Zsugások aranykora

– Ráemelt, mert tökös – vélekedik hangosan az egyik játékos. – Szerintem csak megunta – szakért a másik. A kielemzett baseballsapkás suhanc szégyenlősen bólint: csak azért tett komoly téteket kezdetben gyengének látszó lapjára, mert a csendes vesztő szériából elege lett. Mázlija volt: utóbb olyan lap került le az asztalra, amellyel szép summát kasszírozott.

A póker népbetegséggé kezd válni Magyarországon. Miközben az egész világon arról dúlnak a viták, hogy mekkora a szerepe a játékban a szerencsének, illetve a játéktudásnak, a kártyaklubok szaporodnak, és az interneten is egyre többen játszanak. Több pókerklubba is ellátogattunk, de a legtöbb helyen nem fogadtak minket szívesen. Érthető, hiszen pénzben játszani elvileg csak kaszinóban szabad, tét nélkül játszani viszont nincsen sok értelme. Az ellentmondást javarészt úgy hidalják át a klubok, hogy a pókert sportnak tekintik, és egyesületeket hoznak létre. Ezek elvben csupán a tagoknak szerveznek ingyenes – freeroll – játékokat, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy aki belép a terembe, azzal rögtön aláíratnak egy belépési nyilatkozatot. Az ingyenes játék csak annyiban nem kerül pénzbe, hogy nem érmék, hanem zsetonok forognak az asztalon, de ahhoz, hogy beszállhasson az ember, rendszerint be kell fizetni egy bizonyos összeget. Az első néhány helyezettre nyeremény vár: ezen a versenyen épp egymillió forint üti a győztes markát.

Az egész rendezvényt szemtelenül fiatal emberek bonyolítják le: a szervezők között egyetlen harminc körüli férfit látok, rajta kívül senki sem látszik többnek huszonötnél. A helyszín kicsit füstös és kopottas, de az események óraműszerűen zajlanak, olajozottan váltják egymást az asztaloknál az osztók, számítógép vezérli a nagyobb váltásokat. A teremben szinte fülsüketítő módon csörögnek a zsetonok: a játékosok kupacba rakják, széthányják, görgetik, csörgetik, csattintgatják a műanyag lapocskákat. Pufidzsekis, autónepper külsejű fazonokat éppúgy látni, mint elhízott, szemüveges, szemmel láthatóan informatikus srácokat – sőt, mintha jellemzően az utóbbiak állnának nyerésre.

– Nem megy annyira a játék mostanában – közli egy kerekded, körszakállas fiú az előtérben. – Egész vasárnap játszottam az interneten, és plusz harmincezerrel zártam. Úgy megharagudtam, le is tiltottam magam egy hónapra.
– Miért? – kíváncsiskodom. – Egy nap alatt az nem rossz pénz.
– Egy nap meg egy éjszaka. És az én szintemen ez nagyon gyenge bevétel.
– Miért tiltottak ki?
– Én tiltottam ki magam. Felelősségteljes szerencsejáték: ha érzed, hogy nagyon rákaptál, akkor egy tiszta pillanatodban kitiltod saját magad, és a program meghatározott ideig nem enged belépni. Az élő készpénzes játékok se mennek mostanában, ebben a városban egyszerűen nincs pénze az embereknek.

Az egyik osztó – hívjuk Zolinak – vállalja, hogy kalauzol egy keveset a teremben. Magyarország egyik legjobb internetes játékosa előtt szép kupac zseton tornyosul, miközben az ölében lévő hordozható számítógépen egy magas díjazású online versenyen is játszik. Barátnője próbálja felmérni, mennyi jövedelmet visznek haza ma este, tőlem érdeklődik, hogy hányadik helyig fizet a verseny – pechjére fogalmam sincs.

Az egyik fő rivális egy húszévesnek is alig látszó, vékony arcú srác, akinek megvető arckifejezése még akkor is rossz érzést kelt az emberben, ha mosolyog.
– Korábban osztó volt – meséli róla Zoli –, majd örökölt egy milliós nagyságrendű összeget, és azóta egyre felfelé ível a bankrollja. (A bankroll a játékra elkülönített összeget jelenti: minél nagyobb ez, annál nagyobb tétű versenyeken indulhat a játékos, és annál többet nyerhet.)
– Úgy látom, az osztók nagy része egyetemista vagy friss diplomás. Nyilván nem ezt szánják végállomásnak.
– Én például földrajztanárként végeztem, de a diplomám a polcon fogja a port. Van, aki az itt gyűjtött tapasztalatot profi játékosként kamatoztatja, de hosszú távon osztónak lenni sem rossz. Ha bekerül az ember egy kaszinóba, ott a magas jattok miatt akár heti három-négyszázezer forintot is lehet keresni.

A verseny a nagy tét ellenére is elég barátságosan zajlik: az emberek erősen koncentrálnak, de nem az életükért küzdenek. A fődíjat végül – maga mögé utasítva a rettegett online játékost is – a fanyalgó arcú srác viszi el: még egymilliót rak a családi örökséghez.

– Sikersztoriból ennyi elég is. Beszéljünk arról, aki veszít – javaslom Zolinak.
– A játékosok 5-10 százaléka az, aki ebből megél, másik ugyanennyi hol nyer, hol meg veszít, de körülbelül nullára jön ki. Nyolcvan százalék folyamatosan bukóban van. A nagy részük keveset kockáztat; vagy sokat költ ugyan, de annyi a pénze, hogy nem számít neki. Végül vannak szenvedélybetegek. Olyat is láttunk már, aki autót, házat, mindent belebukott az asztalba.
– És amikor az autót már elbukta, és a ház árát hozza be, akkor nem szóltok neki, hogy elég lesz?
Kérdésemre Zoli cinkosan elmosolyodik:
– Esetleg akkor, ha nagyon jó ismerősről van szó. Alapesetben nem szívesen akadályozzuk meg, hogy valaki itt költse el a pénzét. Elvégre mi sem vagyunk ellenségei saját magunknak.