Két kis béka a tejszínes bödönben

- Mintha eltűnt volna az utóbbi időben, legfeljebb egy-egy téglareklámban bukkan fel a televízióban.
- Érdekelt vagyok egy ingatlanfejlesztési cégben, s ha már úgyis mindenki ismer, miért ne én reklámozzam.
- Az idejét és energiáját ma már főleg az üzletre fordítja? Mi lesz a trombitával és a Lajcsi-féle örökzöldekkel?
- Amíg élek és bírom, színpadon leszek. Ott szeretnék megöregedni, mert hiába foglalkozom mással is, mégiscsak trombitaművész vagyok és maradok.
- Önről sokáig nem ez jutott a közönség eszébe, hanem a mulatós, a Hosszú fekete haj, a Kék a szeme... és így tovább. Ezeket már nem énekli?
- Dehogynem, a közönség úgyis kiköveteli, viszont ma már hagynak mást is játszani. Minden koncert végén együtt énekeljük el a közönséggel az A csitári hegyek alatt vagy a Tavaszi szél című dalt. Készülök nemsokára Brüsszelbe, ahol Lévai Katalin európai parlamenti képviselő szervezésében trombitaestet adok A la Ungherese címmel. Brahmsot és Mozartot fogok játszani. Mi azt játsszuk, amit a közönség hallani akar. Ha egy ország a Hosszú fekete haj-ra akar mulatni, akkor azzal kár szembe menni. A kezdet valóban nagyon nehéz volt. Eleinte elzavartak a rádióból, azt mondták, ciki, amit csinálok. Nem állt szóba velem a tévé sem. Én viszont kockáztattam. Eladtam a lakásomat és a kocsimat, s minden pénzemért reklámot vettem a televízióban, hogy a Van nekem egy csíkos gatyám című dalomat és kazettámat hirdessem. Bejött.
- Sőt, nemcsak bejött, hanem páratlanul sikeres tévéműsor-sorozata is indult: Dáridó, Szuperbuli. Miért szakadt mindennek vége? Kiment volna a divatból?
- Nem úgy látom. Rengeteget járunk most is fellépni, sőt, ősztől egy új tévéshow-t indítok a TV4 csatornán. Csak rá kellett jönnöm, hogy ha abban az észveszejtő tempóban folytatom a munkát, heti hét fellépéssel, tévé- és rádióműsorokkal, akkor a gyerekeim legfeljebb a kabátomról fognak megismerni. Rájöttem, hogy szükségük van rám, és hogy nekem még nagyobb szükségem van rájuk. Minden, amit csinálok, bennük kap értelmet. Amíg az ember fiatal, addig csak rohan, és észre sem veszi, mi a fontos. Én a magam hibáiból jöttem rá, hogy semmi nem lehet fontosabb a családomnál, s azóta nyugodt, kiegyensúlyozott az életem.
- Hát, szó mi szó, nem úgy néz ki, hogy lefogyott volna a gondoktól...
- Imádok a gyerekeimnek főzni. Ők meg imádják a kosztomat. De járunk mi azért kirándulni is. Igaz, engem a papám még biciklivázon vitt, én meg már terepjáróval viszem a gyerekeimet hosszabb utakra. Járunk madárlesre, őzikéket nézni. Azt tartom a legfontosabbnak, hogy tanulják meg tisztelni a környezetet.
- Ez, ha jól tudom, elég sok pénzt is megér önnek.
- Lajolandra gondol?
- Igen. Úgy hírlik, hogy egy hatalmas gyerekparkot épít Tata közelében.
- Így van. Kicsiben kezdtük el, otthon, a gyerekeimmel. Együtt gyűjtjük elkülönítve a hulladékot, ápoljuk a beteg állatokat, megtanítom nekik, mi történik egy nejlonzacskóval, ha a földbe temetjük: semmi. Műanyag, ezért nem szabad eldobni, és így tovább. Ez adta az ötletet, hogy alakítsunk ki egy parkot, tizennégy hektáros a terület, amelyen mindent játszva lehet tanulni. Hogy készül fából a papír, mi lesz a hulladékkal, hogy kell kezelni. Tó partjára épül, így lesz benne mindenféle vízi csoda is. Ősszel tesszük le az alapkövet.
- Az egészet saját zsebből építi?
- Eleinte úgy gondoltam, a gyerekek tanítása valamelyik hivatalnak is megér egy kis pénzt, de tévedtem. Senki nem adott támogatást, csak néhány magánember. A többség nem is pénzt kínált fel, hanem valamilyen ajándékot. Egy gazda jelentkezett például, s kaptunk tőle két szamarat.
- Ön azért híresen jó üzletember, csak nem fog ráfizetni!?
- Mindenkinek van legalább egy vállalása. Ez az enyém. Úgy döntöttem, hogy minden éves bevételem 10-15 százalékát ebbe a parkba teszem. Abban bízom, hogy előbb-utóbb önfenntartó lehet. De belépődíj nem lesz, tehát nemcsak a módosabb szülők gyerekei előtt lesz nyitva.
- Meg ne haragudjon a kérdésért: a gazdag ember így enyhíti a rossz lelkiismeretét?
- Ez kicsit durva megfogalmazás. Inkább azt mondanám, hogy akinek több van, annak a dolga és a felelőssége is legyen több. Én ezt komolyan gondolom. Mint mondtam, mindenkinek legyen egy vállalása a pénztárcája, lehetőségei szerint.
- Szeretett volna gazdag lenni? Fontos volt a pénz?
- Igen. Eleinte nagyon fontos volt, sőt a külsőségekre is adtam. Sofőrrel jártam, kicsit játszottam is a sztárt. Mára lehiggadtam. Nincs sofőr, nem érdekelnek a külsőségek. A nyugalmam, a családom és a hivatásom érdekel.
- Az új tévéműsora milyen lesz: Dáridó modern kiadásban?
- A Dáridót nem lehet überelni, meg sem próbálom. Csodálatos világ lesz a műsor mottója, s azt mesélem el benne dalokkal, filmekkel, akár a saját életemből vett példákkal, hogy mindig van kiút, csak rajtunk múlik, képesek vagyunk-e a pozitív gondolkodásra. Előttem húsz évvel ezelőtt, amikor senki nem akart Lagzi Lajcsival szóba állni, az volt a válaszút, elfogadom-e a heilbronni szimfonikus zenekarban felkínált trombitási állást, vagy mindent egy lapra feltéve a bizonytalant választom. Bejött. Mind a három gyerekemnek elmeséltem már azt a mesét, amely szerintem valamennyiünk életét kellene, hogy irányítsa. Két kis béka beleesik a tejszínbe. Az egyik elmerül, mert nem akar úszni. A másik úszni kezd, egyre erősebben, s addig úszik, míg a tejszínből vaj lesz, megkeményedik, ő pedig úri módon kisétál a tejszínes bödönből. Erről fog szólni a tévéműsorom.
- Sokan irigylik öntől a mesés életutat?
- Az utat, melyet megtettem, nagyon kevesen irigylik. Az eredményt talán többen, de nekik is ajánlom majd a műsort és a pozitív gondolkodást.

Pályázat
A készülő Lajoland gyermekrajz- és -írás-pályázatot hirdetett "Bolygónk kis darabja a tiéd is!  Te mit teszel környezeted megóvásáért?" címmel. Az óriási érdeklődésre tekintettel a rajzok és írások beküldésének határidejét 2006. december 31-éig meghosszabbították. Részletek: www.lajoland.hu