresszió címkéjét. Ahogy az 1800-as években minden, ideges panaszokat produkáló úriasszonyt hisztériásnak neveztek. A valódi depresszió azonban igen komoly kórkép is lehet, ami föltétlenül gyógyszeres kezelést követel.

Sokan azonban összetévesztik a súlyos bajt meg az átmeneti borongós kedélyt, és rutinosan nyúlnak a „boldogságpirulákhoz”. Néha ahelyett választják a kedélyjavítót, hogy megküzdenének az élet természetes válságaival, például a válással, a gyásszal. A túlterhelt orvosok is hajlanak e megoldásra: a pszichoterápia drága és hosszadalmas, gyorsabb megírni néhány receptet. Az antidepresszánsok azonban nem számítanak a múló lehangoltság ellen bevethető „csodafegyvernek”. Több kutató, például a Depresszióipar című könyv szerzője, Szendi Gábor is a kedélyjavítók mellékhatásaira figyelmeztet. A pirulák szerinte nemcsak a rosszkedvet tompítják, de az örömre is képtelenné teszik az embert, és szexuális zavarokat okozhatnak.