Bejött

A Bács-Kiskun megyei főállatorvos egyenesen "katasztrófa sújtotta" területeknek minősítette Bodoglár, Kiskunmajsa, Jászszentlászló, Szank, Móricgát, Harkakötöny és Tázlár településeket, amelyekről háziszárnyast harminc napig nem lehet kiszállítani, de még szó sem esett más településekről, ahol szinte bizonyosan megjelenik majd a kór. Romániában lezártak városi kerületeket Bukarestben és Székelyudvarhelyen a maszkos-védőruhás megsemmisítők, és nálunk sem lesz másként, ha úgy kell tenni. Azt a rémült tekintetet, ami a kamera előtt megdöbbenő, tízéves forma kisfiú arcán honolt az utcáját fertőtlenítő "marslakók" láttán, akár kortünetnek is tekinthetjük. Egy más, egy új és nagyon is rémisztő világ köszönt rá az üvegszemek mögül - reggel elment iskolába, most hazajött, és ezek a fura lények csirkét gyűjtenek az udvarban, meg permeteznek a kapujuk előtt.
Nagyon nagy baj van.
Száznál több olyan madárfajt tartanak nyilván nálunk a szakemberek, amely valódi veszélyhordozó. Egyetlen, a magasból elejtett ürítékük elég, hogy egy teljes tóparti kacsaállomány "hordozóvá" minősüljön s így kiirtásra ítéltessen. Ez ellen nincs védekezés. Van védőhálós meg ketreces próbálkozás, de a kór istenverésként hatol át mindenen.
"A baj, ha jő, nem jő, mint magányos őrszem, egész dandár beront" - mondja Hamlet Shakespeare tolla, Arany János fordítása szerint - és tényleg így van. A sokat emlegetett, az agrárágazatban meghatározónak mondható gabona-hús egyensúlynak kevés árthatott jobban, mint a határainkat hivatalosan is átlépő vész. A mostani baromfibajt nem lehet egymagában kezelni. Az elmúlt öt évben - jórészt az uniós támogatási rendszer irányelvei nyomán - folyamatosan csökkent a magyar baromfiállomány, s ezzel bizony a gabonát hússá "alakító" árutermelés is egyre kevesebbet rendelt a most éppen kedvező helyzetben működő szántóföldi kollégáktól. Ez most úgy nagyjából tizenötezer gazdát érint, a szó szerint húsbavágóan (a közvetett kár jelenleg 15 milliárd forintra tehető a baromfiágazatban), de ennél még messzebbre is kell tekintenünk.
Mi mindannyian fogyasztók vagyunk. Elfogadjuk, amit a boltban elénk tesznek, és megesszük. Egy madárinfluenzáról szóló hír viszont legalábbis kétkedésre késztet bennünket. Bízunk ugyan a magyar termékek minőségében, de azért megingunk, amikor a polcról le kell vennünk az árut. "Hátha..." A betegség emberre nem veszélyes, a baromfihúst meg kell főzni, sütni, és a vírus elpusztul. De mi azért már félünk. Félünk, hiszen vonultunk már szép rendben '86 május elsején, Csernobil után négy-öt nappal az utcán; utána jó sok évvel megingatták fogyasztói bizalmunkat a paprikabotránnyal; majd a szivacsos agyvelőgyulladással, meg úgy általában mindennel, amihez csak komoly szakértők vizsgáló kezei hozzányúltak.
Igen, ma már kissé félünk. Tartósítószerektől, adalékoktól, vélt vagy valós betegségektől. Ma egy felmérés szerint minden harmadik fogyasztó szemügyre veszi a kötelezően a dobozokra nyomtatott apró betűs feliratokat, s minden hatodik közepes pontossággal azt is tudja, mit is takarnak a kódnevek. Hát ilyen helyzetben érkezett el hozzánk a madárinfluenza. Zajos reklámhangjairól elhíresült hűtőkocsin ülő kereskedő barátom azt mondja, a hét végén nem adott el egyetlen zacskó csirkemellet sem, helyette szilvás gombócot vettek a népek. De mi lesz, ha a szilváról is kiderül valami?