A telit szereti, de az üreset gyűjti

Közismert alakja a nyírségi megyeszékhelynek a fürge mozgású, gyors észjárású, mindig kifogástalan eleganciájú újságíró és lapkiadó. Nekem is ezer éve jó cimborám, de az irodájában évek óta nem jártam, így aztán kis híján hanyatt esem, mikor benyitok a másfél szobás lakásba.

– Én mondtam! – szabadkozik, és egy kanapé felé int, hogy ott talán leülhetek. Az a legkényelmesebb ülőalkalmatosság, így tehát akár megtisztelve is érezhetem magam, de körbepillantva azért egy kis gonosz gondolat is átvillan rajtam: vajon véletlen-e az, hogy pont az én székem esik legmesszebbre a vitrinektől?!

A vitrinek őrzik ugyanis a kincseket. Rogyásig megrakva mind söröspoharakkal, a kétdecisektől a kétliteresekig. Míg fészkelődünk, kiderül, három tucat országból vagy ezer poharat őriz, és annak ellenére, hogy a polcokon egy mákszemnyi hely sincs már, eszébe sincs abbahagyni a gyűjtést.

Ennyi üvegpohár, -korsó, -kupa láttán csak tátja az ember a száját, s nem jut eszébe okosabb kérdés, mint az, hogy te melyikeket szereted a legjobban?

– Amelyik tele van – érkezik a logikus válasz, s ezek után nem is játszom tovább a riporter szerepét, hagyom, hogy Zoli beszéljen.

Az elején kezdi. Tizenöt éve, az örökösföldi albérleteskedése idején kapott a barátjától két üveg belga sört meg egy poharat. Az italt megitta, a poharat meg eltette. Mire észbe kapott, a sörösüzletekben már nem is a nedű, hanem a poharak érdekelték inkább. S miután munkája miatt rengeteget utazik, alkalma is nyílt a legkülönfélébb serfőzdékbe eljutni.

Ő képes volna órákat beszélni a poharakról, engem viszont jobban izgatnak a nedűk. Az érdekel, hol főzik a világon a legjobb sört, mire úgy néz rám, mintha arról faggatnám, hogy ki nyeri az idei BL-trófeát.

– A fociban amúgy a Barcelona a legjobb, de sörfőzésben a belgák. Pontosabban a flamandok és a vallonok. Van ott egy kolostori sör, a Vestvleteren, aminek sehol sincs párja. Az első világháború nagy gázütközetei is arra zajlottak, de ezt csak azért mondom, hogy a térképen el tudjuk helyezni a városkát meg a főzdét. Természetesen saját termesztésű, friss komlóból főzik, és olyan elképesztően finom, hogy nem lehet elmondani. Nem csak az én véleményem ez, nemrég volt egy világszavazás, ott is ez győzött. Kicsit krémszerű, egyszerre édes és keserű, gyümölcsös és enyhén csokoládés, karamellás háttérízzel. És bivalyerős, 10,2%-os, ha ki akarok babrálni a cimboráimmal, ezt itatom velük. Három üveg után már dadognak. Igaz, csak ritkán szórakozom ezzel, mert drága mulatság: nálunk 3300 forint egy üveggel, ha idehaza nagy ritkán felbukkan egy-egy belőle. Egyébiránt a kolostorban, ahol főzik, limitálják a megvásárolható üvegek számát: csupán hatot vihet egy-egy vevő belőle.

Szóval a poharak! Három beszerzési forrás létezik: vagy baráti ajándékba kapja az ember, vagy megveszi, vagy az ivóban lepik meg vele. Az egyik kedves poharát például úgy szerezte meg Rómában, hogy lehajtván a sörét, megkérdezte a pincért, megvehetné-e a poharat, mert a gyűjteményéből már csak ez a fajta hiányzik. Egy percen belül két becsomagolt poharat adtak át, ingyen.

Eddig főleg nyugaton kutakodott, egy ideje azonban rájött, már tőlünk keletre is érdemes szétnézni. Erdélyben például, Nagyszebenben nyílt egy üveggyár, ami német serfőzdék ritka üvegpoharait is gyártja, néha a boltokban is lehet azokból kapni. S ami az igazi nagy meglepetés: Ukrajna. Az ott készített sörök máris első rangúak, holnap pedig a legjobbakkal is versenyre kelhetnek. A poharakon viszont még van javítanivalójuk. Ő addig is igyekszik megvalósítani a másik nagy tervét: szeretne a Magyar Korsó- és Pohárgyűjtők Egyesületének tagjává válni. Ezer pohár talán elég lesz ehhez.

Amúgy az elsőt, azt a belga poharat már rég eltörte valamelyik cimborája.