Ideje a mulcsozásnak

Egy-egy tél alatt viszont a rések éppen eléggé tömörödnek porral és lombbal. Mulcsot képezhetünk a klasszikus fakéregből álló réteggel, de annak nevezhetjük a szalma-, avar- és lenyírt fűréteggel vagy fenyőtűvel történő borítást is. A mulcs nagyszerű dolog, lényegében az erdő, mező talajfelszínén végbemenő természetes folyamatot tudjuk vele leképezni a kertünkben.

A mulcs alsó része mindig nedves, érintkezik a talajjal, így onnan baktériumok, férgek, tehát talajképző élőlények telepedhetnek meg rajta. Ezzel egyrészt folyamatosan bontják a mulcs anyagát és a szerves talajalkotókat, másrészt – néhány centis – záró réteget hoznak létre, ami megakadályozza a talajfelszín gyors felmelegedését, kiszáradását. Így olyan mikroklímát teremtenek, mely a humuszképződés szempontjából ideális, azaz kertünk biológiai – egyúttal víz- és levegőháztartásának – egyensúlyához is hozzájárul.

A mulcs megválasztását befolyásolja, hogy milyen növényt veszünk körbe e réteggel. Vannak olyan fajok, amelyek nem bírják a túl savas közeget, így például ezekhez nem szabad az erősen savas kémhatást okozó és lassan bomló fenyőlevelet használni. Nem árt tudni, hogy minden humusz, azaz komposztált anyag eleve savas bázisú. Tehát mészkedvelő növényeinknél – ilyenből egyébként kevés akad a kertünkben – ne használjuk.

Gyakorlott kertészek a mulcsozás hatását úgy hosszabbítják meg, hogy a talajfelszínre korhadó kartondoboz hullámpapírját rakják, s erre terítik rá az 5-10 centi mulcsot. Ez alatt biztosan nem sarkad ki a gyom és a lehető legnagyobb víztakarékosságot érik el. A karton két év alatt nyomtalanul elbomlik.

A mulcsozást ezt követően érdemes megismételni, általában 4-5 évente kell pótolni az elkorhadó réteget.