Két zsák tönköllyel jött

Amikor meghallottam, hogy a közeli Ivancsó tanyán él családjával, leesett a tantusz. Hát persze! Menzel Christine és Fidrus Gábor! Sok éve lapunk is írt a csaknem nomád viszonyokat felvállaló német–magyar házaspárról, akik tanyájukon mindenféle állatot, főleg kecskét tartanak.
– Máig is ez az otthonunk. Persze, időközben a házat átépítettük, mert régen ott se víz, se villany nem volt. Hajnalban keltünk, kecskét fejtünk, sajtot készítettünk. Aztán sorra születtek a gyerekek. Nagylányunk már egyetemista, a két középső általános iskolás, egyetlen fiunk, Hunor pedig nyáron lesz kétesztendős – mondja a törékeny, kedves, szőke fiatalasszony, akivel tönkölypelyvával töltött párnákon üldögélve beszélgetünk.
– Miért éppen Magyarországon él, és mitől látott fantáziát a tönkölyben?
– Közgazdászként a magyar rendszerváltás volt a diplomamunkám. Tönkölybúzát elsőként hoztam az országba, akkor még nem szerepelt a magyar fajtalistán. A pelyvával burkolt tönkölymag a rendes búzánál jobban védett a környezeti szennyeződésektől, és vitaminokban, ásványi anyagokban is gazdagabb. A németeknél ez tradicionális növény, a búza őse éppen akkoriban lett az ökogazdálkodás és egészséges táplálkozás slágere, aminek én is elkötelezett híve vagyok. Kamaszként vettem először egy bioboltban tönkölyt, majd hántolatlanul megfőztem, mit mondjak, borzalmas íze volt! Ma már tudom, hogyan lehet belőle finomságokat készíteni.
– Mi lett a két zsákkal?
– A férjemmel, aki tősgyökeres szendrői és asztalosból lett gazdálkodó, elvetettük a tönkölyt, majd vártuk a csodát. De az váratott magára, hiszen évekbe telt, míg a továbbszaporítással, termeltetői hálózattal annyi termésünk lett, amire egy céget alapozhattunk. A jelenlegi évi nyolcezer tonnához nagyon sok munka kellett. Szerveztem a termesztést, közben a kecskékből éltünk, a tönkölyt pedig a németeknek adtuk el. A termés zömére ma is ők a vevőim, mert a tönkölytermékekre nálunk még nincs igazán kereslet. A mieink közül nemrég kettő „Az év bioterméke” kitüntetést is megkapta, de a vevők drágállják, hiszen többszörösébe kerülnek, mint a rendes búzából készültek.
– Szép ívű történet.
– Azért akadtak zökkenők. Az eső miatt 1997-ben például odalett az egész termés. Három évig kínlódtunk az újrakezdéssel, ráadásul ismét vetőmagot kellett hoznom Németországból, mert még akkor se volt a fajtalistán.
– Cégük, a nyolcéves Natur Gold nyereséges, ma kétezer hektáron több mint negyven gazdával termeltetnek az országban, s ezt bővíteni is szeretnék. Mivel tudják a termelőknek vonzóvá tenni a tönkölytermesztést?
– A bővítést szerény mértékben tervezzük, különben átláthatatlanná válik a dolog. Ez lényeges, mert a gazdákkal való együttműködésünk a bizalom és a tisztesség elvén alapul. A jelenlegi 43 gazdával, akik kitartottak mellettünk jóban-rosszban, személyesen tartom a kapcsolatot. Nálunk, ha kevés a termés, mint például tavaly, akkor nagyobb a fizetség! Legutóbb közel 70 ezer forintot adtunk egy tonna hántolatlan tönkölyért, amiből a hántolás után nekünk hét mázsa marad. Ez szép ár. De a biominősítésért a gazdáknak is sokat kell dolgozniuk.
– Hol áll most a magyar tönkölybúza termesztése?
– Ahol húsz éve volt Németországban. Igazából most kezd elterjedni a világon.