Elszalasztott sikersztori

Egyetlen ágazatot sem érintett Magyarországon olyan mélységben az Európai Unióhoz való csatlakozás, mint az élelmiszer-gazdaságot. Ennek fő oka, hogy míg az unió tagországai iparpolitikájukat, vagy akár a szolgáltató ágazataik gazdasági feltételeit viszonylag szabadon alakíthatják, a szűkebb értelemben vett agrárgazdasági feltételeket a Közös Agrárpolitika (CAP) határozza meg.

A mezőgazdaság termelési és támogatási feltételeit a belépés utáni első évtizedre a 2002 decemberében aláírt koppenhágai megállapodás rögzítette. Az elfogadott kondíciók fényében a csatlakozási tárgyalások agrárszemszögből egyértelműen sikeresnek tűntek. A kvótával szabályozott termékek egyikénél sem lépett ugyanis életbe effektív korlátozás, sőt számunkra fontos ágazatokban (gabona, cukor, tej, vágómarha) egyenesen lehetőség nyílt a jelentős támogatással járó termelés bővítésére is.

Termelői körökben ugyanakkor jókora felháborodást okozott a közvetlen jövedelemkiegészítő támogatások 10 évre kitolt fokozatos bevezetése („phasing in”). Igaz, Brüsszel legalább lehetővé tette a direkt támogatások nemzeti költségvetésből való kiegészítését (top-up), de ezt a magyar állam teljes összegben csak az első két évben folyósította. A gazdák pechjére a Bajnai-kormány erre az évre már egy fillér kiegészítést sem fizet, megtakarítva ezzel mintegy 30 milliárd forint költségvetési kiadást. Ezek voltak az előzmények. A belépés óta eltelt öt évet elemezve azonban megállapítható, hogy a magyar élelmiszer-gazdaság egyelőre egyértelmű vesztese a csatlakozásnak.

Első helyen igaz ez az élelmiszeriparra, amely a belépés előtti évhez képest 2008-ban már 16,9 százalékkal kevesebb terméket állított elő, s eközben elveszítette hazai piacának egynegyedét! Teljesítményével a nyersanyag-termelő mezőgazdaság sem dicsekedhet, hiszen a kapott termelési kvóták egyikét sem tudta kihasználni. Sőt, néhány ágazatban (répacukor, tej, vágómarha, sertés) döbbenetes mértékben zuhant a termelés. Míg a növénytermelés úgy, ahogy tartotta magát, az állattenyésztésben totális a kudarc, és sajnos ez a trend folytatódni látszik a következő években is.

A csatlakozásnak azért voltak nyertesei is. Elsősorban a földtulajdonosok, akik a bérleti díjak két és félszeres emelkedésének köszönhetően évente 70–80 milliárd forint plusz (adómentes) jövedelemhez jutnak. S ne feledkezzünk meg a hazai élelmiszer-fogyasztókról sem. Ők a hazainál sok esetben olcsóbb importtermékek széles kínálatát kapták csatlakozási ajándékul.

A CAP, számos eredménye ellenére, költségvetési okokból és a világgazdaságban lezajló változások miatt alapos reformra szorul. Ha nehezen is, de körvonalazódik egy új megállapodás a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) égisze alatt, amely szorgalmazza a piactorzító támogatások további leépítését, egyúttal az uniós piac teljes megnyitását a fejlődő és feltörekvő országok agrártermékei előtt. A CAP jövőbeni irányával kapcsolatos viták érezhetően mind élesebbek. A támogatások leépítése, a piacosítás, a világpiaci versenyképesség visszaszerzésének szükségessége mellett a holland, dán, svéd, brit agrárpolitikusok érvelnek, míg a protekcionista kereskedelempolitika és a támogatások fenntartása mellett – a multifunkcionális tradíciókra való örökös hivatkozással – a franciák, az osztrákok és a lengyelek kardoskodnak leginkább.

Mezőgazdaságunk természeti, termelési és humán adottságainak ismeretében csak találgatni tudom, miért sodródtunk mi is ez utóbbiak táborába. Belpolitikai megfontolásokból? A termeléscsökkenés és a hazai piacvesztés okozta ijedségből? Meggyőződésem, hogy téves ez az irány, mert nem felel meg mezőgazdaságunk hosszú távú érdekeinek. A CAP bizonyosan a piacorientáltabb termelés és a kevésbé protekcionista agrárkereskedelem irányába fog elmozdulni, azaz a magyar élelmiszer-gazdaság védelmi szintje az uniós tagokéhoz hasonlóan tovább csökken. Ebből következően a hazai élelmiszerpiacon termelőnek és feldolgozónak egyaránt az eddiginél is élesebb versennyel kell számolnia. Ezért a piacnyitás elleni hadakozás helyett inkább azon kellene törni a fejünket, hogyan lehet alkalmazkodni az új feltételekhez, úgy, hogy abból végre a mezőgazdaságból élők is profitálhassanak..

Raskó György