Tenni kell, nem irigykedni!

Vidékfejlesztésről szólhatunk milliárdok nyelvén, beleszőhetjük a magasztos politikát is – mi azonban ezeket száműztük a miniszterelnökkel folytatott beszélgetésünkből. Együtt járjuk be képzeletben az országot, és szembetűnő különbségeket tapasztalunk a Dunától nyugatra és keletre. Vidéken gyakran megszólítják Gyurcsány Ferenc kormányfőt: magasabb nyugdíjat, jobb közlekedést, több állást szeretnének.

InterjúBorzák Tibor2007. 08. 31. péntek2007. 08. 31.
Tenni kell, nem irigykedni!

– Eljön velem vidékre?
– Sőt, milyen szívesen lennék most is inkább vidéken.
– Sokat járja az országot?
– Hivatali munkák miatt heti egy-két alkalommal. De hétvégeken magánemberként is gyakran útra kelek, a minap például a Somogyi-dombságban lovagoltam. Gyönyörű falvak vannak arra, mennyivel kényelmesebb ott, mint tárgyalótermekben ülni.
– Ilyenkor ki tud kapcsolódni?
– Azért a lóra oda kell figyelni, egy pillanatra sem szakadhat meg a kontaktus köztünk. Persze egy-egy napra, egy-egy órára ki tudok kapcsolódni. Elvarázsol a táj, ami folyamatosan változik: tegnap még tarló volt, ma szántás, holnap vetés.
– Lát különbséget az országban? Somogy és Szabolcs közt például.
– Attól is függ, Szabolcsnak melyik szegletét nézzük. A magyar vidéknek az a része, ahol művelik a földet, nagyon rendezett. A gazdák kitűnően rendben tartják a maguk területét, sokkal szebben, mint ahogyan sokan ezt gondolják. A falvak közt nagyobb a különbség. Ha az ember elmegy Biharba, Dél-Békésbe vagy Abaújba, helyenként szívfájdító szegénységgel találkozik. És rendetlenséggel is: szemetes árkokkal, töredezett útpadkákkal, lepusztult házakkal.
– S ahogy haladunk a délkeleti országhatár felé, egyre lehangolóbb lesz a látvány. Miért nem lehet ezen változtatni?
– Ez már rólunk, a tenni akarásunkról szól. Rendet rakni magunk körül nem pénz kérdése. Sokféle emberi és családi kultúra él együtt. A szinte már bántó pedantériától a szégyellni való rendetlenségig. Ez része a polgárosodásnak, a kultúránknak. És minél kevésbé érvényesül a történelmi polgárosodás, annál inkább látjuk az elhanyagoltságot. Időbe telik, amíg ezen is változtatni tudunk.
– Nemrég jártam egy román határ széli faluban. Mintha megállt volna az idő, húsz éve biztosan nem történt semmi, csak a pusztulást látni…
– Ott van fejlődés, ahol van mozgás. A mozgás pedig a közlekedés függvénye. A zsákfalvak, a zárványtelepülések, a határ menti falvak elveszítik a dinamizmusukat. De én a változást is látom, például a békési határszakaszon, ahol magyar és román oldalon szinte egymással versengenek a települések. Az egészséges konkurencia megnyithatja a határokat; ami azért nem fog egyik napról a másikra menni. Két, egymás melletti falu is különböző utat járhat be attól függően, hogy akad-e négy-öt ember, polgármester, lelkész, tanár, kocsmáros, akik elindítják a mozgást. Pályázatot írnak, falunapot szerveznek, asszonytornát indítanak. Ettől aztán felpörög az élet. A szomszéd faluban meg nem történik semmi.
– Egy település életben maradása mindig azokon az embereken múlik, akik tesznek valamit a fejlődésért.
– Én ennél is tovább mennék: majdnem csak az embereken múlik. A kormány meghirdetett programokat ezerszám, meg is teszi, de hogy kikre talál rá egy-egy lehetőség, az elsősorban azon múlik, hogy a helyiek éreznek-e komoly felelősséget a saját falujukért vagy lemondóan legyintenek. Az uniós források, ahol erre igény van, korábban soha nem látott esélyt kínálnak a felzárkózásra.
