Hosszú távú gyermekáldás

Válságban a gyermek a legbiztosabb támasz – ezzel a címmel szervezett „válságtanácskozást” a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézete. S hogy miért is alapozhatunk a ma még ránk utalt kicsinyekre? Például azért, hogy legyen kikben bíznunk akkor is, ha a magunk erejében már nem tudunk. Meg azért, hogy nyugodtan, derűsen, elégedetten öregedhessünk meg.

Válságos a társadalmunk közhangulata (a megkérdezettek 34 százaléka minősítette nagyon rossznak a helyzetét), jó néhány afrikai nép is bizakodóbb, mint mi, magyarok – jellemezte honfitársaink lelki állapotát Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem magatartás-kutatója. Megmutatkozik ez az egyre csökkenő népességszámban is. De ma, a pénztőke válsága idején, a reménytelen helyzetből is van kiút, ha megtaláljuk a legjobb befektetést. Ami nem más, mint a gyermek. Ezért a kívánt és tervezett gyerekek megszületésének a támogatása a legjobb hosszú távú befektetés az egyén és a társadalom számára egyaránt. Mert a gyermek nem vész el, mint az idegen kezekre bízott, bankba tett pénz, hanem valóban nekünk nő nagyra, értünk „dolgozik”.

A helyzet már csak azért sem reménytelen, mert nálunk még nem alakult ki a tudatos gyermektelenség magatartásformája, ami már jelen van például Németországban. Ott a megkérdezettek közel harmada kifejezetten nem akar gyereket. Nálunk legalább a terv, a remény szintjén még él a gyermekvállalási igény (más kérdés, hogy mi valósul meg ebből), és azzal a (provokatív) kijelentéssel, miszerint nem lehet igazán boldog az, akinek nincs gyermeke, honfitársaink 70 százaléka egyetért. Belgiumban viszont csak a megkérdezettek 20 százaléka vallja ezt, azaz a többség számára a gyermek nem a boldogság alapvető tényezője.

S hogy miért nem teljesülnek nálunk a gyermekvállalási remények? Ebben részint az iskolai végzettségnek, részint a munka-család konfliktusnak van döntő szerepe. Jellemző, hogy a nyolc általános iskolát végzettek körében még megszületnek a kívánt gyermekek, de az érettségizettek körében már jóval kevesebb jön világra a tervezettnél. A diplomásoknál szinte csak akkor van esély a remények beváltására, ha az anyuka még egyetemista korában megszüli legalább az első gyermekét. Ami pedig a munka-család, illetve munka-gyermekvállalás konfliktusokat illeti, sajnos uniós viszonylatban nálunk a legrosszabb a helyzet a megoldásokat, föloldásokat illetően. Mert mind a részmunkaidős, mind pedig a rugalmas munkaidős foglalkoztatások tekintetében nálunk a legrosszabbak az arányok az Európai Unión belül, ami vitathatatlanul a szülőképes nők, anyák helyzetét nehezíti.

Minden támadás, kihívás, gond és baj ellenére a család és a gyermek elsősége máig nagyon mélyen él a magyar társadalomban – szögezte le Pongrácz Tiborné Hüttl Marietta szociológus. Megmutatkozik ez a gyermekszámot kutató fölmérésekben is, amelyek szerint a gyermektelenség egyértelműen rossz megítélésű, a többség által ideálisnak tartott számot pedig két-három gyermek jelenti.

De sajnos csak az ideák világában, mert a valóságban nem. Pedig a több gyermek az államnak is „megérné”, már csak azért is, mert minél több gyerek veszi igénybe az egyes szolgáltatásokat, annak arányában lesz kevesebb az egy főre jutó költség. (Persze ugyanez érvényes a családokra is.) Az állam a részmunkaidős foglalkoztatás általánossá tételével tehetne sokat az anyáért és a gyermekért, az ideális otthoni gyermeknevelésért – mondta Ádám Szilvia közgazdász, szociológus. Illetve az otthon végzett gyermeknevelő munka elismerésével – ezt már Benkő Ágota, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke tette hozzá, mondván: ha az anyuka tíz gyereket az óvodában nevel, azt a társadalom fizetéssel, nyugdíjjal és egyebekkel ismeri el, ámde ha tíz saját gyereket otthon nevel, az olyan, mintha nem dolgozna...