Kisfröccsök ára

- Fanyar beismerés: ez egy lelépési díj, ami tisztességes kilépést biztosít. A kivágott szőlők talán megsegítik majd azt, aki az ágazatban marad, létrejön egy egészségesebb szerkezet. De sehogy sincs ennek jó üzenete - mondja irodájában ülve Somogyi László soltvadkerti hegybíró.
A rendelkezés arról szól, hogy a termelő pályázhat szőlőkivágási támogatásra: az elmúlt évek termésátlagai alapján hektáronként fix összeg üti érte a markát: 6300 euró 50-90 hektoliterre, 8600 euró 90 és 130 hektoliter közötti mennyiségre. Soltvadkerten háromezer hektár szőlőnek mintegy tíz százalékára, 336 hektárra adtak be pályázatot. Ez nagyjából megfelel az országos átlagnak.
- Az utóbbi években nagyon nyomott áron vásárolták a szőlőt - magyarázza a hegybíró. - Az említett összeggel a kisebb termelők nagyjából visszakaphatják, amit az elmúlt időkben ráköltöttek. Főleg idősebbek jelentkeztek, akik már fizikailag sem bírják a munkát, és a családjukban sincs senki, aki továbbvinné a termelést.
- Mi lesz a kivágott szőlő helyén?
- Ez jó kérdés. Talán erdőt fognak ültetni, mert a mi homokunkon mást nem lehet haszonnal termelni.
A magyar borpiacon összevisszaság van, különféle lobbicsoportok érdeke szerint alakul a szabályozás. Ezt valójában mindenki így gondolja, csak az ezért kárhoztatottak személye változik aszerint, hogy éppen ki szólal meg.
- A jövedéki törvényt 2000-ben vezették be a borágazatban, de két év alatt a napi standolás megszüntetésével és a zárjegy levételével a törvény teljesen kiüresedett - véli Somogyi László. - Több száz kis borforgalmazót késztetett tevékenységének beszüntetésére az adminisztrációs terhek növekedése. Az asztali és minőségi bor jelentős részét most is számla nélkül értékesítik, mert a kereskedelem így kéri.
Az ajtón idősebb férfi lép be: beadta a pályázatot, de szőlőjét eddig még meg sem nézték. Ki kellene nyitnia a szőlőt: érdeklődik, mit csináljon, nekifogjon a munkának vagy hagyja a fenébe. Arra biztatják a hegyközségi irodán, hogy kezdjen el dolgozni. Még semmi sem biztos.
Felkeresek fiatalabbakat is Soltvadkerten. Egyikük, egy asszony rögtön neve elhallgatását kéri, aztán kitálal. Férjével mind a ketten egyetemet végeztek, és a kilencvenes évek óta hét hektáron gazdálkodtak. A legnagyobb gondot az okozza, hogy a kézimunka-igényes szőlőre nem kapni munkaerőt, legalábbis legálisan. Magyar ember ilyen munkát már nem vállal, a külföldi pedig nem rohangál Kecskemétre ideiglenes munkavállalásra szóló bélyegért, ha egyszer a szezon végéig legálisan nem is tartózkodhatna az országban. Így aztán a kisebb termelők állandó riadókészültségben élnek a Munkaügyi Hivatal ellenőrzéseitől tartva. A házaspár csak a megfelelő alkalomra várt, hogy kiszálljon: tizenöt év után mindketten eredeti szakmájukban helyezkedtek el. Napszámos interjúalanyunk sem dicsekedne a nevével. Egy idősebb férfihoz jártak többen is metszeni, kapálni. Ennek most alighanem lőttek. Amikor arról érdeklődöm, hogy mennyiben folyt ez a munka legális keretek között, már-már sértődötten kérdez vissza. Ha a napszám éhen halni is kevés, csak nem képzelem, hogy még adózik is belőle?
Hajóson egy fokkal jobb a helyzet. Wilhelm András hegybíró inkább amiatt aggódik, hogy a pincefalu területén található szőlők megmaradjanak: annak a területnek turisztikai szempontból rendezettnek kellene maradnia. Mindenesetre Hajóson aránylag kisebb területre adtak be pályázatot, mint az ország más területein. Az azonban elgondolkodtató, hogy ha átlagban a területek tíz százalékának felszámolására adtak be pályázatot, akkor a kivágási támogatásra támasztott igény jóval nagyobb, mint a megszabott keret.
Wilhelm azt nem érti, hogy az elmúlt évek nagy fagykárai mellett hogyan maradhatott olyan nyomott a szőlő ára. Persze van egy bizonytalan válasza is: a vendéglátóipar lehet a hunyó, hiszen a boron a legnagyobb a haszon, a kisfröccsön, nagyfröccsön. Most azonban mintha felfelé indultak volna a borárak, és a felvásárlók is megijedtek, hiszen nem látnak borkészletet a pincékben.