Farkával udvarol a kék füles

Ambrus Istvánnak már a kertje is különleges látvány. Közepén tavacska, körötte sziklakert védett növényekkel, erdei páfránnyal, medvecsenkesszel, bánáti bazsarózsával, kökörcsinnel. A másfél méter mély vízen békésen libeg egy japán réce páros. Költőhelyük, a kör alakú odú mellett fekete teknős sütkérezik a napon. A tóban kárászok, keszegek és díszhalak úszkálnak.
A házigazda mindent saját maga ásott ki, épített és ültetett kertjében, még a sűrű hálóval védett madárházakat is. Külön-külön lakhelyet készített a mandarin és karolin récéknek, az indiai páváknak, a japán- és kelet-ázsiai selyemtyúkoknak, a világ számos pontján őshonos díszfácánoknak.
- Most éppen nyolc fácánfajtám van, összesen negyven madár. A legtöbbjük dísztelen tyúkocska, a díszfácánok közt is csak a kakasok tollazata színes - magyarázza, miközben sorra járjuk a madárházakat. - Ez nyerges, ez piros arany, amott a kék füles, mellette az ezüst, a nepáli, a gyémánt, a király, és íme a pöttyös tragopán! Az én tenyészetemben ő a legdrágább, egy madár legalább negyvenezer forintot ér. Jellegzetes piros-kék csíkos hólyagot visel a nyakán. Amikor udvarol, ezt óriásira felfújva parádézik. Hozzá képest olcsó madár, hét-nyolcezer forintért is el lehetne adni a konzervgyári dobozokon szimbólumként is díszelgő piros aranyat. Ismerek szombathelyi tenyésztőket, akik tűzhátú fácánokat tartanak, melyek darabonként több mint százezer forintot érnek. Egyébként fogalmam sincs, hányféle díszfácán lehet a világon.
- Gyakran ad el az állományból?
- Csak néha. Inkább cserélek, még tojást is, hogy gyarapítsam az állományt. Az állatszeretetet egyébként a nagyszüleimtől örököltem, ám ők a tartásukból éltek. Én viszont, amióta annak idején beleszerettem a monori vásáron ezekbe a különleges madarakba, úgy mondanám, hogy értük élek. Tartásukban nem a kosztjuk a legdrágább, hiszen többnyire azt kapják, amit a közönséges baromfi, hanem az állatorvosi költségek, a vitaminok. Állandó törődést igényelnek, gondozásukba feleségem gyakran, gyerekeim pedig néha besegítenek.
- Miért szereti a fácánokat?
- A pávához képest szelídebbek, félénkebbek és kevésbé szeszélyesek. Nekem rengeteg örömet okoznak. Évente egyszer, májusban költenek, olyankor persze elég agresszívek. Zűrös időszak ez, mert a fácánok és a pávák udvarlási szokásai eltérőek, de a hímek egyformán ingerlékenyek. Rendesen kézből esznek, a tojó kegyeit keresve azonban még engem is képesek megtámadni. Ha párzáskor összeereszteném őket, itt egy toll nem maradna a helyén. A kék füles például ilyenkor elveszíti a farkát. Neki ugyanis az a mániája, hogy a farkát a földhöz verdesve udvarol, s mire elmúlik a szerelem, eltűnik a gyönyörű farktolla is. Ősszel ölt új tollruhát, akkor a legszebb.
- A madarak maguk költenek?
- Nem, többnyire a keltetőgép költ, egyedül a selyemtyúk megbízható kotlós. Amikor a fácán- vagy pávatojásokat a gépbe teszem, várom a "sarjútojásokat" is, ugyanis ha elveszik tőlük, újakat raknak. Mint a természetben, ha a róka kifosztja a fészküket. A "sarjútojások" is keltetőgépbe kerülnek. A gépi csibéket elkülönítve nevelgetem addig, amíg meg nem erősödnek, hogy a nagyok ne bántsák őket.
- Előfordult már, hogy díszfácán került a leveses fazekukba?
- Soha! Drága étek lenne az, még rántottának is. Egyszer jót nevettünk, mert az apósom éppen akkor jött hozzánk, amikor a pávák tojtak. Ő meg vitte volna haza az ötezer forintot érő pávatojásokat megenni. A fácáné egyébként ötszáz-ezer forintba kerül. "Papa - mondtam neki -, tán dőzsölni akar?" Mi a tojást, a baromfihúst a boltból hozzuk, mert nálunk még a japán- és a selyemtyúk is csak dísznek van.