– Maradjunk még egy picit a román határnál. Amióta Románia az unió tagja lett, a magyar vállalkozók nem Szeged, hanem inkább Nagyvárad felé veszik az irányt. Jó ez így?
– Dehogy jó! Hát nem azt szeretnénk, hogyha Magyarország fejlődne, és a magyar falvak virulnának? Van nekünk egy nagy átkunk. A magyar megtorpanás egyik oka, hogy lassan híján vagyunk a szakképzett embereknek, dolgos kezeknek. A legszegényebb kistérségekben valóban nehéz munkát találni, mindazonáltal a másik oldalról nézve az is igaz, ha megtelepedne egy komoly ipari üzem, ahová szakmunkások sokasága kellene, nem biztos, hogy sikerrel járna a toborozás. És bizony szép számmal akadnak olyanok is, akik elszoktak a napi munkába járással kialakult életformától, legfőképpen attól, hogy, ha esik, ha fúj, dolgozni kell. Ez pedig generációról generációra öröklődik, ahogyan a kiszolgáltatottság és a szegénység is. A kormány – ahogy eddig is tette – újabb és újabb kezdeményezésekkel felveszi a küzdelmet a szegénység ellen. Ezt a cél szolgálja majd az iskolafelújítási program vagy az az ösztöndíj, amelyet kifejezetten a szegény gyermekek taníttatására indítunk el hamarosan.
– Ha egy kistelepülésen nem talál valaki munkát, elmegy a nagyvárosokba. Hogyan lehetne helyben tartani a fiatalokat?
– Egy falu akkor tud igazán életben maradni, ha van munkalehetőség, és tudnak boldogulni az ott lakók. Akik csak aludni járnak haza, előbb-utóbb megelégelik az ingázást és beköltöznek a városba. Hadd mondjak egy konkrétumot: az Új Magyarország vidékfejlesztési program részeként háromezer kisvállalkozás elindulásában és megkapaszkodásában segítünk. El kell érni, hogy megjöjjön a falu vállalkozó kedve. Amennyiben érzékelhető a falu teljesítőereje, a fiatalok sem kacsingatnak másfelé.
– Tudja ön, hogy milyen az élet vidéken? A Szabad Földhöz sok olyan levél érkezik, amelyben kiöntik a szívüket az olvasók. Miniszterelnök úr hogyan tájékozódik?
– Ha belenéznénk a számítógépembe, meglepődne a levéláradaton. De nemcsak elektronikus úton jönnek észrevételek, hanem hagyományos úton is. Naponta ötven-száz levelet kapok. És bizony terepfutás közben is megállítanak. Nemrég Szóládon szólított le egy kapuban álló asszony, menjek be hozzá beszélgetni. Jólesett neki valakinek elpanaszolni a sorsát. Egy kis konyhában beszélgetve sokkal jobban szót lehet érteni az emberekkel, mint hivatalos nyelven, kopogós szavakkal magyarázni nekik az ország helyzetét. Nekem az a tapasztalatom, hogy legtöbben keresik a boldogulás útját, időnként meg elkeserednek. Így vagyunk ezzel mindannyian.
– Biztatást várnak öntől?
– Sokszor az is elég nekik, ha meghallgatom őket. Sokan úgy érzik, magukra maradtak, nem foglalkozik velük az ország vezetése. Szinte mindenki azt kéri tőlem, hogy legyen magasabb a nyugdíj, legyen jobb a közlekedés, legyen több az álláshely.
– Országjárásunkat folytassuk a Dunántúlon, jöjjünk át az új Duna-hídon. Kicsit más értelemben is kérdezem: kellenek a hidak?
– Mivel messze még a vége, egyelőre nem tudom, hogyan marad meg az emberek emlékezetében a mi kormányzásunk. De a híd- és útépítésekre emlékezni fognak, legalább is azt remélem. Igazat adok önnek: hidakra más értelemben is szükségünk van. Mindig meghatódom az ünnepeken, amikor egy pillanatra megérinti az emberek lelkét az összetartozás.
– Sajnos, csak egy pillanatra…
– Szomorú, hogy ezek a pillanatok, például egy hídavatás népünnepélye gyorsan elmúlik. Legalább a közösségeink, a családjaink ünnepein ne a vitáinkról beszéljünk, hanem erősítsük az együvé tartozásunkat.
