Pritty, pretty, prütty

Micimackó elment Nyuszihoz, és derekasan bereggelizett. Távozáskor átmeneti válsághelyzetbe került: beszorult az ajtóba. Morcosan érvelt: ezekben a modern lakásokban a bejárati ajtók eléggé szélesek, de a kijáratok túlságosan szűkek. Nyuszi szerint ezzel szemben Micimackó csak saját magát okolhatja, egyszerűen telezabálta magát. Előbb sokkterápiával próbálkoztak, Nyuszi rángatta a csekély értelmű medvebocsot. Nem ment, sőt az a veszély is felmerült, hogy a szorító helyzetből soha ki nem jön. Aztán programszerű válságkezelésbe kezdtek, diétára fogták, miközben Róbert Gida kedvenc könyveiből olvasott fel neki. Hamarost ki is szabadult, a segítségére siető - végső soron őt a bajból kirántó - barátoktól, üzletfelektől búcsút sem véve folytatta megkezdett útját, s dúdolt magában, pritty, pretty, prütty.
Bár úgysem fogják elhinni, a meserészlet egy komor hangú telefonhívás nyomán jutott eszembe, amelyet egy igen magas beosztású politikustól kaptam. Ebből azt tudtam meg, hogy hazánk mélységesen mély gazdasági válságban van, ők hiába próbálták többször is kirángatni abból javaslataikkal, a beszorult hatalom csak önfejűen evett és evett, most pedig itt a baj. Komolyra fordítva a szót, a magyar gazdaság állapotáról szóló mindenkori megállapításokat én a magam részéről mindig is óvatos távolságtartással fogadom úgy tizenöt éve. 1989 kora tavaszán Németh Miklós akkori kormányfő felállt a parlamentben, és drámai bejelentésben összegezte az ország gazdasági helyzetét, egyebek mellett azt az addig nem reklámozott tényt, hogy államadósságunk meghaladja a 22 milliárd dollárt.
Nos, ennyi pénzt én, az átlag magyar, a mindenkori Nyusziknak sem barátja, sem üzletfele, egyben elképzelni sem tudok (vajon mekkora raktárban férne az el? - teszem fel magamnak ilyesféle hallatán mindig a kérdést), de van ennél sokkal érdekesebb talány is. Például, hogy az ezután végbement gazdasági átalakulás hogyan is tüntette el végül ezt az irdatlan adósságot. Infláció ide, hitelfizetés oda, életerős magánvállalkozások sora alakult ki nálunk másfél évtized alatt, és ma már nagyon nehezen látható, hol és mikor kell vagy lehet valódi válságot emlegetni. Az erős forint jó annak, aki devizaalapú lakás- vagy autókölcsönt fizet, de meglehetősen bosszantja az agrárexportőrt, akinek emiatt olcsóbb az áruja. Minden szemlélet és ügyesség kérdése - Nyuszi is előnyt kovácsolt a lehetetlen helyzetből (szárítónak használva Mackó befelé csüngő lábait). Ahogy az utált infláció is komoly hasznot hozott annak a nem kevés pénzügyi kisbefektetőnek is, aki kárpótlási jegyét részvénycsomagra, azt később esetleg államkötvényre váltotta. Nem is beszélve a földprivatizációról, amely ma igenis az egyik legvonzóbb befektetési terület. Az ország működik, jól, rosszul, de biztosan.
Amikor az ország gazdaságáról beszélünk, a politikusok érdekeik szerint vagy katasztrófát, vagy fényességes jövőt jósolnak nekünk. Az igazság nyilván valahol középtávon keresendő, de minket igazából elsősorban az érdekel, bennünket mindez hogyan érint. Vannak ugyanis kemény tények. Ebben az országban hosszú távon az infláció csökkent, a fizetések és a nyugdíjak értéke az elmúlt években nőtt. Ezt ma érdemben senki sem vitatja. Az ország sajátos földrajzi és egyéb adottságai miatt ugyanakkor ki van szolgáltatva az energia- és iparialapanyag-áraknak, nemkülönben a mindenkori nemzetközi pénzviszonyoknak. Nem lesz kormány, amely ezen a közeljövőben változtatni tudna.
 A számokat-adatokat (a "szűk kijáratot") magyarázni sokféleképpen lehet, de ettől még maga a gazdaság működik a saját szabályai szerint. Ha kell, fogyókúrázik egy kicsit, de aztán az államtól távolságot tartva halad a maga útján, pritty, pretty, prütty.