Gazdanet

Az idén már ízelítőt kaphattunk abból a változásból, amely a laikusok számára nehezebben, de a gazdálkodóknak sem könnyen felfogható mértékű lehet a mezőgazdaságban és vidéken. Ugyanakkor vannak egyéb megoldást igénylő feladatok a falvakban, hogy még jobb legyen ott élni. Ezekről beszélgettünk Nagy István agrárminiszterrel.
Bár tavasszal is lehet málnát vagy kerti szamócát ültetni, jobb megtenni mostanában. Már csak azért is, mert az új ágyásba kerülő növényeknek még bőven van idejük megfelelő mennyiségű gyökérzetet ereszteni. Így az eper és a málna szinte biztosan termést hoz már jövő tavasszal.
Az őszi gyümölcstelepítési időszak előtt bemutatjuk az ismertebb almafajtákat, hogy könnyebben tudjanak közülük választani a téma iránt érdeklődő olvasók.
Ha valaki őszi virágra gondol, szinte biztos, hogy a legtöbbször a krizantém jut az eszébe. E gyönyörű fajtának is számos változata ismert, és persze még rengeteg olyan virágunk van – évelő és egynyári egyaránt –, amelyek egészen az igazi fagyokig díszítik a kertet.
A címbeli kérdésre a válasz: attól függ, melyik gyümölcsről van szó, és mire szánjuk. Nem mindegy, az adott termés utóérő-e vagy sem, azonnali fogyasztásra vagy befőzésre kell-e, netán télire akarjuk-e elraktározni.
A talajt és az oltványokat elő kell készíteni telepítés előtt. Az oltványok jó eredése, kezdeti gyors fejlődése csak optimális feltételek között, idejében, minőségben, megfelelő módon elvégzett talaj-előkészítés után várható.
Aki tíz éve tehette és termőföldbe fektette a pénzét, nagyon jól járt. Az azóta megélt válságok sem nagyon hatottak a földpiacra, így szinte megállíthatatlannak tűnik az árnövekedés. 2009 óta akár háromszoros is lehet a drágulás.
A sajtó szinte hetente számol be arról, hogy egyre csak emelkednek az árak. De mi más határozná meg a mezőgazdaság jövedelmezőségét, mint a bevétel alakulása? Márpedig ez most kedvez a növénytermesztőknek.
Napjainkban a szőlőfürtöket, -bogyókat is megfertőzheti a szürkepenész. Ennek a fajnak nagyon örülnek a tokajiak, de nem most, hanem majd egy hónap múlva: az aszúszemek képződéséhez kell a botrítisz, ami most tönkreteheti a fél termést is.
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.