Megszelídítem a veszélyt

– Jó messzire esett az alma a fájától!
– Nem biztos, hogy édesapám (Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke – a szerk.) választotta a veszélytelenebb mesterséget. Meglehet, a politikus munkája több kockázattal jár, mint a kaszkadőré. Eredeti végzettségét tekintve pedagógus, író. Én is tanítok, mégpedig lovaskultúrát a Testnevelési Egyetemen, illetve a Szent István Egyetemen. Életre hívtam a Fehérlófia Lovas Népfőiskolát, most ennek felépítésén és működtetésén ügyködöm. És írok is: Emerson & Tsa címmel megjelent egy meseregényem. Hazulról hoztam a történelem, az irodalom szeretetét, s ezeket kamatoztathatom kaszkadőrként. A filmek révén letűnt korokba repülhetek vissza.

– Elnézve a bemutatkozó videóját, meglepően sokféle mutatványra képes!
– Hiába vannak a magyar kaszkadőrök a világ legjobbjai között, nyugati kollégáikkal ellentétben nem engedhetik meg maguknak, hogy csak egy-egy részterületre specializálódjanak. Minden filmes alkalmat meg kell ragadni, s ehhez sokirányú előképzettség kell.

– Mikor dőlt el, hogy ezt a pályát akarja?
– Ahogyan generációm majd’ minden tagjának, így nekem is meghatározták a gyerekkoromat a Winnetou-filmek és persze A Tenkes kapitánya tévésorozat. Arra is élesen emlékszem, mikor általános iskolásként eljutottam egy nemzetközi cirkuszi előadásra, ahol a kozák trükklovasok voltak a legnagyobb hatással rám. A szünetben elvonultak előttem a lovak – mai napig orromban érzem az illatukat! –, és arról álmodoztam, ha majd nagy leszek, pontosan ezt fogom csinálni. Ez valóra is vált, nem egy hasonló show-ban szerepeltem, többek között kozák trükklovasokkal.

– Mi volt az első kaszkadőrmunkája?
– Édesapámat 1993-ban kérte fel Szörényi Levente, hogy írja meg az Attila – Isten kardja című rockopera szövegkönyvét. A darab rendezője, Koltay Gábor lovasokat is akart szerepeltetni a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahol a produkciót bemutatták. Bár nem szokásom, valami oknál fogva mégis felvetettem, mi lenne, ha én lennék az egyik lovas, a másik kettő pedig hortobágyi csikós barátaim. Senki nem ellenkezett a stábból. Hirtelen kaszkadőr- és rocklegendák közt találtam magunkat, akik azt várták, hogy jön majd egy elkényeztetett politikuscsemete a haverjaival. Ehhez képest három igazi hortobágyi betyár érkezett, akik szőrén ülték meg a lovat és pattogtatták a karikás ostort.

– Honnan ismerte a hortobágyi csikósokat?
– Filozófia szakra jártam az egyetemen, 18 évesen én voltam a legfiatalabb a csoportban. Nemhogy a társaimmal, de a tantárggyal sem találtam kapcsolódási pontokat. Az első félév végére majdnem depressziós lettem, legjobb úton haladtam ahhoz, hogy alkoholista entellektüelként kocsmákban váltsam meg a világot. Ekkor futottam össze egy régi ismerősömmel, aki néprajzosként hortobágyi gyűjtőútra indult, és magával cipelt. Egy évet töltöttünk csikósok között, életem meghatározó élménye lett. Szellemileg-lelkileg megerősödve tértem vissza a fővárosba, az egyetemet is elvégeztem. A sorsomat azonban eldöntötte a margitszigeti előadás, ott kérdezték meg tőlem a kaszkadőrök, volna-e kedvem folytatni.