Mindent visz a madárkór

Az út mellett rendőrök és az állategészségügy fehér ruhás emberei nyüzsögnek. A tanyákra tilos bemenni, fehér szalagok fedik a bejárókat, csak a kerítésen keresztül látni, amint a hathetesnél fiatalabb állatokat a fojtókabinba dobálják. A nagyobb madarakat a vágóhidakra szállítják, ott leölik, majd a hullákat az állati fehérjét feldolgozó ATEV-ben megsemmisítik. Az az udvar, ahol a járvány felütötte a fejét, már üres. A háromezer libából hatszázat két nap alatt vitt el a betegség. A többi baromfinevelő is otthon ül, de az udvarokon még kint flangálnak a halálra ítélt jószágok.
Teljes a tanácstalanság. Ezért nyilatkozni sem akar senki. Annyit lehet tudni, hogy a gócponttól számított egy kilométeren belül halál vár az összes baromfira, három kilométeres körben pedig a nagybaracskaihoz hasonló zárlat és fokozott állatorvosi megfigyelés várható. Szankon kopogtatunk egy háznál: itt is járt már az állatorvos, mindent rendben talált a harminc tyúk, harminc kacsa és a galambok között.
Csak két nap múlva tudom meg, Szankon is - és még Móricgáton is - találtak madárinfluenzás esetet, ezért a község összes szárnyasát kiirtották.
Az út mellett hatalmas libástelep; harminc körüli gazdája közeledésünkre magára húzza a vaskaput, nevét, arcát inkább nem adná nyilatkozatához. Integrátorhoz van szerencsénk, akinek ugyan van saját nevelésű falkája is, de elsősorban a gócponthoz közeli termelői miatt aggódik.
- Ebbe az egész térség belerokkanhat. Nem is az állatok kiirtása a legfőbb baj, hanem a túltartás. Ahol kész van az állat, és nem lehet elszállítani: ez lesz az igazi veszteség.
Visszatérünk a gócponthoz, ahol végre találunk olyan kacsást, aki - ha név nélkül is - elmondaná, mit lehet tudni. Kiderül, hogy a járványügyi intézkedésekről kevesebbet sejt a fiatalember, mint mi magunk: még reménykedik, hogy az állományát meghagyják. Ő így is, úgy is rosszul járna, lévén bérnevelő. Vagyis - mint a környéken a legtöbben - nem tulajdonosa a kacsáknak: az állatok az integrátoréi, ezért kártalanítást is ő kap utánuk.
- A kiskacsákat meg a tápot az integrátor hozza: olyan ez, mint a lízinges autó. A kész állatok árából mindent levonnak, ami marad, az az enyém. Ha marad egyáltalán. Aki kacsázik, az nem tervez.
Annak idején Nagybaracska környékén nem volt ennyi állat, mégis hatalmas rendőri felvonulást láthattunk. Itt semmi nem akadályozná meg, hogy az állatokat suttyomban elvigyük.
- Ez csak politika. Itt a róka bemegy mindenhova, a macska is megfogja a madarat, terjesztheti a kórt: ha komoly járványveszély lenne, kutyát-macskát, mindent ki kellene irtani - kommentálja a helyzetet interjúalanyunk.
Iszonyú dolog ennyi állat elpusztítása, de a térséget sújtó igazi csapás csak másnap mutatkozik. Szombaton délután Molnár Zoltán Bács-Kiskun megyei főállatorvos válaszolt Kiskunmajsán összegyűlt több száz termelő kérdéseire.
- Ezek szerint jobban járok, ha az állományom beteg, mert akkor biztos kapok kártalanítást - háborog egy férfi. - Inkább lefertőzöm, mint hogy hagyjam őket éhen dögleni.
- Ez bűncselekmény - válaszol a főállatorvos. - Öngyilkosság is van.
- Hát azt nem vállalom be - hangzik a válasz.
A probléma oka, hogy a körbetartozások során mindenre maga az állat a fedezet. Vagyis ha a termelő - húszezer madárra számolva napi kétszázötvenezer forintos költséget felvállalva - tartaná is tovább az állatokat, amelyeket elszállítani még egy hónapig nem lehet, tápot nem kap, hiszen a takarmányszállító nem fog neki hitelezni. Következésképpen a zárlattal érintett hatalmas állomány egy részére is a megsemmisítés vár: egyszerűen éhen fognak pusztulni.
