Kis bölényfű, nagy szeretet Lengyelhonban

Kacsapástétom az előétel, aztán jön az erdeigomba-leves, majd a Visztulából kifogott pisztráng kásával, a desszert pedig almás rétes. Ez utóbbi olyan, mint a magyar, jegyzi meg a konyhafőnök, majd hozzáteszi, hogy gulyást is főznek, elvégre ők is az Osztrák–Magyar Monarchiához tartoztak. Cieszynben vagyunk, a lengyel–cseh határon fekvő, ódon hangulatú kisvárosban, amelyet a trianoni békeszerződés kettészelt.

Bár a város neve boldogságot jelent, lakóit alaposan megtépázták a történelem viharai, sok lengyelnek menekülnie kellett, amikor a csehszlovák állam a városért harcot indított ellenük. Most már szabadon át lehet sétálni az Olza folyó hídjain, de tény, hogy a legtöbb műemlék a lengyel részen található. A várdombról festői kilátás nyílik a lengyelek Velencéjére, ahol valaha nagyon szerették Sissit, Ferenc József feleségét, akinek legszebb portréja itt tekinthető meg. A rengeteg látnivaló miatt a város jobbára az idegenforgalomból él meg, az iparáról híres Szilézia ezen részén már csak néhány kisüzem működik.

Magyar kapcsolatokra lelünk a pszczynai várkastélyban is: a vár a középkorban a Thurzó családé is volt. A lélegzetünk is eláll a gyönyörű, korabeli berendezésektől, melyeknek nyolcvan százaléka épségben maradt fenn az utókorra, ami ritkaságnak számít Lengyelországban. Mostani tulajdonosa a vár mellett egyéb látványosságról gondoskodott: a kihalás szélére sodródott eu¬ró­pai bölényt egy vadasparkban őrzi meg az utókornak. Ez a robusztus állat tekint ránk a Zubrovka vodka címkéjéről is, hiszen a jellegzetesen lengyel ital különleges ízét a bölények által kedvelt gyógyfű adja meg – s állítólag serkenti a nemi vágyat. Természetes, hogy veszünk belőle, de már Bielsko-Bialában, egy másik csodálatos városban, amely hajdanán szintén ketté volt választva. A települést átszelő kis folyó jelentette az osztrák–lengyel határt, s Bielsko szintén a Monarchia része volt. Épületeinek stílusa miatt szinte úgy érezzük, mintha Budapesten járnánk, de kis Bécsként is szokták emlegetni.

Ősrégi várát, amelyet nemrég újítottak föl, azért is érdemes megnézni, mert megint bejön a magyar vonal: a középkorban több mint száz évig egy magyar nemesi család tulajdonában volt, ők virágoztatták föl a textilipart. A város később a Polski Fiatok gyártásáról lett híres. Most pedig azzal dicsekedhetnek lakói, hogy az országban náluk legalacsonyabb, ötszázalékos a munkanélküliség. Hogy ezt fenn is tartsák, sok mindent elkövetnek, például fejlesztik az idegenforgalmat, most éppen az óvárost újítják föl. Télen pedig jönnek a síelők, hiszen a város fölött magasodó Szyndzielna-csúcs a kabinos felvonóival igazi paradicsom a hósportok szerelmeseinek.

Csakúgy, mint Szczyrk, ahol hatvan kilométernyi síterep található, mintegy húsz felvonóval. Az ötezer lakosú kisvárosban nyolcezer szálláshely van, vagyis itt mindenki úgy építkezett, hogy vendégeket tudjon fogadni. A sífelvonók nyáron is működnek, hiszen akkor is kedvelt kirándulóhely, s a turisták nemcsak erdei kiránduláson vehetnek részt, hanem megnézhetik az egyik legszebb lengyel fatemplomot.

Nem messze ide található a Sziléziai Beszkidek másik síközpontja, Wisla, melynek lakói arra büszkék, hogy itt ered a Visztula, illetve itt született és itt is él Adam Malysz, többszörös síugró-világbajnok. A harminchárom éves fiatalember olyan nagy népszerűségnek örvend, hogy egy múzeumban állították ki érmeit, eszközeit, sőt egész alakos szobrot csináltak róla, mégpedig fehér csokiból. Lehet, hogy ezt valaki túlzásnak tartja, de az átutazónak újra csak az jut az eszébe, hogy a lengyelek nagyon odafigyelnek saját értékeikre. Kíváncsiak országukra, s ahol csak megfordultunk, mindenhol azt mondták, főleg belföldi turisták jönnek hozzájuk. A hegyekben nincs holtszezon, még le sem esett az első hó, és máris telt ház volt egy négycsillagos, 560 szobás, óriási szállodában, amiben aquapark is van. És így van ez a szomszédos Ustronban is, ahol szintén jókat lehet síelni, kirándulni, no meg gyógyulni. A gyógyüdülőhelyként ismert kisváros, Hajdúnánás testvértelepülése ugyanis kétezer szanatóriumi hellyel várja a betegeket.

De virágzik errefelé a falusi turizmus is, mert sokan kíváncsiak arra, hogyan élnek ma a gurálok, azaz a hegyi emberek utódai. Ha nem is olyan sokan, mint régen, de ma is foglalkoznak még juhtenyésztéssel, és nemcsak a bárány meg a tej, hanem a gyapjú miatt is. Fonalat készítenek belőle, abból meg különböző ruhákat. Itt még él a népművészet, az emberek népviseletbe öltöznek vasárnaponként, ha például elmennek az istebnai templomba, de a hétköznapi ruháikba is beépítik a népi elemeket. Az asszonyok gyönyörű csipkéket horgolnak, még az angol királynőnek is jutott belőlük. A férfiak pedig eljárnak dolgozni szállodákba, erdőgazdaságokba, építkezésekre. És zenélnek. Olyan népi együtteseket alakítanak a falvakban, amelyek bejárják a világot saját készítésű hangszereikkel. Ezekből ízelítőt is kaptunk abban az eredeti berendezésekkel felszerelt tájházban, amiben a Négy páncélos és a kutya című filmsorozat egyik részét is forgatták. Tulajdonosa is szerepelt a filmben; amúgy híres népi gyógyító volt és zenélt.

Ottani népzene szól a legtöbb falusi csárdában, egy hangulatos és nagyon ízletes vacsora közben is. Zsurek levest eszünk meg gombás húst nagyon sok zöldséggel, mert a lengyelek igyekeznek egészségesen étkezni. Hozzá természetesen jó lengyel sör dukál, mondjuk Tychyből vagy Zywiecből, a nálunk is ismert táncos sör hazájából. Be is mehetünk mindkét sörgyárba, hiszen a gyártás nyílt titok, az interaktív elemekkel felszerelt múzeumok pedig az idegenforgalom részei.

Amíg mi önfeledten sörözünk, a zywieci főtéren, a fagyos szélben jól öltözött emberek állnak a templom előtt. Vasárnap délelőtt van, és ők már nem fértek be a templomba, így hangszórókból hallgatják a misét. Ekkor döbbentem rá, hogy errefelé már nem nagyon találtunk magyar vonatkozású dolgokat...