(Lovas)sportot űznek belőle

Napjainkban az állami tulajdonban lévő Mezőhegyesi Állami Ménes Kft. viszi tovább a lovas tradíciót. Akkor volt itt utoljára igazán lótenyésztés, amikor még dolgoztak a lovak – vélekedik Gergely Imre, a mezőhegyesi ménes nyugalmazott szakembere. – Az itteniek úgy mondták, hogy esős időben a lovas kocsik tengelyének agyán bugyogott a sár. A kemény munka és a szakszerű tenyésztői tevékenység tette szívóssá és kitartóvá az itteni lovakat.

Gergely Imre azokról az időkről beszél, amikor a ménesbirtok még eredeti küldetését, a magyar lótenyésztés felvirágoztatását szolgálta. Három híres lófajta jött itt akkor létre. A nóniusz fajtát nehéz igás munkára, illetve a hadsereg igénye szerint tüzérhámos lónak tenyésztették. Egy ideig a mezőgazdaságban és a hadviselésben nélkülözhetetlen volt, ma már a génmegőrzést szolgálja. Jelenleg 120-130 közötti nóniusz tenyészállatot számlálnak.

A gidránt huszárlónak, illetve tiszti hátasnak szánták, ezt viselte meg leginkább a történelem. Alig maradt belőle, ám az utolsó pillanatban sikerült megmenteni. Mintegy kétszáz törzskanca lehet az országban, viszont a fajta az utóbbi időben jelentős nemzetközi sikereket ér el a háromnapos military versenyeken. Legjobb egyedeit külföldi élvonalbeli versenyzők viszik sikerre az olimpiai lovassportágban.

A mezőhegyesi félvér ló volt az alföldi parasztgazdaságok kedvelt igáslova, bár nyereg alatt is megállta a helyét. Újabban az alapító ménekre utalva Furioso–North Star néven régi magyar lófajtáink között tartják számon. Mindhárom fajta tenyésztésének alapvető gondja, hogy a szocializmus évtizedei alatt egyre inkább elszakadt a világban éppen akkor kibontakozó sportlótenyésztési irányzattól. Mire észbe kaptunk, a vezető lótenyésztő nemzetek – Németország, Hollandia, Anglia – már messze maguk mögött hagytak bennünket, a már csak múltjában lovas nemzetet.

Mezőhegyesnek van egy negyedik lófajtája, amelyet már a lovassport céljaira tenyésztettek ki, s 1984-ben mezőhegyesi sportló néven kapott állami elismerést. Jelenleg a nóniuszhoz hasonló nagyságrendben, tehát 120-130 körüli létszámban tenyésztik és versenyeztetik.

– A mezőhegyesi sportlovak képzése és minél piacosabbá tétele az elsődleges feladatunk – száll le az ötéves Apolló hátáról Jován Richárd, a ménes jelenlegi legjobb lovasa. – Lovaglásból élek, edzői képesítésem is van. Ismerem a mai magyar díjugrató mezőnyt, zömében nyugati sportlovakkal versenyeznek. Pénzes lótulajdonosok csábítottak már engem is nagy képességű ugrólovaik nyergébe. Visszautasítottam az ajánlatokat, hisz legfeljebb átmeneti anyagi előnyt jelentenének. Itt meg hosszabb távon is jók a feltételek, s kicsit büszke is vagyok, hogy Mezőhegyes versenyzője lehetek.

A sportlóistálló beosztása szerint Jován lovagolja a legtöbb lovat, noha a helybeli lovas szakmunkásképző diákjai is besegítenek neki. A másik két nemzetközi szintű díjugrató a Piroska testvérpár, Zoltán és Csaba. A fogatversenyzésben pedig Papp János már évek óta ostromolja a magyar kettesfogathajtó élmezőnyt nóniusz lovaival. A mezőhegyesi sportlovasok a kilencvenes évek végén voltak a legjobbak a hazai élmezőnyben. Az őstehetség Balogi András 1977-ben és ’79-ben volt díjugrató országos bajnok, 1978-ban pedig másik sztárlovasuk, Krucsó Ferenc nyert. Noha ő most is Mezőhegyesen él, fiai, Balázs és Szabolcs tehetséges díjugratóként külföldi színekben versenyeznek.