Akiknek tíz deka párizsi megoldja a nyelvét

Farkasordító hideg. Debrecenben három-négyszáz ember a szabadban tölti az éjszakát. A menhelyeken ugyanennyien juthatnak átmeneti szálláshoz. A csikorgó fagyban nem szívesen dugja ki az ember az orrát a meleg lakásból. Vannak, akik viszont csak az utcát ismerik. Ott van az otthonuk, két szatyorban az egész életük.

Hazai életBalogh Mária2004. 03. 12. péntek2004. 03. 12.
Akiknek tíz deka párizsi megoldja a nyelvét

Debrecen egyik belvárosi lakótelepe. Reggel nyolc óra. Az ürítésre váró szemetes konténereket vacogó hajléktalanok veszik körül. Ami nekünk szemét, kacat, esetleg lejárt szavatosságú élelem, az az ő számukra kincs. Akármit persze nem kukáznak ki. Mindenesetre óriási rutinnal és szakértelemmel forgatják át a bűzös kukák tartalmát. Vannak, akik így jutnak reggelihez, mások viseltes, meleg cipőhöz vagy éppen kabáthoz. Nem finnyáskodnak, belenyugodtak - vagy inkább belefásultak - sorsukba.
- Hol töltötték az éjszakát? - kérdezem már odébb, a cívisváros főterétől karnyújtásnyira toporgó hajléktalanok maroknyi hadát. Végigmérnek, de nem válaszolnak. Újra próbálkozom. Most már rutinosabban. Cigivel, friss kiflivel és parizerrel kínálom őket. Elfogadják. A négy középkorú férfi pillanatok alatt bekebelezi az ennivalót. A füstölnivalót igazságosan elosztják.
{p}- Mire kíváncsi? - fordul felém egykedvűen a legfiatalabbiknak látszó.
- Éjszaka mínusz tíz fok volt. Hol aludtak?
- Karesz meg az öreg - bök a fal tövében üldögélő, remeteképű társai felé - a megszokott helyükön, nem messze innen, az egyik tízemeletes liftházában. Jani - mutat a padon szunyókálóra - meg én a Wesselényi utcai éjjeli menhelyen.
Hosszas kérdezősködés után kiderül, hogy beszélgetőtársam valaha jobb időket élt. Volt családja, lakása és tanári állása vidéken. A nyolc évvel ezelőtti válásból azonban szerencsétlenül került ki. Semmije sem maradt. Inni kezdett. Az otthona után az állását is elveszítette. S mivel albérletre nem futotta a havi segélyből, a debreceni hajléktalanszállón kért menedéket.
- Sosem próbálta újrakezdeni? - faggatom tovább.
- Mit? - kérdez vissza csökönyösen - Ha nincs pénz az ember zsebében, és nincs fedél a feje felett, olyanná válik, mint egy kóbor kutya. A kóbor kutyákat pedig mindenhonnan kiverik. Büdösek, koszosak, tetvesek, éhesek. A szabály viszont az, hogy orvosi igazolás nélkül be sem lehet jutni a menhelyekre. A közülünk való gyakran szenved valamilyen fertőző betegségben. De nem én! - húzza ki magát - Úriember maradtam, és adok a tisztálkodásra, a külsőmre. Már amennyire elegánsan lehet öltözködni egyetlen szatyornyi használt cuccból.
{p}- És a lelke? - kérdezem csöndesebben.
- Mi van a lelkemmel? - csattan fel. - Mire kíváncsi még?
Újra cigire gyújt.
- Amióta az utcán élek, a lelkem meghalt. Elfásultam. Mégis túlélésre játszom. Ha kibírom a telet, utána már könnyebb. Tavasztól lehet segédmunkát vállalni, az utcán aludni vagy az erdőn elnyúlni... - sorolja, s azt is megtudom, hogy mindennap megfordul a Kálvin téri Esélyek Házában, ahol hasznos információkat gyűjt sorstársainak. Naprakészen ismeri a ruha- és élelemosztások helyszínét és időpontját, és még a politikai események alakulását is figyelemmel követi.
