Pónik Vajon bárkáján

- Tősgyökeres, helyi parasztcsaládba születtem - meséli az 59 éves, mackós külsejű, jó kedélyű férfi, miközben sorra járjuk az istállókat, ólakat, karámokat. - Gyerekként irigyeltem a szüreti bálba induló vagy a mezőn focizó fiúkat. Amíg ők szórakoztak, én folyton teheneket hajtottam, kaszálni, szántani jártam. Akkor megfogadtam: ha felnövök, egyetlen tehenet sem tűrök meg a portámon, mert az állattartás rabszolgasors! Aztán mégsem így lett: először egy bárányt vittem haza, majd egy borjút, és onnantól kezdve nem volt megállás. Pedig munkába jártam, a bőcsi sörgyárban dolgoztam rendészként, amikor megvettem ezt a faluszéli portát. Biztosan tudtam, kiváló hely lesz egy gazdaság kiépítéséhez. Akkor már száz hektár földem volt, a takarmányt magam termeltem, ezüst- és aranykalászos gazdatanfolyamot végeztem. Eleinte hagyományos állatokat tartottam: magyar tarka tehenet, juhokat, hússertést. Azután elkezdtem mellettük őshonos állatokat is tenyészteni. A juhokkal nemrég hagytam fel, már nem győztem energiával. Pedig gyönyörű rackáim is voltak.
- Hobbiból csinálja, vagy haszna is van belőle?
- Főleg kedvtelésből tartok állatokat. Az első pónit jó tíz éve az unokáim kedvéért vettem. A shetlandi pónik száma pedig most éppen tizenegy: két csődör és kilenc kanca. A megyében állítólag az enyém a legnagyobb póniállomány, és ha az ellések rendben mennek, hamarosan nyolccal gyarapodik a számuk. Csináltattam nekik egy remek kis szekérkét is, hiszen nincs olyan szüreti bál, falunap a környéken, ahová ne hívnának meg. Ilyenkor a Hernádban megfürdetem, fényesre csutakolom, felcicomázom őket, a gyerekek sikonganak a gyönyörűségtől. Szürke marhát öt éve tartok. Nem "ridegen", én megadok mindent a jószágnak. Nekem valósággal elfacsarodik a szívem a hó alatt élelemért kotorászó csont-bőr jószágok láttán. Az állatorvos szerint nincs is még ilyen szép állomány a környéken. Huszonnégy tehenem és egy bikám van, de az állományt szeretném legalább ötvenesre gyarapítani, hogy hasznot is hozzanak. A pónikat és az egyéb őshonos jószágokat viszont a magam örömére tartom. Kivétel a mangalica, annak a húsát is szeretjük.
- Mi lesz a pónikkal, ha felnőnek a gyerekek, és már nem lovagolják őket? Megválik tőlük?
- Dehogy válok! A törzsállománytól semmiképpen, legfeljebb a szaporulatból adok el. A pónik mellesleg elég drágák. Minél kisebbek, annál többe kerülnek. Egy csődörcsikó százezer, a kanca 150 ezer forintot ér. Nagyon megszerettem őket. Maci a rangidős, 26 éves, ő állandóan kockacukorért kunyerál. Tündér imádja a gyerekeket, féltékenységi rohamot kap, ha nem őrá ülnek. A két fiú, Betyár és Pajkos természete olyan, mint a nevük. És van a szépséges Szépség, a játékos Játék, a jámbor Divat, a kedves Bohém, Csenge és Sári, nem sorolom, mind-mind külön karakter! A kosztjuk, mint a rendes lovaké, a természetük viszont játékosabb. Gyerekszeretők, eszembe nem jutna hagyni, hogy szakmányban pénzért lovagoljanak rajtuk, még idő előtt elhasználódnának. Nagyon remélem, nálunk öregszik meg mind, és megérik legalább a harminc esztendőt. Ellésre elkülönített karámjaikba térfigyelő kamerákat szereltettem. Éjszaka a szobából a feleségemmel felváltva figyeljük a képernyőket, nehogy baj legyen. Ha valami nem stimmel, már rohanok is. Divat miatt többször is aggódtunk. Majdnem odalett egy farfekvéses elléstől, egész éjjel lestük miatta a képernyőt. Engem végül elnyomott az álom, hajnalban keltett a feleségem az örömhírrel, hogy Divat lábra állt. Másnap fáradtan, de boldogan dolgoztam. Hiába, ezen a "Noé bárkáján" egy percnyi megállás sincs. De nem bánom, nekem ez az életem.