Fátylat boríthatnak a panelházi kéjbarlangra

Húsz évvel ezelőtt fordult elő hasonló eset a nyírségi megyeszékhelyen, csak akkor sokkal hamarabb megbuktak a szexuális szolgáltatásokat nyújtó lányok, asszonyok. Azokban az időkben nem nagyon lehetett még újságokban hirdetniük magukat, így fényképeikkel házalni voltak kénytelenek az ügynökök. Egy megcsalt férj leplezte le őket. A kerítő ugyanis az egyik korcsmában épp neki találta megmutatni a magát csábító pózokban kellető felesége fotóját. A férfinál persze, hogy elszakadt a cérna.
Nyíregyháza-Jósaváros szakasztott olyan, mint a legtöbb lakótelep szerte az országban. Rideg és embertelen, ahol a szomszédok sem igen ismerik egymást. De ideális terep a titkolt szerelmi légyottok lebonyolítására. Itt bérelt egy kis, másfél szobás lakást a "madám" és a lánya, egy társkereső szolgáltatást működtettek már vagy öt éve. Az üzlet azonban nem nagyon ment. A hosszabb távú kapcsolatokra vágyó férfiak és nők, ki tudja, miért, elkerülték őket, és azok sem igen fizettek, akik nagy ritkán mégiscsak bekopogtak hozzájuk.
Kénytelenek voltak hát új utakat keresni. Maguk az ügyfelek voltak az ötletadók: a hölgytársaságra vágyó férfiak, akik tisztes summát is hajlandók áldozni a szerelem oltárán. A két nő előbb igencsak megriadt, hiszen ők tisztességes szolgáltatást terveztek, de aztán, jól átgondolva a dolgot, belevágtak. Szép fokozatosan fejlesztették fel az üzletet, és sokáig nem is volt vele semmi gond. A tízemeletes lakótömbben működtetett "piros lámpás" szoba forgalma senkinek se tűnt fel, a lehető legnagyobb diszkrécióval zajlottak falai közt az események. De aztán, ahogy lenni szokott, a mohóságuk őket is lebuktatta. Már újságokban hirdették, hogy például "Huszonöt éves szőke lány speciális szolgáltatásokat végez..." vagy "Érett hölgy gáláns urak társaságát várja..." - s felfigyelt rájuk a rendőrség.
A szervezők túl magabiztosak voltak, álmukban sem gondolták, hogy kiderülhet a turpisság. A rendőrök a kis lakásban pontos kimutatást találtak mindenről: a hölgyekről, szolgáltatásaik jellegéről, áraikról. Mint egy rendes könyvelői irodában. (Egyáltalán nem erőltetett a hasonlat, az ötvenhárom éves főszervező korábban, munkanélkülivé válása előtt, pénzügyi területen dolgozott, ahol megszokta a pontosságot.) Gyerekjáték volt leleplezni a szereplőket - ám itt be is zárultak a rendőrök előtt a kapuk.
Kezdődött azzal, hogy a főmadám személyiségi jogaira hivatkozva megtiltotta minden olyan tény vagy adat nyilvánosságra hozását, ami megkönnyítené azonosításukat a nyilvánosság előtt. S folytatódott azzal, hogy a férfiakat fogadó nők beismerték ugyan, hogy tavaly valóban "szerelmeskedtek", de az elmúlt fél évben egyszer sem.  Mosolyogva mondták el mindezt, hiszen idejében kiokosították őket: fél év elteltével egyiküket sem lehet felelősségre vonni. Mint ahogy ki-ki bevallhatja nyugodtan, hogy tavaly kétszáz kilométerrel száguldott az autópályán, vagy, mondjuk, hogy a múlt nyáron részegen vezettük az autót - még szabálysértéssel sem vádolhatnak bennünket.
A rendőrök ezen már meg sem lepődtek, ám amikor kiderült egyik-másik hölgy foglalkozása és életkora, igencsak elcsodálkoztak. Csaknem kivétel nélkül mindegyikük jól szituált, közép- vagy főiskolát végzett, rendes munkahellyel rendelkező, negyven-ötven éves nő volt - természetesen férjjel, gyermekekkel. Ötvenöt éves volt a korelnökük, a legfiatalabb a huszonötöt sem érte még el. A tarifák szóródása ennél jóval szűkebb volt. A szolgáltatások jellegétől, időtartamától függően általában öt- és tízezer forint körül mozgott, amit a szervezők és a szolgáltatók egymás közt megfeleztek.
Mint Orosz István őrnagytól, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság alosztályvezetőjétől megtudtuk, így egy-egy nő hetente akár negyven-ötvenezer forintot is megkereshetett. De azért a havi kétszázezer forintos bevétel ritkán fordult elő, minthogy a hölgyek meglehetősen rendszertelenül dolgoztak. Volt nap, amikor négy-öt randevút is lebonyolítottak, máskor két hetet is kihagytak. Tulajdonképpen csak akkor randevúztak, amikor épp kedvük volt hozzá. Tehették, hiszen többségüket egyáltalán nem a kényszer vitte az ágyba. Hanem a kalandvágy. Vagy, ahogy ők feleltek meghallgatásukkor az okokat firtató kérdésekre: "Így legalább emberek közt lehettünk."
Hogy aztán, ha kitudódik, mit szólnak majd mindehhez a férjek meg a gyermekek, arra nemigen tudtak mit válaszolni. Legfeljebb annyit, hogy remélik, titokban marad a félrelépésük. Elvégre annyian lépnek félre, és otthon általában mégis szent a béke!
Egy mindenesetre biztos: jogi következménye nem lesz a kuplerájozásnak, hacsak valamelyik hölgyre rá nem bizonyítják, hogy fél éven belül bújt pénzért az ágyba. Ennek azonban igencsak kicsi a valószínűsége.