Benne megvan az X

– Mennyire dühített, amikor végül is a nézők szavazatai alapján a három versengő csapatodból az egyik duó kiesett?
– Bármennyire is sajnálom a mindenkori kiesőket, azt alapvetően helyesnek tartom, hogy a közönség döntse el, a jövőben kikre „vevő”, kiket szeretne hallgatni. Még akkor is, ha a nézőknél olykor a szimpátia többet nyom a latban, mint a tehetség. A zsűri feladata kezdetben az volt, hogy a sok száz jelentkezőből kiválassza a szereplésre érdemes jelölteket – de a nézők szeretetét és szavazatát az énekeseknek maguknak kell megszerezni.

– Az X-Faktor különlegessége a többi tehetségkutató műsorhoz képest, hogy a zsűri nemcsak bírál, majd hazamegy, hanem a legjobb 12 énekest négy kategóriába osztották, és most már a zsűritagok is megméretnek, a versenyző csoportok mentoraiként. Műsor közben jól érzékelhető rajtatok ez a versenyszellem, a feszültség…
– A néző ezzel csak nyer! Ugyanis az egymással is versengő mentorok sokkal többet és lelkiismeretesebben foglalkoznak az énekeseikkel, és ezáltal magasabb színvonalú, élvezetesebb műsor jön létre. Ráadásul éppen ez az a tanulóidőszak, amikor a legnagyobb szüksége van a fiataloknak arra, hogy valaki a jó irányba terelgesse őket. A jó hang ugyanis „csak” egy erős alap ahhoz, hogy valaki építkezzen rá.

– Szeretném hallani egy zenei producer szájából, még mi kell a sikerhez!
– A zene nem atomfizika; ha bizonyos adottságok megvannak valakiben, sok minden praktika megtanulható hozzá. Például az énekesnek a mikrofonnal intim viszonyba kell kerülnie, ha akarja, ha nem – olyan ez, mint egy jedi harcosnak a lézerkard. Sok versenyzőnél megfigyeltem, hogy a bennük buzgó energia vagy épp a bizonytalanság a mikrofonnal való babrálás, vagyis a „mikrofon-toskodás” formájában sül ki, ami idegesítő a néző számára. Fontos a dal és a gyermek fekvése is: akinek kevés hangja van, az ne Celine Diont énekeljen, hanem valami egyszerűt és dögöset.

– Apropó, bizonytalanság! A szívem szakadt meg, mikor a válogatókon sok kiváló hangú énekest „megevett” a lámpaláz. Kicsit igazságtalannak éreztem…
– Pedig nem az. Él egy városi legenda, miszerint az igazi rock and roll 90 százalék magabiztosság és csak 10 tehetség. Még ha ez nem is pontosan így van, jól szemlélteti, hogy az előadó-művészetben mennyire fontos az egészséges önbizalom. Egy csodálatos hangú, ám bizonytalan énekes feleannyira sem fog csillogni, mint az, aki képes 100 százalékig bedobni magát. Labilis emberi alapra nem lehet erős szakmai várat építeni, mert összeomlana az élő adás nyomása alatt.

– Úgy érzem, neked a csapatokkal nehezebb dolgod van, mint a másik három mentornak a szólóénekesekkel.
– Így igaz, de ettől ez nagyobb kihívás. Az az igazság, hogy a nemzetközi statisztikák ismeretében nem reális célkitűzés, hogy megnyerjük a versenyt. Angliában például az X-Faktor hét éve alatt sosem végzett csapat az élen. Legtöbbször férfi előadó győzött, mivel a szavazók többsége rajongó nő. Nálunk is ez a tendencia érvényesült. Tehát én arra hajtok, hogy a Nonstop-fiúk és a Nyári lányok minél tovább versenyben maradjanak és minél színesebb repertoárral „tegyem sínre” a leendő karrierjüket.