Támogatás legeli a magyar pusztát

Szentes és Szarvas között úgy középtájon fekszik Cserebökény. Környékén puszták nyújtózkodnak, összesen vagy hétezer hektárnyi. Ennek fele az egykori Pankotai Állami Gazdasághoz tartozott, most a jogutód Pankota Agrár Rt. hasznosítja a 3500 hektárnyi gyepet. Pontosabban nem is a részvénytársaság, hanem számos befektetéseinek egyike, a Pankota-Mező Kft. - mint ahogy ezt Földi János vezérigazgatótól megtudom.
Hozzá a legelővita legnagyobb kárvallottjának tekinthető Kovács István családi gazdálkodótól vezetett az utam. A zöld gyep helyett a juhász szavaira figyeltem. A kilencvenes évek elején az állami gazdaság körülbelül tíz tanyát adott el privatizációs pályázat keretében, amelyek zömén a korábbi juhászok vették meg a hodályokat a birkákkal. Mivel állami területről van szó, a legelőbérlet lehetőségét is szerződésbe foglalták. Ám az ÁPV Rt. mégsem a tényleges vevőkkel kötött földbérleti szerződést, hanem a részvénytársasággal.
Legeltetés nélkül ugyan mihez kezdtek volna nyájaikkal a most már tulajdonossá előlépett juhászok. Egyikük, a Feketebárány Juhtenyésztő Kft. ügyvezetője, az időközben elhunyt Forrás Mihály, pályázatának végén a következő észrevételt tette: "Amennyiben az FM, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, valamint az Állami Vagyonügynökség birka tartására, legeltetésére nem adja meg az engedélyt, úgy elállok a pályázattól."
De megadta! A szóban forgó gyepek ugyanis a Körös-Maros Nemzeti Park területén fekszenek, ezért az adásvételi szerződésben egyebek mellett a következő kitétel szerepel: "Az ingatlanhoz tartozó gyepterületek tájvédelmi körzethez tartoznak, ezért ...a telep értékesítése után csak az eredeti funkciójában működhet, csak juhtartásra használható..."
Kovács István hodályaihoz például 360 hektár legelőt "ajánlott ki" az állami gazdaság - dugja az orrom alá a térképvázlatot a vékonydongájú ember. Ilyen-olyan, például fűeladásra vagy birkák bértartására vonatkozó egyezségekkel tíz évig működött is a jószágtartás, ám hazánk uniós csatlakozását követően a legeltetést és a kaszálást egyaránt megtiltották. Az uniós területalapú támogatás ugyanis a használónak, esetünkben némi cégáttétellel ugyan, de a Pankotai Agrár Rt.-nek jár.
- Nézze csak a lányom nevére küldött felszólítást! - vesz elő újabb, 2005 májusában keltezett dokumentumot a legelőügyben éppen bírósági tárgyalásra készülő családfő. "Ön az állatait a Pankota-Mező Kft. által haszonbérelt legelőterületeken jogtalanul legeltette. ...Önnek erre semmilyen jogcíme nincs ...a legeltetést tovább ne folytassa, ellenkező esetben kénytelenek leszünk a szükséges jogi lépéseket megtenni."
- Képzelje el ezt a lehetetlen helyzetet: több száz hektárnyi legelőn több száz birka csak tilosban, illegalitásban legelhet. Nekem ugyanis nincs más választásom - tesz karjaival egy széles mozdulatot a végtelen sík felé Kovács István, aki többgenerációs juhászcsalád sarja ugyan, de munkahelye is van: a sertéshizlalással foglalkozó Pankota-Kórógy Kft. keverőüzemének vezetője. - Ha a pert elveszítjük, akkor bizony vége az évszázados juhászkodásnak, eladjuk a jószágokat - teszi hozzá keserűen.
Amikor Földi Jánosnak felidézem Kovács tilosban való legeltetésre utaló szavait, csak ennyit mond:
- Illegálisan nem legeltethetnek, az nem biztos, hogy jó lenne nekik. Habár nem az a dolgom, hogy őket figyeljem.
