Életjáradék és baltanyél

Kocsola kellemes fekvésű, Tolna megyei falucska, a megyeszékhelytől több mint félszáz kilométernyire. Utcái és házainak többsége ápolt, karbantartott. Olyan emberek élhetnek itt, akik adnak magukra - tűnődöm, miközben a megadott címre igyekszem. Kövécs Vincéék kockaháza a szocializmus egyenstílusát idézi. A benne élő két, azonos nevű férfi - apa és fia - közé majd' harminc esztendőt rakott a generációnyi korkülönbség. Aki miatt jöttem, már nincs az élők sorában. Kövécs néni a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) elutasító határozatának kézhezvétele előtt néhány héttel, 2005 májusában meghalt.
- Nézzük hát az érem másik oldalát! - indítványozom a konyhában a fiatalabbik Vincének, miközben édesapja kávéval kínál.
- Anyám vitt is be földet a téeszbe, meg örökölt is - kezdi történetüket az asztalra gondosan előkészített dokumentumok társaságában a fiú. - Miután 1999-ben a maradék aranykoronákból Nagykónyi határában kisorsolták az egy tagban lévő háromhektárnyi gyepet, úgy gondoltuk, lehet vele valamit kezdeni. Nem lehetett! Egészen 2003 őszéig, amikor a földet életjáradékért program második ütemében már az osztatlan közös tulajdonban lévő földeket is felajánlhatták tulajdonosaik az NFA-nak. Minthogy a mama súlyos cukorbeteg volt, a meghatalmazással együtt nyolc melléklettel ellátott kérvényt vittem Szekszárdra - rakja elém az iratmásolatokat.
A meghatalmazott, Kövécs Vince egyébiránt érettségizett autószerelő, de utoljára 1995-ben, Tamásiban dolgozott egy kft.-nél. A műhely tönkrement, azóta sincs állása. Noha 53 éves, alig 25 évről van igazolt munkaviszonya: 2004-től haláláig anyját, hét éve nyelvgyökrákkal operált apját ápolja. Az ápolási díj havonta 18 ezer forint, ehhez jön még a papa özvegyivel együtt 70 ezerre kiegészülő nyugdíja. Két ember ennyi pénzből nem nagyon ugrálhat.
- A benyújtástól számítva több mint egy év múltán, 2004 októberében küldték vissza az NFA szerződési ajánlatát - fűzi tovább a szót -, csakhogy abban a földalap értékbecslői alig 162 ezer forintra taksálták az összesen 69 aranykoronányi gyepet. A mellékletek egyike, a Nagykónyi Polgármesteri Hivatal által kiállított adó- és értékbizonyítvány viszont, aranykoronánként tízezer forinttal számolva, pontosan 687 500 forintról szólt, mi is ezt írtuk be igényként a pályázatunkba. Túl nagy volt a különbség, ezért újabb értékbecslést kértünk.
Az NFA ajánlatában a kérelmező Kövécs Vincéné számára havi 14 500 forintos életjáradékot ajánlottak a szóban forgó területért. Sem ezt, sem más összeget nem vehetett azonban kézhez az elhatalmasodó cukorbetegsége nyomán mozgásképtelenné vált asszony, mert magához szólította őt az Úr. Néhány hét múlva - beszélgetőpartnerem feljegyzése szerint egészen pontosan 2005. június 9-én 14 óra 13 perckor - az NFA szekszárdi irodájából telefonon közölték ifj. Kövécs Vincével, hogy pályázatukat elutasították, minthogy a "felajánlott tulajdoni illetőség kevesebb, mint százezer forint". Erről írásban is elküldték a végzést.
- Amikor rápillantottam az irományra, megvallom, kissé felment a pumpa - idézi fel a meghatalmazottból örökössé lett középkorú ember. - Minden stimmelt ugyanis, kivéve a települést és a helyrajzi számot. A nagy kevélyen elutasított földdarab ugyanis egy Tamási környékén lévő erdőcske volt. Bementem Szekszárdra, ahol röpke félórás veszekedés után a magas hivatal elismerte: tévedtek. Hozzáfűzték azonban: hiába pattogok, ők anyámmal voltak jogviszonyban.
{p}
Némileg másképp emlékeznek a történtekre az NFA szekszárdi irodájában. Az egyik munkatárs külső értékbecslő cég által készített, fényképekkel illusztrált szakvéleményt tesz elém. Eszerint a terület legnagyobb része legelő, mély fekvésű, árok veszi körül, megközelítése nehézkes. Néhai Kövécsnének az osztatlan közös tulajdonú, de egy helyrajzi szám alatt szereplő táblából 6875/12 256 rész a jussa.
- Itt több száz pályázat "nagyüzemi" feldolgozása folyt, számos adminisztratív vargabetűvel nehezítve. Ez nem magyarázza tévedésünket, legfeljebb árnyalja azt - fejtegeti az egyik hivatalnok. - Kövécs úr a magas cén kezdte, s minősíthetetlen hangon, nyomdafestéket nem tűrő kifejezéssel közölte: őt itt át akarják verni. Mi ezt a hangot nem érdemeltük meg. Édesanyja aktáját az önkormányzattól kapott információ alapján lezártuk, hiszen a földet életjáradékért konstrukció át nem ruházható, nem örökölhető.
A gyep tulajdonjogát ifj. Kövécs Vince örökölte, s állítása szerint aranykoronánként tízezer forinttal kalkulált érték alapján fizette az illetéket. Erről is átnyújt egy aktát. A számokból kiderül: a szóban forgó gyep aranykoronánként csupán kétezer forinttal szerepel a listán, hiszen az életjáradékra felajánlott földdarab forgalmi értékét 137 500 forintra becsülték. Ám a Tolna Megyei Illetékhivataltól kapott fizetési meghagyásban a más helyrajzi számokon is szereplő termőföldekkel együtt összesen 1 027 600 forintra értékelték a területeket, amelyek után Kövécs Vince 56 ezer forint örökösödési illetéket rótt le. Vagyis az illetékhivatal is aranykoronánként tízezer forinttal számolt. Úgy, mint ahogy az évekkel korábban a nagykónyi önkormányzat adó- és értékbizonyítványában szerepelt.
- Röviden miként összegezné véleményét a földet életjáradékért programról? - kérdezem a szintén cukorbajjal küszködő férfitól.
- Ezek után nincs véleményem róla. A mai világban arra megy ki a játék, hogy ki kit tud átverni.
Azért szögezzük le, tény, ami tény: a panaszosnak nincs joga az életjáradékot örökölni. És ez a lényeg.
Az idősebb Kövécs a műtét miatt nehezen beszél, de amit tesz, az figyelemre méltó. Nyolcvankét évesen balta és kapanyelet farag, villanymotorokat tekercsel. Vince bácsi élénk, sugárzó tekintetére emlékezve döbbentem rá: meglehet, hogy Kocsolán nem is az életjáradékért, hanem az életért való küzdelem az igazi történet!