- Megértem magukat, nem vagyok én hülyegyerek - mondja Molnár Zoltán -, de nem mondhatok semmi biztatót. Pozitív végkifejlet esetén talán lesz valami kártérítés a túltartásból fakadó károkra. De én erre ígéretet nem tehetek.
Ötszázmillió forintot tud az agrártárca a mostani károk mérséklésére fordítani. Az ágazati szinten bekövetkezett 14 milliárdnyi veszteségből viszont csak hatmilliárd megtérítésére telik.

Tudnivalók a betegségről
Hány altípusa van a kórokozónak?
- Tizenhat. Ebből tucatnyi rendszeresen mozog a világban.
Mi a védőzár?
- Nem lehet kivinni élő állatot, nyers húst, tojást, tollat, trágyát a zárlat alá vont térségből.
Tanácsos-e fertőtlenítőszeres (hipós) belépőt, lábtörlőt, kézmosót tenni a tyúkudvar bejáratához?
- Igen, mert ezek használatával nem viszünk be fertőzést az állatainkra.
Mi a teendő, ha elhullott vagy betegnek látszik a libánk, kacsánk, pulykánk, tyúkunk?
- Ne nyúljunk hozzá, értesítsük a körzeti állatorvost.
Hogyan oltják ki a beteg szárnyasok életét?
- Európában, így Magyarországon is ez kíméletesen, az állatvédelmi szabályok betartásával történik. A ketrecbe terelt baromfit légmentesen zárt sátorba teszik, s azt feltöltik szén-dioxiddal. Az így elkábított és elpusztított baromfikat feldolgozzák húslisztté, és azt erőművekben elégetik. Már feldolgozás közben elpusztul a hőre érzékeny vírus.
Hogyan fertőz a vírus?
- A baromfi-influenza ürülékkel, váladékkal, vérrel terjedhet állatról emberre. Nagyon ritkán kapja el az ember a betegséget, például jellemzően Délkelet-Ázsiában, ahol sokan a baromfikkal egy helyiségben élnek.
El lehet-e kerülni a bajt?
- Igen, naponta többszöri, alapos kézmosással, fertőtlenítőszerek (hipó) rendszeres használatával.
A madárinfluenza vírusa fenyegeti-e közvetlenül az embert?
- Nem. Magyarországon kicsi az esélye annak, hogy a szárnyasok embert is megfertőzzenek. A vírus azokra veszélyes, akik szoros kapcsolatban vannak (például egy légtérben alszanak) a szárnyasokkal.
Ehetünk-e sült kacsát vagy paprikás csirkét?
- Igen, mert a boltokba ellenőrzött körülmények között tenyésztett és állatorvosi felügyelet mellett levágott baromfi húsa kerül. A vírus egyébként sem állja ki a sütést, főzést: 60-70 Celsius-fokon elpusztul a hőkezeléstől.
Veszélybe kerülhetnek-e a baromfitelep környékén élő kutyák, macskák?
- Nem bizonyított, de azért ne engedjük, hogy egyenek elhullott házi szárnyas húsából.

A vírusok már az ólakban vannak
Bekövetkezett, amitől a szakértők is tartottak: a múlt héten a madárinfluenza-vírus a hazai háziszárnyasoknál is megjelent. Mint amikor a régi szólás ("az oroszok már a spájzban vannak") beteljesedésével, most ezzel gyűlik meg a bajunk.
De vajon mi állhat a jobb napokat megélt magyar állat-egészségügyi helyzet általános romlásának hátterében? Kommentár nélkül idézünk néhány véleményt a Magyar Baromfi című szaklap 2006. májusi számából (rangok, titulusok a szerkesztőségben):
"Erdélyi István: Ahol erősnek kellene lennünk, ott is gyengék vagyunk. Tavaly a sertéspestissel küzdő Szlovákián át jöhetett be Magyarországra a holland süldő és a dán hízósertés. Ausztria viszont lezárta határait."
"Szabó István: A lejárt szavatosságú szlovák csirkeszállítmány importőrének nevét nyilvánosságra akartuk hozni. Ám sem az FVM állat-egészségügyi főosztálya, sem a budapesti főállatorvos, sem a csepeli rendőrkapitányság nem nevezte néven az illető céget. Ebben az országban sok tekintetben a bűnözőket védik."
