Elárverezett negyven év

Keserves mulatság

A végelszámolás meg az azzal járó árverés mindig keserves mulatság, oda általában nem jó kedvében megy az ember. Legalábbis az érintettek. Így aztán meglehetősen hűvös a fogadtatásunk a kömörői telepen, ahová tulajdonképpen kár is volt mennünk. Ott csupán pár ember lézeng, valami raktárféleséget nézegetnek. Nem valami érdekes látvány, így inkább benyitunk egy másik épületbe, ami a szövetkezet öntödéje volt egykor.
Hitetlenkedve nézünk Szim Jánosra, az ötfős végelszámoló bizottság egyik tagjára, aki kinyitotta az ajtót, és magyarázza az egykori munkafolyamatokat. A híres kömörői erdő peremén meglehetősen bizarr látvány a nehézipar e szatmári bázisa, de hát az idősebbek még emlékezhetnek, a hetvenes-nyolcvanas években elsősorban azok a téeszek boldogultak, amelyek úgynevezett melléküzemágakat szerveztek, ahol a legkülönfélébb munkákat végezték. Voltak, akik Pesten takarítóbrigádokat működtettek, mások rágcsálóirtást vagy építőipari tevékenységet folytattak, cipőket gyártottak, és voltak, akik lábrácsokat öntöttek. Már ameddig értelme volt.

A kömörői öntödét is utolérte a sorsa. Majd’ húsz éve, hogy bezárt, s ahogy elnézzük, már nem is igen fog itt senki forró vasat csapolni. De az épület valamire jó lesz, úgy tűnik, meg is születik rá az egyezség, mert mire kiérünk, már nem látunk senkit. Csak a két autó hátulját, ahogy Penyigére, a központi telep felé veszik az irányt. Ott lesz az igazi árverés.

Egy régi, mázsaházszerű épület előtt vagy húsz kedvetlen ember álldogál, aztán megindulnak a tágas gépműhely felé, ahol Lőkös József, a szövetkezet két éve megválasztott elnöke, a végelszámolás vezetője és dr. Sarka Attila mátészalkai ügyvéd tájékoztatja őket az árverés tudnivalóiról.

Tételről tételre

– Jöjjenek már közelebb! – mondja hangosan az elnök, majd tegeződésre vált, hiszen főgépészként itt ette meg a kenyere javát, már akkor itt szolgált, amikor az előtte állók közül sokan még meg se születtek. – Itt áll mellettem az ügyvéd úr, ő majd elmondja az árverés menetét, mert gondolhatjátok, nekem nincs nagy tapasztalatom benne.

Sarka Attila két lehetőséget említ. Vagy tételenként végigmennek valamennyi eladó ingóságon, vagy csak azokra térnek ki, amiket már korábban kinéztek maguknak a vevők. Ő az utóbbit javasolja, mert mire végeznének a több száz tétellel, régen lemenne a nap. Az emberek beleegyezően bólogatnak, de ekkor megszólal egy jó húsban lévő, a többiektől kissé távolabb álló férfi.
– Miért nem lehet megtekinteni az eladó tárgyakat? – kérdi.
– Már ne haragudjon, de maga kicsoda? – néz rá szúrósan az elnök. – Én biztos vagyok benne, hogy maga sose volt a szövetkezet tagja.