– Az ország egységére is ráférne némi erősítés, hiszen elég jelentős eltérések vannak a Dunától nyugatra és a Dunától keletre. Ön is így látja?
– Kétségtelenül kevesebb a szegénység a Dunántúlon, mint Kelet-Magyarország egyes területein. De az ország nyugati részében sem dúskálnak mindenhol a javakban. Azonban érezhető Nyugat-Európa közelsége, illetve az osztrák gazdaság és a polgári kultúra kisugárzása. Vannak olyan települések, mint például Dunaújváros, Székesfehérvár, Győr vagy Komárom, ahová ki lehetne tenni a táblát, hogy „munkahellyel megtelt”. Ezek a városok ragyogóan fejlődnek. Ugyanakkor figyelnünk kell a leszakadó térségekre is. Ezek megsegítésére az Új Magyarország Fejlesztési Terv ezermilliárdnyi forintot szán. A következő években megújulnak iskolák, orvosi rendelők, környezetvédelmi és víztisztító berendezések, gátak, utak épülnek. 2009-2010-ben a javulást már érzékelni fogja az ország.
– Az osztrák határhoz közeledve szemmel látható a gazdagság. A hétköznapokban is mások a lehetőségeik az ott élőknek, újabban már strandra is átjárnak a sógorokhoz.
– Ne hallgassa azt sem el, hogy a hozzánk képest módosabb osztrákok ide járnak bevásárolni, sőt fogorvoshoz is. Házat, földet vesznek. És ha reggelente megnézzük a hegyeshalmi forgalmat, láthatjuk, sok magyar ember autózik osztrák munkahelyre a magasabb jövedelemért, hogy aztán azt itthon költse el.
– Milyen érdekes az átkelőkön való mozgás: az ukrán határon a csempészek ingáznak naponta…
– A jelentős ellenőrzések hatására megszűntek az idegölő várakozások, melyek részben az illegális áruforgalomnak voltak következményei. Persze sokkal jobban örülünk annak a határmozgásnak, ami idegenforgalmi céllal zajlik. Mára kitárult a világ, átalakultak a lehetőségek. Édesanyámnak nagy szó volt, ha Pápáról felutazhatott Budapestre, én pedig már nagyvárosokban, Budapesten és Pécsett tanulhattam. A mostani egyetemisták vagy a gyerekeink külföldi ösztöndíjjal járhatják a világot, hogy aztán hazatérve itthon kamatoztassák tudásukat. Immár piacképes tudásukkal várjuk vissza őket.
– Nem gondolja, hogy nem ugyanazok az esélyei az ön gyerekeinek és a szabolcsi gyerekeknek?
– Az elmúlt húsz év egyik legszomorúbb következménye, hogy egyre inkább bezáródnak a családi sorsok kapui. Aki jómódú családba születik, maga is tanulhat, világot láthat, szegény családból pedig nehéz a kitörés. Ennek megváltoztatására szükségesnek tartom az állam aktív beavatkozását. Arra nem lehet várni, hogy majd a család vagy a kiterjedt szabadság megoldja a problémát. Mint jeleztem, évről évre bővülnek az ösztöndíj-lehetőségek, és azon dolgozunk, hogy csökkenjenek a hátrányos helyzetű kistérségek közötti különbségek. Ezekben az ügyekben soha nem lehet eleget tenni, ennek megfelelően ez a kormány egyik legfontosabb célja.
– Végezetül tekintsünk a magasból az országra. Jó itt nekünk?
– Nagyon jó érzés magyarnak lenni. Fantasztikus teljesítmény, hogy ezer éven át meg tudtuk tartani és építeni tudtuk az országot. Nyelvek, nemzetek tűnnek el, mi, magyarok pedig megmaradtunk. Persze hogy szeretnénk gazdagabbak lenni. De nem irigykedni kell a másikra, hanem cselekedni. Nekünk kell sikeresnek lennünk, nekünk kell előrelépnünk. Dolgos, szorgalmas emberek vihetik előbbre az országot. Tanárok, mérnökök, orvosok vagy éppen gazdálkodók. Higgye el, minden rajtuk múlik!

Ezek is érdekelhetnek