Ahol a ló szentség

Koren Csabáék udvarán minden a lovakért van. A szénabálák, az ötállásos boksz négy koromfekete nóniusszal, hátul kifutóval, lovaspályával. A házigazda forró tea mellett meséli, hogy szülei gyári munkások voltak, s már kisgyerekként faluról, lovakról álmodott salgótarjáni panellakásukban. Ceredi lányt vett el, aki most Salgótarjánban orvosasszisztens, egyetlen fiuk pedig Honda motorjára pattan, ha hazajön az egri főiskoláról, ahol turizmust, vendéglátást tanul.

Felesége szerint azt a két legdrágább sportot művelik, amelyek most ütköznek egymással. Mert a környék föld- és erdőtulajdonosai, akik fizetett vadőrként munkaadói Koren Csabának, nem szívelik a motorosokat. Pedig a férfi távlati, uniós pályázatokra alapozott lovasturisztikai vállalkozási terveiben fiának is szerepet szánt.

– Mezőgazdasági technikusként végeztem, de a lótenyésztéstől a lovassportokig mindent kitanultam. Mikor tenyésztőként dolgoztam Parádfürdőn, Szilvásváradon, a vadászat volt a hobbim. Most vadőrként, hivatásos vadászként a lovak, a fogathajtás szerelmese vagyok.
Mindig is a méneket szerettem, s egy baleset miatt az ugratásról a fogathajtásra váltottam. Mostani lovaimat tíz hónaposan vettem. Mind a négyen testvérek, hétévesek, s mintha a gyerekeim lennének. Ivartalanítani azért kellett őket, mert sokszor összeugrottak. A színük se véletlen, a fekete kevésbé kényes. És ez szívós magyar fajta, annak idején a hadseregben ágyúvonónak használták.

– Ceredet erdő veszi körül. Az új, elvileg már hatályos erdőtörvény a fogathajtást is érinti. Vagyis, ha nem a kijelölt patkós ösvényen hajt, megbüntetik. Erről mi a véleménye?
– Tudok róla, de itt még nincsenek kijelölt útvonalak. Inkább a motorozás a gond. A vadászok már kitiltják őket az erdőből, mondván, környezetszennyezők, zajosak, elriasztják a vadat. Hogy őszinte legyek, mivel a fiam is motoros, két tűz közé kerültem. A patkós ösvényt viszont helyeslem! Turisztikailag hasznos, mert a lovassportot így hivatalosan is „ösvényre terelik”. Nem új dolog ez nálunk sem. Mikor edzőtáborban voltam Bugacon, sok helyütt kitáblázták: „Lóval behajtani tilos!” Aki megszegte, megbüntették. A magyar ember majd megszokja a regulát. Pártolom azért is, mert 2006-ban létrehoztuk a Ceredi Lovassport Egyesületet, amivel tulajdonképpen a lovasturizmus hosszú távú terveit körvonalaztuk, bevonva a Felvidéket, kijelölve a lovastúra útvonalait. Például az Eger–Kazár–Cered–Losonc–Fülek–Serke–Domaháza útvonalon én afféle pihenő állomás lennék, ahol a lovakat elszállásolják, megabrakolják, nemkülönben a gazdáikat, mivel panziónk is van. Loska Jánosnak, a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség elnökének is tetszett, hiszen akkor télen is lehetne itt lovastábor, kocsikáztatás, sétalovaglás, gyerek- és felnőttoktatás.

– Vagyis igaza van a nejének, hogy az ön hobbija csak viszi a pénzt?
– Ha nem sikerül uniós pályázattal fejleszteni, viszi. A lovat nem lehet „üzemen” kívül hagyni, mint egy autót. Naponta háromszor „tankolni”, azaz abrakolni kell, ami az egyéb költségekkel együtt havonta legalább százezer forint. Ha nem volna földünk, ahol a takarmányt megtermeljük, és ha nem kötetlen munkaidőben dolgoznék, nem tarthatnék lovat. Akkor Cereden nem lennének nyári fogathajtóversenyek sem. De legyen bármilyen jövő, nekem akkor is lesznek lovaim. Az álmomat nem adom fel!