A debreceni Nagyerdőn, a Vidámpark szomszédságában, mélyen a fák között, fóliasátrakba gubózott emberekkel találkozom. Bizalmatlanok, keveset beszélnek. Többnyire élettársak vernek itt alkalmi tanyát. Napközben guberálnak, a vasúti várókban, bérházakban húzzák meg magukat, és sorba állnak az ingyen élelemért, ruháért. Sötétedés előtt aztán visszatérnek a "bunkerek"-be.
Debrecenben hét-nyolcszáz hajléktalan él. Országszerte körülbelül százezren lehetnek, legtöbben a fővárosban. A cívisvárosban az önkormányzat megbízásából a hajléktalanok ellátásával a ReFoMix Közhasznú Társaság megbízottai törődnek. Naponta egyszer körbejárva a város forgalmasabb pontjait, kocsijukból meleg teát, szendvicset, zsíros kenyeret, konzervet osztanak a fedél nélkülieknek.
{p} A Tócóskertből indulva az Újkertet és az Attila teret érintve jut el a teajárat a vasútállomáshoz. Mindig ugyanabban az időpontban, hogy a hajléktalanok kiszámíthassák a szociális munkások érkezését, akik nemcsak ennivalót kínálnak, de figyelemmel kísérik az elesettek egészségi állapotát is. Gyakorta felajánlják a rászorulóknak, hogy keressék fel a hajléktalanokat ellátó orvosi rendelőt a Dobozi utcában.
Debrecenben egyébként hét civil szervezet foglalkozik a fedél nélküliekkel, legtöbb helyen nappali melegedőt, egyszeri étkezést tudnak nyújtani. Közülük is kiemelkedő a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat karitatív tevékenysége. Az összefogásnak és az egyéni pályázatoknak, valamint a központi és a helyi támogatásoknak köszönhetően a megyeszékhelyen kiemelt figyelmet kap a hajléktalanok nappali és éjszakai gondozása, étkeztetése, tisztálkodási körülményeinek javítása, orvosi ellenőrzése.
A regionális feladatokat is ellátó ReFoMix Kht. ügyvezetőjétől, Szemerédy Zsolttól megtudom: az utcai segítségnyújtás mellett a közhasznú társaság intézményeiben összesen háromszáz hajléktalannak tudnak éjjeli szállást adni. A Wesselényi utcai menhely előtt minden délután hosszú sorban kígyóznak az átfagyott hajléktalanok. Közülük az első ötven - ha nem fertőző beteg és nincs alkoholos állapotban - másnap reggelig melegben, emberhez méltó körülmények között hajthatja álomra a fejét.
{p} Az ugyancsak félszáz személyt befogadó Dobozi utcai nappali melegedőben tisztálkodhatnak, moshatnak és főzhetnek a rászorulók. Emellett segítséget kapnak hivatalos ügyeik intézéséhez, valamint orvosi ellenőrzésükhöz. A debreceni hajléktalan-ellátás másik állomása a hetven férőhelyes Dobozi utcai átmeneti szálló, ahol, csekély térítés ellenében, két évig lakhatnak a jövedelemmel rendelkező fedél nélküliek. Takarékosabban élő lakói, harmincöt fő, be is költözhetnek a kht. tulajdonában lévő lakásokba, ahol a lakhatásért fizetni kell. A városban működő ellátórendszer legmagasabb szintjén ötéves átmeneti lakhatást kínálnak olyan hajléktalanoknak, akik munkát vállalnak érte, és pénzükből félretesznek valamennyit. Akik eljutnak idáig, a többiekhez képest könnyűszerrel visszailleszkedhetnek a többségi társadalomba. Csak kevesen képesek rá.

Ezek is érdekelhetnek