Vérszívó a homályban

Táplálékszerzésüknek fölöttébb kedvez az idei, nagyon csapadékos időjárás. A nagyszámú kullancsfaj között vannak az embert és a háziállatokat egyaránt támadó fajok. A legveszélyesebb: a közönséges kullancs, a kutyakullancs és a birkakullancs. Régebben a közönséges kullancs főként az erdős, dimbes-dombos határ menti megyékben, a birkakullancs pedig az Alföld legelőin "tanyázott", ám az utóbbi pár évtizedben máshol, még városokban is elterjedtek. Főleg az elhanyagolt, kevéssé gondozott, csalitos, parlagfüves részeken találhatók meg, ahol előszeretettel bújnak meg a kullancsoknak oly fontos rágcsálók, madarak, sünök, apróvadak, és bóklásznak a kutyák, a macskák.
A kullancsok vérszívók, de nem emiatt olyan veszélyesek. Azzal okoznak nagy kárt, hogy különféle vírusokat, baktériumokat terjesztenek, melyek között fertőző betegségek előidézői is vannak. A mikroorganizmusok között némelyik kizárólag az embert, mások csak a vadon élő állatokat vagy a háziállatokat betegítik meg, s vannak emberre és állatra egyaránt veszélyesek is. A leggyakoribb betegség az agyvelő- és agyhártyagyulladás, a Lyme-kór, a Q-láz, a tularemia (nyúlpestis) és a babesiosis (vérfestékvizelés).
A kullancs minden fejlődési alakja (lárva, nimfa, kifejlett rovar) vért szív, tehát mindegyik fertőzhet. A kullancs hímje nem vagy alig szív vért, éppen csak annyit, amennyi a párzásig számára elég, azután elpusztul. Az igazi vérszívó a nőstény, számára a vér nemcsak a táplálkozáshoz kell, hanem a rengeteg (ezer-ötezer) pete termeléséhez és lerakásához is. Ennek megfelelően a hímek csak egy-két napig, a nőstények akár egy hétig is szívhatnak vért, ám a koplalást is jól bírják: a kifejlett egyedek két évig is (!) túlélhetik az éhezést.
A közönséges kullancs hímje másfél-két milliméter nagyságú, barnás színű, a nőstény vérrel telt állapotban körülbelül nyolcszor hat milliméternyi és kékesszürke.
Mind az ember, mind a háziállat fertőződhet csípéssel, de fertőzött tehén, kecske nyers tejének fogyasztása is terjesztheti a betegséget. A csípés, vérszívás legtöbbször észrevétlen marad, mert a kullancs nyála érzéstelenítőt tartalmaz.
Hogy elkerüljük a bajt, lehetőleg ne sétáljunk kullancsveszélyes helyeken, ott kutyát se sétáltassunk! Vannak kullancsok, melyek a fűszálakról, alacsony növényekről támadnak (kutyakullancs), és vannak olyanok, amelyek a magasabb bokrokon, cserjéken, lombos fákon lapulnak (közönséges kullancs). Főként a reggeli és a késő délutáni órákban veszélyesek, a napfényt nem szeretik. Az áldozaton is inkább az izzadt, párás bőrfelületeken tapadnak meg, melyeket nem ér a napfény.
Ma már állataink megóvására is könnyen hozzájuthatunk különböző kullancsriasztó szerekhez (rovarölő készítmények) és eszközökhöz (nyakörvek), a kullancs terjesztette betegségek megelőzésére védőoltások vannak. Fontos szólnunk az emberen, állaton talált kullancs szakszerű eltávolításáról. Téves, sőt igen káros az a gyakorlat, amikor a bőrbe kapaszkodó kullancsot zsírral, olajjal kenik be vagy csipesszel csavarják ki. A fulladozó rovar kínjában a kórokozót tartalmazó nyálat éppen ilyenkor juttatja áldozatába, a kicsavaráskor a feje igen gyakran bennszakad, a nyálmirigyek pedig nem a testben, hanem a bennmaradt nyaki részben vannak. Ha a lárva vagy a nimfa még csak lazán kapaszkodik a bőrben, homorú hegyű tűvel könnyedén kipöccintjük. A kifejlett rovar eltávolítására kiválóan alkalmas egy magyar találmány, a kullancseltávolító kanál, melynek segítségével a vérszívót annak érintése nélkül kifordíthatjuk a bőrből. Eltávolítása után a csípés helyét minden esetben fertőtleníteni kell.