Juhé, még van csuhé!

– Idővel nem lesz elég alapanyag, a gépek tönkreteszik a kukoricát – ez az első mondata Robotka Lászlónak, akinek a csuhé szinte olyan, mint másnak a levegő. Amit a gépek szétroncsolnak, az már használhatatlan. Azok voltak az aranyidők, amikor kézzel szedték a kukoricát, mert akkor épen megmaradtak a csöveket borító száraz levelek.

– A csuhéfonás mindig téli elfoglaltság volt, aprólékos munka. Megélni soha nem lehetett belőle, de hozhatott egy kis pluszt a konyhára – mondja a Tokodon élő Robotka László, aki a ’70-es években, a művelődési ház igazgatójaként alapította a csuhékört. Közel 40 asszony járt össze, a kezdők egyszerű lábtörlőket, a profibbak szatyrokat készítettek. A tokodi csuhékör fogalommá vált, de mára csak négyen maradtak. Pedig nemcsak egy régi kismesterség felélesztéséről van szó, hanem egy olyan természetes hulladék hasznosításáról, amelyből használati tárgyak készíthetők.

– Voltam már számos külföldi országban, és tanítottam a csuhézást. Ott különös hangsúlyt kap, hogy a hulladék újrahasznosításáról van szó. Ráadásul a csuhé természetes anyag. A csuhézás a közös nyelv – meséli a házigazda, aki anno elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet, és működteti kézművesházát a faluban.

A csuhéfonás nem egyszerű dolog. A száraz levelet langyos vízbe kell mártani, hogy lehessen sodorni, tekerni. A nagyobb tárgyak fasablonok segítségével készülnek. Egy hétbe is beletelhet, mire egy-egy komolyabb darab összeáll. Hogy hány levél szükséges egy nagyobb tárgyhoz? Akár több ezer is. Eleink még a székek ülését vagy a ládikók tetejét is csuhéból készítették. És ha jó szakember fabrikálta, időálló darabok voltak. Ha elkészül, kénlapot égetnek, s annak füstjébe teszik, hogy egységes fehér színt kapjon.

Az, hogy kevés az alapanyag, nemcsak a gépi aratás rovására írható. Hiszen állattartás sincs, így fölösleges annyi takarmánykukoricát ültetni, mint hajdanán. Mert csak abból lehet csuhézni, a csemegekukoricának be sem érik a levele. Az is fontos, hogy időben leszedjék a száraz leveleket, mert ha nagyon megázik, könnyen penészedik. Igaz, a dísztárgyaknál még el lehet rejteni a kissé hibás darabokat, de az már nem az igazi.

A kézműves szerint előfordulhat, hogy előbb-utóbb nem lesz utánpótlás a csuhéfonásban. Igaz, játszóházakban tanítják az apróságoknak e régi mesterség csínját-bínját, de az általában egy-két órás fellángolás az érdeklődők részéről. Legalább két év intenzív gyakorlás kell ahhoz, hogy valakiből igazi csuhés legyen. Akkor már tud apró trükköket, technikákat, amiket maga kísérletezett ki. Robotka Lászlónak is vannak ilyen munkái, de arra a legbüszkébb, hogy saját tervezésű angyalkái karácsonykor ott lógtak a párizsi Notre-Dame karácsonyfáján.