"Dr. Pallós László: Csatlakozásunk előtt rendkívül szervezett, erős állat-egészségügyi szolgálat működött, amelynek lehetőségei beszűkültek. A termék, amit az EU bármelyik tagállama elfogadottnak tekint, az szabadon áramolhat az egységesedő Európában. ...A médiában hírértéke csak a negatív jelenségeknek van. ...A madárinfluenza körüli hecckampány, ami milliárdos károkat okozott, nem hozta magával a sajtó felelősségre vonását. ...Joguk van az állampolgároknak az objektív és reális hírekhez, információkhoz."

Kinek jár, kinek nem kártalanítás
Madárinfluenza megjelenése esetére a magyar államnak egy uniós irányelvet kell alkalmaznia ahhoz, hogy ne zárják ki a közös piacról a teljes magyar exportot. Ez előírja az állományok kiirtását egy kilométeres körzetben, a három kilométeres védőzónát, valamint a hasonlóképpen korlátozásokkal érintett A és B zónát, amelyek végeredményben most lefedik egész Csongrád és Bács-Kiskun megyét.
Egy termelő ezzel kapcsolatban a politikát emlegette riportunkban. Nem állt messze a valóságtól. A lényeg nemcsak a kór terjedésének megakadályozása, hanem az is, hogy az unió előtt megmutassuk: urai vagyunk a helyzetnek, amire az állat-egészségügy már régóta készült. Ettől függ ugyanis, hogy az egyelőre érintetlen területeken folytatódhat-e a gazdálkodás.
A kór megjelenésétől számított egy hétig - jelen pillanatban úgy áll a dolog, vasárnapig - mindkét megyében tilos az élőállat és a tojás szállítása. Ugyanez egy hónapig lesz érvényes a gócponttól számított három kilométeren belül, és az idő mérése minden egyes észlelt eset után újraindul. Az állatokat a szűkebb A zónában, amelyhez jelenleg hat település tartozik, bezárva vagy háló alatt kell tartani.
Nem csoda, hogy Kiskunmajsa környékén támad a madárinfluenza: a homokos talajon szeret a víziszárnyas, amelyet bezárni nem lehet. Egyéb megélhetés nem lévén, egymást érik errefelé a liba- és kacsatelepek. A gazdálkodók legnagyobb része bérnevelő, akik a villany, a szalma és az állatok gyógyszerezése költségeit állják, tápot és kislibát-kiskacsát az integrátor bocsát a rendelkezésükre. Amikor a felnevelt madarat elszállítják, az árából levonnak minden egyéb költséget a táp árától a szállítók béréig, és a maradékot viheti a bérnevelő - ami esetenként a költségeit is csak szűken fedezi. Valamin muszáj spórolni, nem csoda hát, hogy a telepek járványügyi szempontból nézve messze alatta vannak a szabályosnak. A Bács-Kiskun megyei főállatorvos, Molnár Zoltán nem is volt rest rámutatni, hogy az állat-egészségügyi körülmények korántsem tökéletesek a környéken. A kerítések lukasak. Az állatokat fedett helyen kellene etetni, de akkor lejárnák a beléjük tömött drága tápot. A tollat összevissza viszi a szél a telepek között. Mindez abból a szempontból is érdekes lehet, hogy elvileg kártalanítás is annak jár majd, akinek a baromfiudvara megfelel az előírásoknak.
Summázva az eddigieket: a madárinfluenza rendet vág majd a Kiskunmajsa környéki baromfitartók állományában. Az eddigi rendszert láthatólag az tartotta fönn, hogy a hatóságok szemet hunytak az éhbérért dolgozó bérnevelők apróbb járványügyi szabálytalanságai fölött, mivel a víziszárnyasok tartása a térség jóformán egyetlen megélhetési formája volt. Az egy hónapos szállítási tilalomból fakadó túltartási költségek, melyekre vagy lesz, vagy nem lesz állami kártalanítás, jó pár gazdaságot lehetetlenítenek majd el. A hatóságoknak egyelőre más gondjaik vannak: újabb és újabb állatifehérje-feldolgozó vállalati (ATEV) üzemeket kell bevonniuk az állatok megsemmisítésébe.