A művészet gyógyít is

Augusztus 28-29-én második alkalommal rendezik meg a fővárosban a Művészetterápiás Világkongresszust. A különleges szakmai programokra a földkerekség minden részéből érkeznek előadók. Lapunk a kongresszus elnökét, Hász Erzsébet művészetterapeutát kérdezte.

Élet-egészségBorzák Tibor2011. 08. 26. péntek2011. 08. 26.

Fotó: Picasa 3.0

A művészet gyógyít is Fotó: Picasa 3.0

– Miért tartja fontosnak a rendezvényt?
– Az én életemben harminc éve jelen van a művészetterápia. Már akkor foglalkoztatott ez a gyógyító tevékenység, amikor Magyarországon még csak keveset lehetett erről tudni. Körülbelül tíz évvel ezelőtt gondoltam először arra, hogy jó lenne összehozni egy konferenciát, ahol középpontba állíthatnánk és megmutathatnánk a művészetterápia színes, bonyolult és sokrétű világát.

– Mennyit kellett várnia?
– Az első találkozót 2003 tavaszán tartottuk Budapesten, ahová több kontinensről is eljöttek a művészetterápia képviselői. Sikeres volt a program, mégsem tudtuk folytatni. Érthetetlen módon bezárultak az ajtók, úgyszólván levegőhöz sem jutottunk.

– Ismeri ennek okait?
– Hogy erre a kérdésére válaszoljak, politizálnom kellene, azt viszont nem szeretnék. Talán furcsának is tűnne, hogy egy teljességgel szakmai konferenciát is áthat a politika. Egy valami sosem változik: állami támogatást nem kapunk. Most azonban örülhetünk annak, hogy az illetékes minisztérium szakmailag mellénk áll.

– Akkor honnan jön össze a pénz a költségekre?
– A részvételi díjból, ami 43 700 forintot tesz ki fejenként. Ilyet is ritkán hallani: az előadók fizetnek azért, hogy megtarthassák a referátumaikat… Egyébként nincs felhajtás, méreteiben is szerény kongresszust tartunk.

– Na, ehhez kell a megszállottság!
– Nem szeretem ezt a jelzőt. Én csapdába esett nemes vad vagyok, aki nem tud szabadulni attól, hogy a művészetterápia érdekében tevékenykedjek. Tanítom a különböző módszereket, egyiket-másikat a gyakorlatban is alkalmazom. Tizenhét éve foglalkozom biblioterápiával, vagyis a könyvekkel való gyógyítással.

– Milyen szöveg a leghatásosabb?
– Ezt nehéz megnevezni. Már csak azért is, mert nem csak szépirodalmi műveket lehet alkalmazni a terápia során. Hogy mi kerül „képbe”, az a terapeuta felelőssége. József Attila például nagyon erős gyógyszer, ezért alaposan meg kell fontolni, hogy a verseivel kinél és miként akarunk elérni hatást.

– És mit szeretne elérni a mostani világkongresszussal?
– Hogy a harmadikat is megrendezhessük, és ne teljenek el közben újabb évek. Szeretném azt is, ha bekerülne a köztudatba a tény, hogy a művészetek gyógyítani is tudnak...

Ezek is érdekelhetnek