Csak az akasztófa segíthet?

– Egy sztárügyvéd, aki több mint hat évtized alatt igen sok elvetemült bűnözőt is védett, igencsak megosztja a közvéleményt…
– Alapvető szemléletbeli hiba él az emberekben, amiért nem szeretik az ügyvédeket. Hogy tudnak gyilkost védeni? – sokan így teszik fel a kérdést. Holott a védőügyvédnek egyáltalán nem kell azonosulnia a védencével, és nem az a végső célja, hogy minden bűnöst felmentsen.
– Az ember kívülállóként akkor is érez egyfajta meghasonlást: ön magánemberként hiába ítél el mélységesen egy gyilkosságot, hivatásából fakadóan a tárgyalóteremben mégiscsak a lehető legkisebb büntetésért küzd.
– Alapelvem, hogy csak akkor vállalom el egy gyilkos védelmét, ha beismeri és megbánja a tettét. Ezután az én feladatom az, hogy a bűnösre a tettéhez mérten szabják ki a büntetést, és ne kapjon súlyosabb tételt a megérdemeltnél. Gondoljon csak bele: nem mindegy, hogy valaki 12 évet vagy életfogytiglant kap.
– Egy védőügyvédnek „hivatalból” minden bírói ítélet igazságtalanul magas büntetésnek számít védence számára?
– Sosem mondom azt, hogy egy ítélet igazságos. Legfeljebb törvényes lehet. Az igazság ugyanis nagyon képlékeny dolog, helytől és időtől függ az értelmezése. Ha nálunk valaki ellop egy tyúkot, rálegyintünk – Szaúd-Arábiában ezért a tolvajnak levágják a karját. A hetvenes években például tisztességtelen haszonszerzés címén négy évre bezárták azt az embert, aki a konzervgyáraktól felvásárolta az egyébként szemétbe dobott meggymagkészletet, elültette, facsemetéket nevelt belőle, majd azokat továbbadta – napjainkban leleményes vállalkozónak számítana, akit mindenki irigyel a briliáns ötletéért.
–  Nem értem: aki ilyen humánusan gondolkodik még a gyilkosok megérdemelt büntetéséről is, hogyan lehet a halálbüntetés visszaállításának élharcosa?
–  Az embernek joga van az élethez. Ahogy a szabadsághoz is. Sőt, vannak, akik a szabadságot többre becsülik az életüknél is; ilyenek például 1848 vagy 1956 hősei. Ha a bűnösöktől nem vehetjük el az életüket, ugyan mi tart vissza minket attól, hogy kinyissuk a börtönkapukat és hazaengedjük a bűnözőket?!
– Vitatható, hogy mi a nagyobb büntetés: egy börtön mélyén, bezárva sínylődni hosszú évekig, évtizedekig, a halálig, vagy egy pillanat alatt, fájdalom nélkül elvenni valaki életét, megszabadítva ezzel a bűnöst a tépelődéstől, a lelkiismeret-furdalástól…
– Sok igazság van abban, amit mond. Mégis hiszem, hogy a halálbüntetésnek elrettentő hatása, viszszatartó ereje lenne a jövőben a többiekre nézve. Ha egy ember mondjuk azt forgatja a fejében, hogy elteszi láb alól a haragosát, igenis máshogy esik a latba, ha az előre kitervelt szándékkal, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért „akasztófára” lehet jutni vagy „csak” becsukják érte.
– Az ön számára nem félelmetes a gondolat, hogy a halálbüntetés visszafordíthatatlan?
– Több mint hatvan év alatt egyetlen olyan ügyről sem szereztem tudomást, melyben ártatlan embert végeztek ki. Olyan esetet viszont ismerek, melyben a bűnös nem érdemelt volna halálbüntetést.
– Mondana példát?
– Annak idején a híres-hírhedt tavernás gyilkos korábban már ült négy évet szemérem elleni erőszakért. Aztán később elkapott egy kislányt, behúzta a Halászbástya alatti tavernába és erőszakoskodni kezdett vele. A kislány ellenkezett, kiabált, mire az erős fizikumú, ejtőernyős férfi megrémült, egy téglával szétverte a fejét, majd még harmincnégy késszúrást ejtett rajta. A férfi beszűkült tudatállapotban azt sem tudta, mit cselekszik. Úgy gondolom, ezért 15 évet vagy akár életfogytiglant is megérdemelt volna, de nem halálbüntetést.
– Már bocsánat, de józan paraszti ésszel mérve igenis megérdemelte. Mit tud ön felhozni a mentségére?