Figyelnek viszont a cég mezőőrei. Pencz Gyula, az ezer anyajuhot és szaporulatát tenyésztő juhász az idén január 9-én áthajtott a társaság területén, és menten kihívták a rendőröket. Dombóvári Imre pedig kilenc évig használt tízhektárnyi állami gyepet, ami 2004 májusát követően az uniós támogatások igényléséhez szükséges műholdas felvételekről derült ki. Tavaly rendőrségre vitték, szénáját tiltakozása ellenére a pankotai cég elszállította, költségeit nem térítette meg.
- Ujjlenyomatot vettek tőlem, bűnözőként kezeltek a rendőrségen - mondja az önérzetében megsértett fiatalember. - Nem hagyom annyiban, bírósági úton követelem az igazam. Elvi okokból, nem azért a százötven mázsányi szénáért.
- Dombóvári a mi területünket kaszálta - reagál a vezérigazgató -, de az ügyet vizsgáljuk, s vele, ha a bíróság megítéli, nyilvánvalóan anyagilag elszámolunk.
Pencz Gyula a Kiskunságból érkezett a cserebökényi pusztára. Hat éve vette meg a Debreczeni-tanyát a Feketebárány Kft.-től, s, mint mondja, már akkor sem volt nyugodt a "közvetett" legelőbérlet miatt.
- "Legeltessetek csak, nem szól ebbe bele senki. Mindegy, kinek, milyen jogcímen fizetitek a kialkudott összeget¨, nyugtatgattak, amikor az eredeti szerződésre hivatkozva szóvá tettem az ügyet. Neki, mint fogalmaz, eredetileg közel 260 hektár legelő bérleti joga jár, de kiszolgáltatottságát mérsékeli a másoktól bérelt gyep.
Két-három évtizede a Pankotai Állami Gazdaságnak több mint 13 ezer anyajuha, 1500 körüli legelő marhája volt. Manapság évente 55 ezer sertést hizlal, háromszáz embernek ad munkát. Füvet, szénát fogyasztó kérődző állata nincs.
- Úgy szednek ki jogtalanul százmilliókat, hektáronként csaknem húszezer forintot, az állam zsebéből, hogy semmit nem tesznek érte. Kit visz ez előre? - háborog Pencz Gyula. Szerinte botorság, hogy a gyepekért a termésüket hasznosító állatok tartása nélkül fizet pénzt az unió.
- Százmilliókról szó sincs, másodszor pedig a gyepek használata teljes mértékben jogszerű - állítja vele ellentétben Földi János. - Mi évente levágjuk a füvet, a szénát pedig hasznosítjuk, illetve eladjuk.
Pencz Gyula nem így látja. Ismeri a pusztát, s úgy véli, a legelőknek csupán a kőutak menti tizedét kaszálják, a többire csak akkor mennek rá, ha nyulat akarnak lőni.
- Minden hektár földre szükségünk van! - összegzi véleményét a vezérigazgató.
- Még úgy is, ha a gyepek használata jogszerű ugyan, de nem etikus? - vetem közbe.
- Mitől ne lenne etikus? - kérdez vissza Földi János. - A kaszálás ugyanolyan használatnak minősül, mint a legeltetés. Az uniós támogatás fölértékelte az egyébként gyenge minőségű földeket, s néhány embernek most fáj a foga a pénzre - teszi hozzá. - Egyébként nem egy olyan környékbeli állattartó, közöttük juhász is van, akivel korrekt az üzleti kapcsolatunk.
Május első hetében Pencz Gyula - ügyvédje közbejöttével - levelet írt a természetvédelmi területek tulajdonjogával rendelkező Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezetőjének. Meghallgatást kér, és megegyezést ajánl benne.
- Azokhoz kerüljön a pénz, akiket megillet! - szögezi le Pencz Gyula. - Nem tűröm, hogy a jogainkat ilyen mértékben sárba tiporják. Ha kell, a Legfelsőbb Bíróságig végigjárjuk a jog lépcsőfokait, s elmegyünk egészen Strasbourgig vagy Brüsszelig. A jogtalanul felvett támogatást utólag kamatostul visszakérhetik tőlük. Ki kell derülnie az igazságnak. Nem azért, mert én vagyok Pencz Gyula, hanem azért, mert, miként a közmondás is tartja: a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.