Kutyaposta

Még a jól tájékozottak is úgy általában legfeljebb három-négyfajta magyar kutyát ismernek. Holott pontosan kilencen, egyes számítások szerint nyolcan vannak. Ezek: a vizsla (amely lehet rövid szőrű és drótszőrű magyar vizsla), az erdélyi kopó, a magyar agár, a kuvasz, a komondor, majd a puli (nemzeti jelképünk), a pumi és a mudi.
A vizsla - magyar (is). Meg még: drótszőrű német, hosszú szőrű német, weimari, nagy münsterlandi, Auvergne­i, Bourbonne-i. És leginkább a sima francia, amely, tessék jól figyelni: "minden valamely tájegységhez tartozó vizsla őse". Vagyis, a magyar tájegységhez tartozóé is...
Az erdélyi kopó - magyar is. Az időszámításunk előtti III. században az akkori Pannónia területére beáramló kelták kezdték tenyészteni, amit később, a Római birodalom bukása után a Kárpát-medencébe vadászkutyáikkal együtt érkező hun, avar és magyar törzsek keresztezés útján folytattak.
Az agár - magyar (is). Meg még: spanyol, afgán, perzsa, orosz, arab, afrikai, angol - és ők valamennyien, tehát a magyar agár is, ázsiai származásukra büszkék. Az agár az ősi sztyeppék kutyája.
A kuvasz kétségkívül török eredetű, ezt bizonyítja neve, amely török szó, magyarul "őrszem"-et jelent.
A komondor valóban színmagyar: a IX. században hoztuk be Európába.
És a puli is színmagyar.
Ám a puliős az őse ugyanakkor a puminak, akit a "másik ágról" német és francia, felálló fülű, terrier jellegű ebek kereszteztek, és a mudinak, ahol a puli mellé állófülű németjuhászok dolgoztak be...
Mi következik mindebből? Az, hogy vélhetően csak két, na jó, a hely - vagyis a Kárpát-medence - szelleme miatt legfeljebb három igazán színmagyar fajta létezik: a komondor, a kopó és a puli. Valljuk be, a jelenleg élő mintegy 400 kutyafajtából ez nem nevezhető kiemelkedően soknak. Vélhetően senki sem gondolja komolyan, hogy ez a három legyen minden magyar "egyenkutyája". A kutyatenyésztésben ugyanis éppen az a nagyszerű, hogy mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt. Kicsit akarsz, aki hosszú szőrű, vidám és játékos? Van ilyen. Vagy nagyot, aki rövid szőrű, de nyugodt? Mert az is van. Őrzőt, terelőt, gyorslábút, vizet szeretőt? Találsz. Engedjük hát meg a világnak, és benne a magyaroknak is, hogy a négyszázból választhassanak. És ne háromból.
Mint ahogy, véli a Kutyapostás, baromi unalmas lehet éjjel-nappal, cigányzene hangjai mellett, csakis paprikás csirkét enni nokedlival.

*

A másik borítékban Sinkó Istvánné gyepükajáni olvasónk reagál múltkori cikkünkre, amelyben a beszélő, gondolkodó kutyáról írtunk. S a borítékban elküldött egy legalább húsz éve őrzött újságcikket, amely a kórházba került gazdáját a mentőkocsi után loholva elkísérő hű kutyáról szól. A vöröses korcs öt napig várt mozdulatlanul a baleseti sebészet előtt; hol egy orvos, hol egy nővér osztotta meg vele vacsoráját. Az ötödik nap aztán lement hozzá a gazda kezelőorvosa, és azt mondta: ne várj tovább Buksi, magadra maradtál. Ne haragudj ránk, mindent megtettünk, amit lehetett... Attól a pillanattól a kutya félretolta az ételt. Megértette az emberi szót, s nem akart élni ő sem tovább...
"Szeretném sok brutális ember lelkiismeretét ébresztgetni, kegyelmet kérve a kutyák iránt" - írja olvasónk. Ennél többet a Kutyapostás sem tehet.