– A tettére nincs bocsánat. De azért gyilkos és gyilkos közt óriási a különbség, ha az egyik (mint a tavernás) pánikba esve, hirtelen cselekszik, a másik viszont kitervelten, gonosz módon hajtva végre tettét. Mint például az a nő, aki két gyermeket ölt meg úgy, hogy sósavat itatott velük. A kicsi gyötrelmes szenvedéseit a nagynak végig kellett néznie, sőt az asszony még mondta, mutatta is neki, mi várja. Hiába menekült a gyerek az ágy alá, rá is sor került…
– Mi volt a legnagyobb eredmény, amit elért a tárgyalóteremben?
– Az úgynevezett nadrágos gyilkos 4 év 8 hónapig ült előzetesben, ezalatt háromszor halálra ítélték, majd az ítéletet mindig hatályon kívül helyezték. Negyedszerre tárgyaltuk, a férfi mindvégig kitartott az ártatlansága mellett. Az egyetlen bizonyíték ellene egy feltűnő, piros kockás nadrág volt, amelyen mindkét áldozat vérét azonosították. Négy tanú állította, hogy ebben látták a gyilkost. Elhangzott a vádbeszéd, és az én védőbeszédem következett volna, amikor támadt egy ötletem. Bizonyítási indítványt terjesztettem elő, ami nem tilos ugyan, de a „végjátékban” már nem szokás. Egyszerűen azt indítványoztam, hogy a vádlott próbálja már fel azt a nadrágot. Ez majdnem öt év alatt senkinek nem jutott eszébe. A férfi hiába fogyott 28 kilót a bezárása óta, még úgy is csak a térdéig ment rá a nadrág… Halálbüntetés helyett szabadságot kapott.
– Van ügy, amit nem vállal el?
– Sosem volt például lakásmaffiás ügyem. Semmilyen körülmények között nem védek olyat, aki magatehetetlen embereket vagy jogban járatlan időseket foszt meg az otthonuktól, kizárólag a saját nyerészkedése céljából. Nekem nagyon fontos az otthon szentsége. Tudja, ha ilyenkor, késő ősszel, péntek délben hazaindulok az irodámból, mikor belépek a lépcsőházba, máris jobban érzem magam. A lakásban előveszek valami nassolnivalót, felbontok egy üveg pezsgőt, üldögélek a fotelemben, és az sem zavar, ha a kutyám kinézi a számból a falatot. A magam módján boldog vagyok.
– A pezsgőtől olyan emelkedett az egész…
– Valóban van abban a pillanatban valami ünnepi, amikor véget ér egy dolgos hét. Pláne az én koromban! Jólesik pénteken elereszteni magam és kicsit rózsaszínben látni a világot. Negyvenöt éven át a feleségem várt haza; három éve vesztettem el. Ő is ügyvéd volt, szavak nélkül értettük egymást. A pezsgő tompítja a hiányát.
– Irigyelhetik a férfitársai, önt gyakran látni gyönyörű fiatal hölgyek körében.
– Üzenem nekik: a Balaton szépe is nálam dolgozik! Immár hagyomány, hogy minden évben az Operabálra elviszem a hölgyeket. Ezenkívül a legegyszerűbb helytől a legmenőbb étteremig járunk ebédelni, hogy „kóstolják meg” az élet minden ízét, tanuljanak meg mindenhol viselkedni – ezek fontos erények egy ügyvédnél.
– Honnan ez a szellemi-testi kondíció önben?
– Hetvenöt éves koromig naponta körbefutottam a Margitszigetet, ami öt kilométert jelent. Ha nem hiszi, hozok tanúkat! Néha nehezemre esik már a mozgás, de ha egy éjszakát kihagyok, rosszul érzem magam.
– Hogy értsem ezt az éjszakát?
– Nagy találmányom, hogy a híradók után lefekszem aludni, majd éjfélkor felkelek mozogni: mindennap 45 percet tornázom két 10 kilós súlyzóval. Kettő körül viszszafekszem, és reggel frissen ébredek. Nekem ez bevált.
– Ön szerepelt egy gasztronómiai témájú könyvben, amely száz híres ember száz kedvenc ételét mutatta be. Mi köze önnek a konyhaművészethez?
–    Nemes egyszerűséggel: az evés és az ivás élvezete. Sokáig őrizgettem egy palack negyvenéves grappát és egy 1920-as tokaji aszúeszenciát. A 89. születésnapomkor felvittem mindkettőt Galyatetőre, és a barátokkal megittuk. Fenséges volt! Én már nem bízhatok a következő évfordulóban, de a jóból nem szeretnék kimaradni, amíg csak lehet...