Alul, felül meg a présben

Évtizedek óta nem tapasztalt jelenség rázta meg a hazai tejfogyasztókat a múlt év augusztusában. Bőség helyett hiány várta őket megszokott tejbeszerző helyeiken. Pedig a kiskereskedők, közülük is főként az élelmiszerüzlet-láncok vannak fölül. Nélkülük nem jut el a tej a fogyasztókhoz, ezért is meghatározó a szerepük a termékpálya egészére. Legalul helyezkednek el a tejtermelők: övék a legnagyobb kockázat, s nekik jut a legkevesebb haszon. Az élelmiszer-feldolgozók önmagukat többnyire kettős szorításban, présben érzik. A termelő drágán akar eladni nekik, a bolt meg olcsón venni tőlük és természetesen sokat keresni.
A présben lévők képviseletében a szegedi székhelyű Sole-Mizo Rt. kezdeményezett néhány hete válságtanácskozást. A tejügyben összehívott konzíliumra minden beosztott „orvos” elment, ám hiányzott a főszereplő, a „műtétet végző főorvos”. A termelők és a feldolgozók megjelentek, de a kiskereskedők még csak válaszra sem méltatták a meghívást. Még csak egyezkedni sem lehetett tehát a jövedelem igazságosabb elosztásáról.
– Úgy tűnik, a kiskereskedelemből hiányzik a társadalmi felelősségvállalás – jelentette ki a Tej Terméktanács sajtótájékoztatóján Éder Tamás, a Sole-Mizo felügyelő bizottságának elnöke. Kiskereskedő alatt ne a sarki fűszerest értse a kedves olvasó, hanem az élelmiszer-kereskedelemben meghatározó áruházi láncokat. Tulajdonosi hátterük ismeretében bizonyára zavarban lehetnek, hogy ők melyik társadalomnak és milyen felelősséggel is tartoznak. Adódik a válasz: Magyarországon működnek, itt is profitálnak, tehát nekünk! (Már csak azért is, mert sokan elfeledik: a hazai élelmiszer-forgalom nagy részét magyar tulajdonosok kezében lévő üzletek adják!)
Ha változatlan marad a helyzet, akkor a tejfeldolgozók válasza nem fog sokat késni. Bezárják az üzemeket, és azok soha többé nem indulnak újra – vázolta a lehetséges jövőt Éder Tamás. Ahogy a cukorgyárak sorozatos bezárásán nyugvó tapasztalatok ezt bizonyítják – teszi hozzá e sorok írója.
A keresleti piacon a tejtermelők némileg fellélegeztek. A tejtermékek világpiacán a szakértők szerint tartós lesz az áremelkedés. Javulnak tehát a hazai felvásárlási árak is. A múlt év elején még alig haladták meg literenként a hatvan forintot, de 2008-ra már 90 és 100 forint között szerződtek. A kivételesen magas, 110 forintos ár miatt sokan vállalják a kockázatosabb exportot is. Főként Olaszországba járnak a tejjel tele tartálykocsik. Mi pedig hozzuk be a sok-sok tejterméket. Akik értik a globalizáció logikáját, azok bizonyára átlátnak e „hígan viszem, sűrűn hozom” szitán.
Ezért is jelentette ki Istvánfalvi Miklós, a terméktanács elnöke, hogy a tejhiány viszonylagos a magyar piacon. Ha itthon dolgoznák fel a százmillió literekre rúgó kiszállított tejet, akkor kevesebb lengyel, szlovák, cseh, szlovén, osztrák és német dobozos tejjel találkoznánk a polcokon. Mi, magyar fogyasztók vásárlói öntudatban messze elmaradunk az osztrák meg a francia vevőktől, akik még akkor is hazai árut tesznek a kosarukba, ha a külföldit olcsóbban kínálják. (A „hűtlenség” magyarázata megvan, ám az olyan messzire vezet, hogy taglalására e hasábokon nem vállalkozhatunk.)
A sajtótájékoztatón bemutatták a terméktanács által 2003. óta használt tej-szív logót, amelyet a Magyar Szabadalmi Hivatal 2007. szeptemberében a magyar tej védjegyeként lajstromba vett. A védjegy a hazai termelők és feldolgozók megkülönböztetésére szolgál. A fehér szív kizárólag a tejhez kötődik, s remélik, hogy ágazati védjegyként a fogyasztói bizalom jelképe lesz. Az úgynevezett kereskedelmi márkás termékekre a védjegy nem nyomtatható.