Legelőért harcolnak

Két tehénke ácsorog egész nap egy huzatos karámban Bodnár Ferenc kisfaludi portáján. A délutáni fejés után áthajtja őket a szemben lévő, alig százöles füves portájára, mert a jószágnak mozognia kell, különben leépül. A férfit három éve indoklás nélkül rúgták ki miskolci munkahelyéről, s úgy gondolta, majd jószágtartásból él meg a családja. Tart baromfikat, egy mangalica sivít az ólban, de főleg a tehénkékre számított. Hogy legelő hiányában a szaporulaton is túl kell adnia – arra nem. A pergő beszédű férfi helyzete reménytelen. Munkahely? Nincs! Nyugdíj? Hol van az még, hiszen csak 53 éves! Csak abban bízhat, amiért ők heten, állattartó gazdák most összefogtak, és lassan egy éve „kórincsálnak” az Aggteleki Nemzeti Parknál: hogy a kezelésükben lévő hatalmas tájvédelmi körzetben a mintegy ötven marhájuknak is jusson valamicske bérlemény – a Szerencsi Állami Gazdaság, a hajdúnánási szövetkezet és néhány nagyobb magángazda mellett.
– A legelőért küzdő hét gazda egyéves kálváriájának sommája ez a levelezés – rakja elém a kérelmeket-válaszokat Valler József, Bodrogkisfalud polgármestere. – Na és az Aggteleki Nemzeti Park egyik szakemberével nemrég lezajlott párbeszéd a park tokaji kirendeltségén. Nekem az a véleményem – bárcsak tévednék! –, hogy az ott elhangzott ígéreteknek az idén aligha lesz eredménye. A helyzet ugyanis az, hogy a Bodrogzugi Tájvédelmi Körzet korábbi kezelője, a Bükki Nemzeti Park még 2003-ban megkötötte a területre az ötéves haszonbérleti szerződéseket, amit a jogutód Aggteleki Nemzeti Parknak a válaszuk szerint „nem áll módjukban felülbírálni”. Amikor lehetőség lett volna bérletre pályázni, még nem volt elég szarvasmarha, most viszont ki kell várni a szerződés leteltét. Még Gráf miniszter úrnak is írtunk idén tavasszal egy segítségkérő levelet. Kaptunk is biztatást a szakállamtitkártól, hogy támogatnak minket, hiszen a hagyományos állattenyésztés egy tájvédelmi körzetben a tájfenntartás, a környezetvédelem érdekét is szolgálja. A tehenek ugye szervestrágyáznak. A gazdák meg nemcsak a földalapú támogatás miatt kaszálnak, nekik nagyon is szükségük van a szálas takarmányra! Sajnálom, hogy ez a hét ember az idén sem legeltethet legalább 150 hektáron a Bodrogzugban! Akár úgy is, hogy megegyeznének valamelyik nagyobb bérlővel. Erre volt is példa a Bükki Nemzeti Park idején. Az aggtelekiek viszont elzárkóznak a szerződésmódosításoktól, amit a gazdák önhatalmúlag nem kezdeményezhetnek. Várjanak a sorukra, decemberben-januárban már pályázhatnak, helybeliként talán még előnyt is élvezhetnek majd. Az önkormányzatnak sajnos nincs már legelője, mert a kárpótlások idején ezeknek az aranykoronáit főleg a „becses” szőlőterületekre váltották. Hogy a legelők ismét felértékelődnek a munkanélküliség és az egekbe szökő húsárak miatt, akkor arra senki se gondolt.
A „hét vezér” egyike, Simkó János, bodrogkeresztúri. Neki van a legtöbb marhája, most éppen 23. Volt ötven is, de a kölcsönkért nyolchektáros kopár szántó, amit villanypásztorral kerített körbe a dombra futó szőlőtőkékig, ennyinek is csak szűkösen elég. A 49 éves, családos férfi, mióta neki is felmondtak a munkahelyén, kizárólag marhatartásból akar megélni. Nemcsak kényszeres megoldásként: állattartó szülei, nagyszülei génjei is munkálnak benne. Azt is pontosan tudja, hogy egy jószágnak legalább másfél hektárnyi legelőre van szüksége. Ötven jószágnál ez majd’ száz hektár bérlemény – hiszen venni ezen a vidéken már aranyért se lehet. A téli takarmányhoz pedig pluszhektárok kellenek. Ő viszont nagyon bízik a tokaji találkozón hallott ígéretekben, és nem adja fel!